 A maraton június 23-24 én került megrendezésre, ami este 8 órakor kezdődött, hogy ne a legnagyobb melegben kelljen tekernünk.
Az eredeti tervem az volt, hogy még szombaton jól kipihenem magam, délig alszom, meg még délután is egy kicsit. De ezt az alattomos tervemet külső tényezők gátolták, mint például a szomszédunkban folyó ablakcsere, amely hatalmas hangzavarral és pletykálkodással járt, és talán még földre zuhanó söröskupak mennyei hangját is hallottam. Ekkor elhatároztam, hogy felkelek, nem szenvedek tovább. Ez kb reggel kilenc órakor volt, így a délig alvásnak lőttek. Hirtelen felmerült bennem a 24 órás maraton egyik rossz élménye, hogy a nyereg széttörte a hátsó felemet. Húha, ez is legalább 10 óra folyamatos bringázás lesz ám! Irány új nyerget venni. Szerencsére volt is raktáron puha zselés nyereg, amiből persze megint az egyik legdrágább tetszett a legjobban, de sebaj, a kényelem mindent megér. Magamhoz is vettem, majd minél könnyebb tekerésekkel elindultam haza, nehogy már elfáradjak, mielőtt elkezdődik.
Este hatkor egy gyenge vacsorázás után nekiálltam összepakolni a legkevesebb felszerelést, ami elég erre az útra. Csokik, 2 szendvics, melegítő, wp, 2 liter csapvíz és az elengedhetetlen fényvisszaverős mellény (aminek a hatását meglátjátok majd a képeken, mert nagyon átvágta az automatikát, és a kis kompakt gépeken sajnos csak expó gomb van). Ez után már csak egy légnyomás ellenőrzés hiányzott a kerékben a benzinkúton, és mehettem a gyülekező helyre. Itt találkoztam V. Attilával, akinek előző nap szóltam, hogy jöjjön el egyet tekerni. Láttam, hogy már régóta vár, és közölte is, hogy már a harmadik dekket nyomja. Én erre hirtelen felindulásból azt válaszoltam, hogy nem a legjobb ötlet ez bringázás előtt.
Körülbelül háromnegyed nyolcra értem oda, és kicsit megijedtem, mert nem találtam bringás csoportosulást, de ezen kívül hatalmas tömeg volt. No, ha ezek elvegyültek, akkor kereshetem őket! Szerencsére csak pár másodpercig voltam tanácstalan, mert hirtelen beállt mellém M. Attila. A pánikrohamom kezdett alábbhagyni, már 3-an leszünk.
Miután a többiek is kezdtek szállingózni, hirtelen rájöttem, hogy csak mi koráztunk egy kicsit. Össze is állt a banda (ez persze nem a teljes, mert valakinek korai volt a nyolc órás találkozó), sorolom balról kezdve: V.Attila, Én, Erik, Pisti, M. Attila és a szélén Bálint. Endre sajnos ezen a képen nincs még rajt, mert a fotózásról elkésett. De majd olvashattok róla is...
Az első kört bemelegítésként a Rédics, Lenti-hegy, Lenti távon tettük meg. Ekkor még elemében volt a társaság, nem látszottak még fáradtság nyomai. V. Attila egy kicsit lemaradt a gosztolai dombon, de bevártuk őt a tetőn. Ezután még a szokásos néhány kisebb emelkedő volt, majd gurulás le a kiinduló pontig. Amikor megemlítettük külföldöt, akkor jutott sokaknak eszébe, hogy elfelejtettek eltenni pár iratot. Hát ejnye! Visszaértünk a városba, és megbeszéltük, hogy mindenki pótolja hiányosságait. Hoz mellényt, személyit, pénzt, stb.
Újra összegyűltünk a templom kertben, és újabb útvonalat tervezgettünk. Csatlakozott hozzánk Marci is. Közben megérkezett M. István is, aki sajnos nem tudott velünk jönni, mert másnap dolgoznia kellett. Az új útvonal hallatán V. Attila úgy döntött, hogy neki ennyi elég volt ebből, majd legközelebb. Pedig csak egy ártatlan ötlet jutott eszünkbe: Menjünk el Zegre!
Ez az út már nem is ment annyira simán. Még Nován sem voltunk, de Marcinak már gondja akadt a patent pedállal. Meg kellett rajta húzni pár csavart, amit egy alattomos kavics nehezített meg. Mi nem bírtuk nézni a szenvedését, inkább az autósokon mosolyogtunk, akik a mellényünk láttán erőteljesen visszavették a sebességet. Pedig nem is az úton voltunk:)
Nova vége fele Endrének sikerült egy igazán látványos esést bemutatnia. Olyan pedál van a bringáján, ami félbehajtható az egyik irányból. Ebből következik, ha rosszul lép rá, akkor lehajlik, a lába pedig lecsúszik az útra. Fékezésnél nem is rossz, bár akkor a cipőféknél mindkét lábat illik letenni. Ő viszont csak az egyiket rakta le az aszfaltra, ellenőrizve a cipő tapadását. Hát igen! Tapad rendesen! A gravitáció meg vonz! Szerencsére semmi komoly baj nem történt, legalábbis a sötétben nem látszott, és Endre is kielégítő életjeleket mutatatott, és tudta folytatni az utat.
Petrikeresztúr előtt több incidensünk is akadt a helyi állatállománnyal. (Amúgy amikor ezen az útvonalon járok autóval, mindig találkozok kóbor teremtményekkel. Ezért ezt a részt csak „állatkertnek” nevezem.) Az egyik pillanatban semmi figyelmeztető jel nélkül egy őz (vagy kisebb szarvas? nem láttuk pontosan) szaladt át előttünk pár méterre. Még jó, hogy küllők közé nem került. A viccet félretéve nem szívesen találkoznék vele úgy, hogy oldalról nekemfut, miközben békésen tekerek. Nem sokkal utána egy nyuszi feküdt az úton, és halkan megjegyeztem, hogy ő is megszívta a találkozást valamilyen típusú gépjárművel. Ebben a pillanatban egy kamion vágódott ki mellettünk a másik sávba, és hihetetlen gyors előzésbe kezdett. Persze a nyuszi a felezővonal bal oldalán feküdt (hozzánk viszonyítva), és a halál beállta nem rég lehetett, mert még nem volt elég lapos. A bűnügyi helyszínelés után vissza a tárgyra. Szóval a kamion, előzés közben kilapította Tapsi Hapsit, és mint egy lufi a gonosz kisgyerek kezében, szétdurrant, beterítve a középmezőnyt nyúlmaradványokkal. (Ezt lécci ne próbáljátok ki otthon!) Szintén kényszerpihenő következett, mert a küllők közt csüngő nyuszi húst el kellett távolítani. Persze az illata sem volt valami étvágygerjesztő.
Nagylengyelben balra fordultunk, mert arra a legrövidebb. Miért is írom? Mert ez sem volt annyira egyszerű helyzet. Én még nem jártam nagyon arra, a busz is csak a falu végéig visz, amikor arra tesz egy kitérőt. Állítólag nagy lejtő van. Én nem is mertem megengedni nagyon, főleg mert láttam egy 15% feliratú táblát, és egy kanyart jelzőt is. Itt a csapat 3 részre oszlott. Elővigyázatosak, bátrak, túlságosan bátrak. Miután a differenciálódás megtörtént, szintén Endrét kell megemlítenem, aki a legutolsó csoportba tartozott. Ő nem nagyon vette figyelembe a kanyart sem, és mintha ott sem lenne, ment egyenesen. Ketten ordítottunk rá, hogy - vigyázz kanyar! Az utolsó pillanat után tudta már csak visszaszedni egy laza csúszást beiktatva. Szerencsére itt senki sem esett el.
Megérkeztünk Zegre, és kisebb kavargás után betértünk az egyik bevásárló központba (aminek a nevét nem írhaton le). Itt újabb 40 perc ment el a csokik, elemózsiák, piák válogatása, valamint a mindennapi szükségletek kielégítése közben. Páran kinn maradtunk, vigyáztunk a bringákra. Ekkor elhatároztuk, hogy eltekerünk Nagykanizsára.
Tervünket egy olyan útvonal hiusította meg, amelyen sajnos nem lehetett bringázni, pedig nagyon jó aszfalt volt. Egyből rá is mentünk a Bak fele vezető útra, amelyről szintél el lehet jutni a célba. Baknál István haza akart menni, de mondtuk neki, hogy mi sem megyünk már el Nagykanizsára, hanem lefordulunk majd Lovászi fele, és onnan haza indulunk. Ezen az útvonalon szintén tartottunk egy kisebb pihenőt egy parkolóban.
Amikor kiértünk Becsehelyre, már kezdett világosodni. Attilának még lett volna ereje kitekerni Nagykanizsára, amiről persze lebeszéltük, mert teljesen felesleges, és nem lenne jó kettészakadni, mert mások már hazamentek volna. Mondtam neki, hogy hazaérünk, és majd még kimehetünk akár Lendvára is, és nagy nehezen sikerült meggyőznöm. Ezután letenyéig szinte simán ment az út, ahol vérszomjas, illuminált állapotban lévő tini lányok megpróbáltak minket lestoppolni, de mi nem álltunk meg nekik, mert már nem volt hely:)
Becsehely és Tormafölde közt félúton szintén megállásra kényszerültünk, most Attila volt a főbűnös. Miközben a dolgát végezte, készítettem pár fotót, aminek a ferdeségért elnézést kérek, de a bringa nyerge volt az állvány, és még annak is örülök, hogy meg sikerült állítani.
A következő állomásunk Tormafölde volt. Ekkor már a mezőny egy részének nehezen ment a tekerés. A bevárós taktikára váltottunk, mert senkit sem akartunk az út szélén hagyni. Ekkor láttuk meg kirajzolódni azokat a hegyeket, ahova múltkor Attilával eltekertünk. A napfelkelte fényében látszott a körvonaluk, és egy közelebbi felhő alatt még szivárvány is volt. Akkor döbbentünk rá, hogy akár meg is ázhatunk. Tormaföldén elég jól beértek minket a felhők, így egy gyors pihenő és vízvétel után indultunk is útnak.
Lentiig szinte elég sima volt az utunk. Egy traktor állt elénk, aminek a szélárnyékát sikerült Attilának nagyon jól elkapni, majd csatlakoztak még hozzá páran. Nekem sajnos nem sikerült, kicsit elbambultam, és a traktor szinte behozhatatlan előnyre tett szert, hiába tekertem után 40-nél is többel. Fel is adtam hamar, nem ér meg ez ennyit.
A Lenti-hegyi út kereszteződése előtt István és Marci úgy döntött, hogy leszakadnak tőlünk, mi pedig elhatároztuk, hogy megmásszuk az Ambrus-partot. Az utolsó eszmecsere közben Erik még hirtelen úgy döntött, hogy megmutatja nekünk, mire képes az új patent pedáljával. Meg is ragadta az alkalmat, amikor mindenki figyelt, és a bicikliútról hirtelen az árokba ugrott, magára rántva a bringát, nehogy valami baja legyen. Szerencsére 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta a kaszkadőrmutatványt, és tudta folytatni az utat.
Ezután elindultunk megmászni a dombot, de mielőtt még az első emelkedőre rátértünk volna, Attila jelezte, hogy úgy érzi, mintha defekt lenne. - Defektem van, #&$%/\ł! - Most sajnos igaza volt. Nem a part volt a hibás az érzet miatt, hanem a kerékben lévő nyomás lett túl alacsony. Irány a benzinkút! Ott még sikerült annyi friss vasárnap reggeli levegőt beleszorítani a belsőbe, hogy eljusson vele hazáig, majd ott gyors bringacsere után fojtassa útját. Így tettük meg az utolsó, zalabaksai körünket.
Mindenkinek köszönöm a kitartást, és a túrázást. Remélem nemsokára ismét egy jó hangulatú, balesetekben szegényebb túrán vehetek majd részt Veletek.
Adatok:
Táv: 182 km
Kerék körbefordulásának száma: kb. 88780 |
