|
| Raduha, június | Szerző: makka |
 A márciusi Raduha-túrán nem vett részt mindenki a csipet-csapatból, így felmerült elsősorban Szabiban, hogy mi lenne, ha meglátogatnánk megint a kis kedvest, most hogy elolvadt róla a hó (na a hóról még lesz szó a későbbiekben is, és nem hóember vagy hó-ho-ho horgász formájában).
Az időjárás előzetesen nem sok jóval kecsegtetett, de reménykedtünk…és éppen ezért vittünk esőkabit meg esernyőt is. Szombat reggel kissé csúszva indultunk el két kocsival, összesen 8 fővel, Szabi és én voltam a sofőr. Az útvonalat már nagyon ismerem, mostanában többet jártunk azon a tájon, mint Zegen. Mivel egyedül Szabi volt az, aki még nem látta a Logarska Dolinába vezető út melletti sárkányos presszót, ezért ott mindenképpen meg kellett állnunk. Hát… neki is meg volt a véleménye a dekoratőrről, és mostanra egy újfajta bárszéket is beszereztek, ha valaki beleül, hátulról elég érdekesen néz ki (fotó a galériában róla! Kacsintás).
Miután végre nagyjából fel is ébredtünk a kávétól, indultunk tovább, már csak 20 km volt a hegyi útra való leágazásig. Miután sikeresen megtaláltuk a felfelé vezető szűk utat, csak egyszer tévedtünk el, de még idejében korrigáltunk, így irány a „parkoló”. Kb. 10 óra körül neki is vágtunk a hegynek, még száraz időben. Én az új bőrbakimat vettem fel, mert hát ugye be kell törni valamikor, de mikor máskor, mint egy egynapos túrán ugyebár. Az út alsó szakasza nagyon szép, itt a fenyvesben szűk ösvényen haladtunk felfelé, majd a partizán-kilátóponton megálltunk egy kis frissítésre. Na az eső már itt elkezdett egy kicsit szemerkélni, erre Tibi fel is húzta a Ferraris esernyőjét, mert hát milyen egy igazi F1 rajongó? (Finoman szólva sose szerettem a Ferarit :) - Tibi)
Innen egy kis rollingrockos gyaloglás következett, egyre meredekebb részen, majd nemsokára elértük a menedékházhoz vezető utat (aminek a kb. 450 méteres szinttel lejjebb lévő szakaszán parkoltuk le a kocsikat…. Erre mondaná azt Balázs: Na de Oti, idáig kocsival is nyugodtan feljöhettünk volna!) A menedékház előtti szakaszon viszont komoly útelzárásba botlottunk, méghozzá folyamatosan mozgásban lévő, és érdekes hangokat adó akadályba….a közeli tehéncsorda legelészett az út melletti réteken, és pont az út közepén kellett nekik megállniuk, és nagy szemekkel nézni hogy ki ez a sok táskás fazon és miért mutogatnak rájuk oly lelkesen? Mert a fiúk már ekkor felvetették, hogy szívesen ennének friss marhapörköltet… szerintem megérették a szándékot. Nevetés Aztán mivel a hegy nem megy Mohamedhez, jelen esetben hozzánk, ezért nekünk kellett továbbmennünk, félretolva a bamba teheneket. Szerencsére nem kértek semmiféle okiratot és nem igazoltattak minket, így irány a menedékház (Koča na Loki). Itt egy kis kajálás, átöltözés következett, mert jó izzasztó volt eddig is az út, főleg a párás idő miatt. TB2 vett egy liter friss tehéntejet, melyet szívesen körbekínálgatott mindenkinek. Én csak megszagoltam, nem mertem inni belőle mert hátha túl gyorsan kellene keresnem egy bokrot még a további szakaszon. Szabi azért jól meghúzta, a későbbiekben lett is eredménye. Nevetés
Most következett a nehezebb része a túrának, innen már meredekebbé vált az ösvény. És hogy nehogy már jól érezzük magunkat, a hó is el kezdett szállingózni, ahogy haladtunk felfelé, 1800 m környékén pedig már esett rendesen, megmaradt a növényzeten is. Na és ekkor jutott az eszembe, hogy ki volt az az okos, aki azt mondta, hogy a téli túra nehezebb, mint nyáron? Mert hogy most jobban megszenvedtük, az biztos. Mondjuk mindez betudható a sáros, nedves köveknek, melyek elég rendesen csúsztak, és ha valaki seggre ült, nem a puha hóba, hanem egy kemény sziklára ültette le magát. Ráadásként pedig a nagy szikladarabokat valaki pont úgy dobálta szét az ösvényen, hogy az embernek hol a bakancsa szorult be kettő közé, hol a túrabotját akarták maradásra bírni. Homlokráncolás
De azért szép lassan elértünk a csúcs közelébe. Itt látszódott leginkább, hogy télen mennyire más volt, akkor a jelenlegi felszín felett kb. 1 méterrel magasabban mehettünk, akkora hó volt. A csúcs előtt a havazás egyre intenzívebb lett, majd felérve a tetőre, teljesen beleértünk a felhőbe, ergo 10 méternél messzebbre nem lehetett látni. Bár márciusban gyönyörű tiszta idő volt, láttuk a Triglavot és a Kamniki Alpokat is, most csak betájolni tudtuk az irányát azoknak, akik nem voltak itt anno. A csúcson a szél is megerősödött, így egy gyors energiapótlás, csoportfotózás és könyvbeírás után irány vissza. A kezem teljesen elgémberedett, nem hiszem, hogy 2-3 foknál melegebb lehetett odafenn. Arra viszont rájöttem, hogy banánt gyorsan enni nem szabad, még akkor sem, ha sietni kell… lefelé nekem nehezebb volt, mert folyton attól féltem, hogy elburkolok a csúszós köveken. Így szép csigatempóban ereszkedtem lefelé, Balázs szolidasításból azért hátul maradt velem. Mire lekecmeregtünk a menedékházhoz, a havazásból eső lett, de szerencsére csak olyan áztató és nem szakadó. A házban aztán megkezdődött a szárítkozás és a finom joták kikérése. És végre meleg volt! Miután nagyjából megszáradtunk és jól is laktunk, irány lefelé. Előtte még vásároltunk kulcstartót, mert most volt 50 éves a ház, és olyan lelkesen ajánlgatta a tulaj őket, hogy vettünk belőlük. A végén az enyém „2 in 1” lett, de hogy miért, az már egy másik dolog… Ártatlan (50%-os akcija volt, én láttam :D)
Mivel az eső csak nem akart megállni, és úgy voltunk vele, hogy elég volt a felső szakaszt átvészelni bokatörés nélkül, így az alsót nem a turistaösvényen tesszük meg a kocsikig, hanem a hegyi murvás úton megyünk le, úgyis a kocsikhoz jutunk. Igen ám, csak ezt nem tudtuk, hogy milyen hosszan kanyarog a hegy oldalában az út. Mert eleinte 2 km-es távon belül alig jutottunk 100 méter szinttel lejjebb… ha ez így halad, akkor sose érjük el az autókat. De aztán a sokadik kanyar után, amikor már mindig azt lestünk, hogy hol bukkannak fel a kocsik, végre leértünk hozzájuk. Kb. 6-7 km-t gyalogolhattunk az úton összesen. Miután nagyjából átöltözünk és induláshoz készen voltunk, megbeszéltük, hogy hazafelé megállunk annál a pizzériánál, ahol egyszer már ettünk nagyon fini pizzát és legalább meleg is van.
Mikor elindultunk lefelé a hegyről, már majdnem 7 óra volt…. kissé elment az idő a hosszabb útvonal miatt is. A pizzériában aztán mindenki jóllakott, átöltözött, focimeccsvéget látott, és irány haza, lehetőleg megállás nélkül! Ekkor már 10 óra volt majdnem (még jó hogy szombat van, és másnap lehet aludni… vagy biciklizni 90 km-t.) Hazafelé az eső egyre jobban eleredt, úgyhogy haza is kísért minket. Ptuj után már emlékezetből mentem sokszor, kissé elfáradtam azt hiszem. Végül éjfél után nem sokkal értünk haza. Otthon kipakolás, bakancsszárítás, zuhany és alvás.
(Másnap reggel pedig egy sokk, mikor kiléptem a teraszra ragyogó napsütésben, és ott aszalódott a bőrbakim a napon… anyu lelkesedése néha határtalan: Na most mi van, csak 10 perce tettem ki! Olyan gyorsan felébredtem, mint még sose, szegény bakikat bemenekítettem az árnyékba. Király)
Összegezve:
Jó kis túra volt, és néha kell is az eső, hagy szokja az ember fia. Ha valaki túrázni indul, készüljön fel mindenre!
Szint: kb. 1100 m felfelé, és ugyan ennyi lefelé
Időjárás: borult-felhős-havazás-eső-eső-eső… | | |
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
