|
| „0,00 km - pont” túra | Szerző: makka |
 Tehát, először is ott kellene talán kezdeni, hogy mi is ez a 0,00 km-pont. Mint ismeretes, kicsinyke országunk több nemzettel is határos (mint ahogy hasonlóan Hobo énekli a Pozsonyi bluesban), és kapásból kettő itt van egy köpésre Lentitől. Ha valaki esetleg nem tudná, Szlovéniáról és Horvátországról van szó. Namármost, ha 3 ország határos egymással, akkor kell lennie egy olyan pontnak, ahol pontpont összeérnek….namármost ezt hívják hármashatárpontnak (van még ilyenből több is az országban, legközelebb talán a szlovén-magyar-osztrák határ….lehetne oda is menni túrázni, akár majd bicóval is, nincs messze). Na és ezt a pontot távolságot tekintve 0,00 km-rel jelölik…(matematikailag, topográfiailag nem teljesen korrekt :) - Tibi).és ha már így megfogalmaztam az előzményeket, akkor kicsit írok magáról a túráról is, na meg az elmaradhatatlan afterpartyról.
A túrát a lendvai hegymászó egyesület szervezte Ligeti Laci vezetésével. Mivel előző héten a Pecán voltunk, most ez a síkvidéki gyaloglás (megmásztatok 3 vakondtúrást? :P) első nekifutásra túl snassznak tűnt volna a hegyek után, de végül nem bántuk meg, hogy elmentünk. Az időjárás szombaton kissé megijesztett mindenkit, Szibériában ahhoz képest szélcsend uralkodik a sztyeppéken, mint amilyen idő az országban aznap volt. Szerencsére vasárnapra a szél elállt, de a ragyogó napsütéses idő megmaradt. Így reggel Lentiből 4-en indultunk útra Lendva felé (Balázs, KLaci, Zsolti és én), ahonnan LLaciékat követve jutottunk el az indulópontig, amely Benicában volt a Lendva folyó hídjánál.
Itt már gyülekezett a végül kb. 30 fősre nőtt társaság, majd elindultunk délkelet felé, végig a folyó gátján haladva. A terep szerencsére nem tartogatott meglepetéseket, nem voltak benne nagy szintemelkedések sem. A fagyos időnek hála sárban sem kellett dagonyázni. Valahol útközben a gátról pár métert letérve egy foltos-coca telepet találtunk, ahol épp a gazdasszony etette a fiatal colikat. Viccesen néztek ki, nem tudom pontosan mi a fajtának a neve, de színileg vegyesfelvágottak voltak, egyik felük fekete, a másik fehéres-rózsaszínes. A kis pihenőt követően tovább gyalogoltunk a 0,00 pont felé. 500 m-ként ezt jelezték is nekünk az út szélén felállított táblák, úgyhogy itt eltévedni nem igen lehetett volna, még talán a Tibinek se Kacsintás (bárhol el tudok tévedni ha akarok, de csak viccbűl. Amúgy nem szoktam, micsoda feltételezés?!).
A folyó egyik kanyarulatában két hattyú ringott a vízen (ejj, de költőien hangzik), ilyet eddig csak a Balcsin láttam…szerintem ott már nem fértek el. Lassan elértük az ominózus pontot, ahol mindenki végre megehette a megennivalóját. Amúgy ezen a ponton folyik a Lendva folyóba a Kerka, majd egyesülve kb. 1-2 km után a Murába ömlenek. Volt egy kis vita, hogy most akkor milyen néven mennek tovább, ki visz kit (a Kerka a Lendvát vagy fordítva), de azóta sem tudom, de ez talán nem is lényeg, a két folyó kb. ugyan akkora. Azért egy lényeges különbség feltűnt. Míg a Lendva mentén végig lehet simán sétálni, addig a Kerka partján igazi dzsungelharcot kell vívni annak, aki a part mentén szeretne haladni. Zsolti szavaival élve, a Kerka megőrizte vadregényes jellegét…így is lehet mondaniMosolygás.
A 0,00 ponttól még kb. 50 m-t beljebb mentünk a dzsumbujban, addig a pontig, ahol a 3 ország ténylegesen találkozik, amúgy ez a pont a Kerka (vagy a Lendva) egyik holtágának partján van, és itt már találkoztunk RH feliratú határkővel is (Na jellemző... Oti beszél az eltévedésről, erre kijutottak a Román Határhoz :)). Visszatérve a folyópartra az elmaradhatatlan csoportképek után (LLaci gépéből) visszaindultunk, terv szerint úgy, hogy lemegyünk a Mura partjára is. Mivel az út egy szakaszon szántóföldön vezetett volna, és ezt többen ellenezték, ezért így maradt a „szokványos” út. Valahol félúton járhattunk, amikor egy benyíló földút mellett megálltak a vezetők, és felmerült annak a lehetősége, hogy innen nem messze van valamilyen tavacska (Szentkirály-tó vagy mi a szösz), és hogy menjünk le megnézni. Páran nem csatlakoztak az ötlethez, mivel ez kb. plusz 2-3 km-rel megnövelte a távot, így ők folytatták az utat a gáton, míg mi mentünk a többiekkel.
Kb. 20 perc gyaloglás után eljutottunk a nevezetes tó partjára, mely hát hogy is mondjam, nem tűnt túl nagynak, de lehet csak a szélét borító sásos miatt. A víz be volt fagyva, és két hattyú pihengetett rajta. Első ránézésre úgy tűnt, hogy belefagytak a jégbe, de szerencsére csak a tetején pihiztek. Innen nem mentünk vissza a gátra, hanem a Mura-erdő felé vettük az irányt, párhuzamosan a Lendva folyóval. Egy kisebb szántóföldes séta után egy fiatal erdőbe kerültünk, ahol én felfedeztem magamnak az idei év első hóvirágját. (Itthon „csak” tőzikével találkoztam előző nap). Kiérve az erdőből egy érdekes méhkaptáros kocsival találkoztunk. A kaptárak nagy része festett volt, különböző életképeket ábrázoltak rajtuk, nagyon jól nézett ki (fotó a galériában). Innen egyenesen haladtunk tovább egy széles, kavicsos erdei úton, melyet mindkét oldalról erdők öveztek, tele hóvirággal.
Közeledve Benicához találkoztunk 3-4 kocsival is, furcsa volt, hogy mit keresnek ezek erre, de LLaci felvilágosított minket, hogy hát a schengeni csatlakozással nem csak Lentiben nőtt meg irreálisan a rendőrök száma, hanem Lendva környékén is…(:S)és hát kell egy kis vasárnapi járőrözés a sok fiatal rendőr-határőrnekNevetés.
Lassan vissza is értünk a kiinduló ponthoz, ahol már várt minket Endre (Andrej, András, Bandi, ki hogy tudja), mivel hogy meg volt ígérve egy pincelátogatás a birtokán. Így gyorsan kocsiba is pattantunk, elköszöntünk LLaciéktól, majd követtem a fehér, gombnyomásra induló kocsit (KITT, gyere ide? :)). Endre birtoka Völgyifaluban van, nem messze Benicától, így sokat nem kellett kocsikázni. Na de azt nem mondta, hogy a pincéje az aszfaltos úttól kissé lejjebb esik, így szegény kisautóm (4, nem két kilós egyénnel volt megpakolva) eléggé megszenvedte az út végét, hát még amikor hazafelé indultunkTongue out. Nade megérkezve a pincéhez gyönyörű kilátás fogadott minket, valamint még 4 szlovén túratárs is. Miután gyorsan feltérképeztük a "víkkendet" (ahogy errefelé mondják, amúgy volt itt minden kérem, mint a búcsúban), engem be is fogtak kávét főzni, amit sikerült a délután folyamán még 3szor megismételnem. Közben a kinti tűzrakóhelyen megindult a füst majd a tűz csiholása, és lassan már sülhettek is a fini szalonnacsíkok, míg közben bent bömböltek a KLaci által Endrének ajándékozott magyar mulatós slágerek. Mint jó házigazdához illik, Endre megmutatta nekünk a szőlőbirtokot, ami a szélrózsa minden irányába elterül a pincétől nézve, megspékelve egy baromira meredek gyümölcsössel. Miután mindenki jól lakott a sült szalonnával és a vágott zsíros kenyérrel (amibe szorgalmasan besegített a hegyi macska is, melynek neve egyszerűen Cifrás) már csak le kellett öblíteni, na de mit ér egy szőlőpince bor nélkül? Miután mindenki jóllakott, jólivott, még megsasoltuk a másik pincét is (mert miért legyen csak egy, ha kettő is lehetKirály), mely az előbbi fölött ált a dombon. Innen még szebb volt talán a kilátás, és a naplemente is, hiszen ekkor már jócskán elmúlott 6 óra. A fiúk itt is „megcsodálták” a pince borászati termékeit, majd lassan hazafelé cihelődtünk. Lendván áthaladva a templom melletti fagyis előtt felmerült a kérdés, hogy nem eszünk-e egy kis fagyit…miért ne? Így 180 fokos fordulat, vissza. A fagyizóban így február derekán fagyit nem találtunk, de ettünk helyette finom krémest (jámi :) ), jól felmelegedtünk, majd most már véglegesen hazaindultunk.
Összegezve, kiváló vasárnapi kirándulás volt ez a túra, az időjárás gyönyörű volt, a táv kivételesen tényleg annyi, mint amennyit LLaci beígért (kb. 23 km), és a zárórendezvényért Endrének pedig egy nagy-nagy köszönet!! | | |
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
