 Már elég régen olvashattatok beszámolót ezen az oldalon, ilyen-olyan okokra hivatkozva :) Hát most úgy alakul, hogy egy gyalogtúráról olvashattok, ha egyáltalán elolvassátok…. De miért is ne olvasnátok, hiszen olvasni jó! (főleg szóismétléseket)
Tehát, november 10-én a „Kerka-völgy kincsei” projekt keretein belül került megszervezésre az Őszi túra, melynek útvonala Szécsiszigeti-hegy-Csokma-hegy-Vétyem-Tormafölde-Szent János-hegy-Szécsisziget volt. Ebből a sok „hegyből” már lehet sejteni, hogy nem mindig sík terepen mozogtunk. Na persze azért elmarad a triglavi magasságoktól ez a vidék, de azért így sem fáztunk mire felértünk a hegyhátak tetejére.
Lentiből kocsikkal mentünk el Szécsiszigetig, ahol a túra kiinduló és végpontja volt. 11-en voltunk, akik csak a két lábukra hagyatkoztak, köztünk 5 kedves és lelkes lendvai túrázó, Ligeti Laci vezetésével Mosolygás Utólag is köszönjük, hogy itt voltak! Aztán még két ifjonc is jött velünk, Bálint és Erik, akik hűen drótszamarukhoz, most sem tudtak azoktól megválni, így hiperszuperül bordázott terepgumikkal felvértezett bicókkal követtek minket. Mondanom sem kell, hogy a túra végére fejenként kb. 5 kg sarat vittek haza.
Elindultunk a szécsiszigeti hegynek felfelé. Az idő szerencsére nagyon szép volt, kivételesen az időjósoknak nem jött be, miszerint eső, hó, szél várható. A hegytetőről gyönyörű a kilátás, a lelkes szlovénok előszeretettel kattintgatták a fényképezőgépeiket. A pincék között haladva elértük a Mároki kápolnához vezető elágazót, de mi persze nem arra mentünk, mert azt nem oda építették, mint amerre mi akartunk menni. Átdagonyáztunk szépen libasorban a Káricsa-hegyen, majd lassan elérkeztük a Páka fölött húzódó Csokma-hegyre. Ezt a dagonyázós részt szerintem leginkább a kerékpáros szakosztály élvezte Mosolygás Tekertek kettőt, hármat visszacsúsztak, majd elindulni se tudtak. Na de itt jött be a magyar leleményesség….fel a szőlőbe, ott fű van….egész jó fotók készültek erről a taktikáról Balázs jóvoltából.
A Csokma-hegyen a pákai Háromszenteki kápolna felé tartott tovább az utunk. A kápolnánál aztán meg is pihent a csapat egy jó 20 percre. Előkerült Balázs szívmelegítője is, mert hát azért kissé hűvös volt, így a laposüvegben jól elfért az Unicum. Tibi előző heti koktéljának utóhatásai miatt csak mértékkel mertem megkóstolni, ki tudja… Mosolygás Miután mindenki felvértezte magát energiával, indultunk tovább, lefelé az erdőben, délnek tartva. Egy idő után fiatal bükkösön kellett keresztülvágni, ahol a piros turistajelzések, hát hogy is mondjam, eléggé „kamikáze” módon voltak felfestve. Abban biztos voltam, hogy hova kell lejutni, így inkább megindultam lefelé, úgyis ott a célpont, egy magányosan álló idős fa. A többieknek hátraszóltam, hogy csak jöjjenek utánam Mosolygás Persze volt, aki megtalálta a jelzéseket, de az egy kisebb kerülővel vezetett csak lefelé. Ez a szakasz megint csak a biciklis résznek kedvezett a legjobban Mosolygás Mivel az erdőben a sűrűn növő és már kidőlt fák miatt nem igazán tudtak tekerni, ezért felkapták a hátukra és kénytelenek voltak így lejönni. Az erdei ereszkedés után már egy szerpentines, murvás úton ejtőztünk lefelé. Az erdő gyönyörű volt, szinte az összes falevél már a fák alatt volt, jól lehetett benne gyalogolni.
Lassan kiértünk a Vétyem-pusztához vezető szűk műútra, majd kb. 10 perc múlva el is értük az ominózus helyet. Mivel a kb. 3 héttel ezelőtti terepbejárás során már tapasztaltuk, hogy a két házból és három magaslesből álló „települést” egy erős hangi és fogazati adottságokkal rendelkező véreb védi kötetlenül, ezért már előre jeleztem mindenkinek, hogy egy-egy bot nem árt. Az egyik szlovén társunknál volt túrabot is, hegyes végekkel, ez jó lehetett volna végső harci eszköznek is. Na de szerencsére nem kellett semmi testi fenyítést alkalmazni! Mosolygás A kutya jött, mint múltkor, ugatott is, mint múltkor, de végül is kiderült, hogy csak a gazdája hiányozhat neki valószínűleg, mert mindjárt lekenyerezett a Balázzsal (aki, meg kell említenem, múltkor még erős ellenérzéseket táplált a kutya iránt). Miután túljutottunk a védett övezeten, elkezdtünk felfelé kapaszkodni a vétyemi bükkösben. Már itt is találkoztunk egy-két öles „jószággal”, melyeket két ember se ért körbe. Félúton kicsit megpihentünk egy kidőlt fán ücsörögve, ahol beindult a fotószakosztály is Mosolygás A szlovén túratársaknak nagyon tetszett a bükkös, ekkora és ennyi bükköt szerintem feléjük nem láthatnak. Az egyikük jól meg is tömte a táskáját taplógombákkal. A bükkösben kissé kanyargósan haladt az ösvény, de szerintem senki sem bánta, az idő gyönyörű volt, nem is beszélve az erdőről. Miután kiértük a természetvédelmi területről (mert ez az volt Mosolygás), Tormafölde felé ejtőztünk lefelé, immár műúton. Erikék előre mentek, feltérképezni a terepet, és mint utóbb kiderült, kilónyi csipkebogyót szedni. Miután lassan beértünk a faluba, az idő is kezdett beborulni, de szerencsére esni nem esett.
Tormaföldére beérve újra felfelé gyalogoltunk a Szent János hegyre, ahol jó kis borozás is várt minket. Az út elején a két bicós srác felelőtlenül magára hagyta a kerékpárokat…persze Tibinek és Balázsnak több se kellett, fel is kapták őket és irány felfelé! Látszik, Tibinek már tekerési hiánya volt Mosolygás Na de a két ifjonc se volt rest, futva utol is érték őket. Miután rendeződtek a tulajdonviszonyok, szépen lassan fel is értünk a pincék közé. Az egyikből egyszer csak kikiáltott egy hegyi ember, hogy menjünk be, igyunk nála egy kis bort. Hát persze a fáradt túrázóknak több se kellett, irány a pince. Közben szóba került, hogy honnan tévedtünk mi arra és merre is megyünk tovább. A pincénél vendégeskedett az egyik hegyi Rambó, akinek nagy megrökönyödésére elmondtuk, hogy már megtettünk jópár km-t, sőt, még Vétyemben is jártunk. Miután mindenki felhajtotta a felhajtani valóját, tovább indultunk. Az egyik régi elhagyott pincénél találtunk két kismakkát is, így egy kis simizés, dögönyözés is volt. Mint kiderült, a hegyi Rambó apukájáé, két pincével lejjebbről kerültek ide…mivel megnyugodtunk, hogy valószínűleg nem vesznek el, elengedtük őket. Innen már csak pár száz métert kellett megtenni az utolsó pincéig, ahol már vártak minket. Miután megkóstoltuk a helyi szőlősgazda igen finom borait, lassan már ideje volt az út folytatásának is, mivel kezdett lemenni a nap, és a maradék szakasz erdőben vezetett tovább. Volt aki kissé nehezen vált meg a boroskancsótól, és inkább a megüresedett vizespalackját töltötte meg borral, nehogy kárba vesszen. Végül nagy nehezen elindultunk tovább, az erdőn keresztül. Kb. 100 méter után az út ketté vált, na itt egy kissé tanácstalan lettem, hogy merre, mert erre még én sem jártam, de mivel egyenesen északnak kellett haladni, ezért a bal oldalin indultunk tovább…szerencsére az volt a jó Mosolygás Kb. másfél km után becsatlakoztunk a szécsiszigeti hegyre felvivő útra. A kereszteződésben bevártuk a bort-nem-hagyunk-az-asztalon-inkább-elteszem csapatot is (Balázs és Zsolti alkotta nyerő páros), akiknek a készlete enyhén szólva megcsappant. Egy közös fotózkodás után a maradék távot még gyorsan legyűrtük, majd visszatérve a kocsikhoz még elköszöntünk a hazai és a külföldi versenyzőktől is. (ITT SZERETNÉM MEGJEGYEZNI, KIFEJEZETTEN ZSOLTINAK AJÁNLVA: AZ NEM SARKI RÓKA, HANEM FEHÉR MÓKUS! Mosolygás) Miután kocsikba szálltunk, megbeszéltük, hogy jövő héten szombaton Lendván találkozunk, ott is lesz egy lájtos túra Mosolygás
Táv: 15 km-nek indult, de ez végül is magyar mértékegységgel mérve ligeti-féle 15 km lett (szlovén mértékegységgel mérve pedig mészárovics-féle), ami átszámítva SI mértékegységbe, kb. 18-20 km.
Idő: nettó 3-4 óra, bruttó 5-6 óra |
