 Jó hangulat, remek szervezés, gyönyörű tájak. Hogy mi ez? Ez a Gázló TT! Na a TT itt nem az én monogrammom, hanem a TeljesitményTúra rövidítése. Mivel tavaly is részt vettem az eseményen és igencsak szívembe zártam, így idén is biztos volt, hogy ha jó idő lesz, akkor indulok. Szerencsére az idővel nem volt gond. És Robinak üzenném, hogy ismét nem tévedtem el :).
Mivel tavaly a rally miatt volt egy kis gond a szállással, így idén úgy döntöttem, hogy inkább korábban kelek, és vonatozás lesz. A korán reggel 2-t jelentett. Sajnos kicsit el is aludtam, egy 20 perccel, így igencsak kapkodni kellett. Kajakészítés, táska bepakolása. Majd táska kipakolása, amikor realizáltam, hogy reggel 3kor még nem süt a nap, és a lámpa az alján van. Majd bepakolás, és újra kipakolás, mert a kulcs is ott maradt. Szóval agyilag még aludtam. Ennek meg is lett az eredménye. Eléggé feszített tempót kellett nyomni a vonatig, hogy elérjem az elsőt. El is indultam, majd 1 km után jöttem rá, hogy nem is arra kellett volna indulni, mint amerre megtettem. Sebaj, sokat nem vesztettem. Lágymányosi híd felé haladva szokásos autószalon utáni kereszteződésben nem mentem át, mert jöttek hirtelen sokan, így maradtam a másik oldalon. Viszont a Praktikernél már át kellett térni, amit elegánsan, mindenen keresztbe oldottam meg. Majdnem... Mivel itt repülőt és hajót leszámítva minden jöhet mindenhonnan, így tempóztam. Közben vettem észre, hogy a padka kicsit magas lesz. Mivel agyilag még mindig aludtam, így elég sok időmbe telt kitalálni, hogy most akkor ugrás, vagy fék. Végül a fék melett döntöttem. Aztán a padka döntött engem. Le. A koszos járdára :). Kicsit kerszetbecsúszva nekioldalaztam a szegélynek, ami így eldobott. Eredmény: kis pihenés a földön, útseb a karon, kicsi a lábon, lámpa szétesik, táskából folyik a víz. De mégiscsak jobb a már-már kötelező bukást verseny elött elintézni, nem? :) Szerencsére fél napos sisakomat nem teszteltem le, így gyorsan szedelődzködtem és irány tovább. Egy autós még megállt, megkérdezni, hogy minden oké-e? (mik vannak...) Mondtam, semmi gond, csak a szokásos mutatvány. Mindenesetre ha a Praktiker biztonsági őrei hétfőn visszanézik a felvételt, akkor igen csak jól fognak szórakozni, anno esélyes lett volna a 13 VHSre.
A hídon haladva éreztem, hogy folyik a víz a zsákomból. Hát ha kilyukadt az aprót szívás. Illetve nem szívás, mert nem lesz mit szívni. Már megvoltak az elképzelések, hogy majd veszek valami literes üditőt, és annak üvegében viszem majd a vizet, mert a fél literes kulacs kevés ilyen melegben. Legalábbis nekem. De majd itt kapunk jó kis 0,75ös kulacsot. Aztán végül nem. Végül BME környékén megálltam, mert éreztem, hogy vonatot már buktam, és a hátsóm is már tiszta víz, így inkább megnézem mi van. Szerencsémre csak valahogy kifolyt belőle fél liter, és az csöpögött szépen, a táska aljából. Kiboritottam, illetve lemostam vele a sebemet, majd mentem tovább, és a következő vonatot el is értem. Kényelmes újfajta vonat volt, bár a bringatárolós részen még kéne kicsit gondolkodni a mérnököknek, de szerencsére nem voltunk sokan.
Pétfürdő magasságában hívott Laciklon, szóvá téve, hogy hol vagyok. Mondtam rajtoljon nyugodtan, majd találkozunk. Aztán végül nem. VPbe érve szokásos VPi hangulat, sehol senki, nem úgy a rajt/cél területen. Szezoék épp most vágtattak ki a grupettos vonattal. Gondoltam rá hogy utánuk megyek, aztán végül nem. Nevezés, ismerőskeresés volt a terv, ami nem is tartott sokáig. Találkoztam Eráékkal, aki egyből avval fogadott, hogy olvasta a Duna Marcis cikkemet, jó esés lehetett. Naja. Melette Jani, akivel még egyetem alatt ismerkedtünk össze, és végül túratársak lettünk. Megvártunk egy csoportot, és indultunk is. Elsőbálozó csoport lehetett, mert nagyon olvasták az itinert, és nem is jó felé akartak menni, majdnem eltévedtek Veszprémben, de segitségemmel aztán végül nem.
Hamarosan jött a legutáltabb részem, amikor is két nyomtávon a dzsindzsa mellett kellett tekerni, miközben csalánok nyalogatják az ember lábát, és minden évben jópáran elesnek itt. Én is csúszkáltam néha. Már majdnem megúsztuk, de aztán végül nem. Elöttem srác elesett, szerencsére tartottam egy kis követési távolságot, bár így is majdnem rámentem, aztán végül nem.
Herend felé kicsit lemaradtam menetközbeni csoki és repülő bogártápolás miatt. Jani itt majdnem elhagyott engem, aztán végül nem. Közben tekertem idébb-odébb Laciklon feleségével Babival, FPknél valahogy mindig beértük egymást. Jött a kellemes kis aszfaltos mászás Herend felé. Elején még nagytányéroztam, nem vagyok az a pörgetős fajta, majd kapcsolgattam vissza. Végére már majd elfáradtam, aztán végül nem. Aztán végül meguntam ezt az aztán végül nem-ezést. Aztán végül nem :)
Innen Fodor tanyáig homokos földút, kissé hullámvasút jelleggel. Nem mentem annyira negy tempót, mert az elöttem haladók miatt így is tiszta poros lett a fogsorom, meg valami iszonyat mód rázott az út. Ebben nagy szerepe volt egy korábban elhaladt mezőgazdasági gépjárműnek (vagy nevezzük traktornak) is. Már-már azt hittem, hogy valami gond van a bicajjal. Jani megnyugtatott, hogy nem, őt is rázza, pláne merev villával. Nem voltam különösen szomjas, de olyan jó kis forrás volt, hogy azt vétek lenne kihagyni. Lassan megtöltöttem a kulacsot. Janimaci is befutott. Haragosan ránézett a forrásra, egyből jobban folyt, majd ment is tovább. Irány az erdő! Jani nem szereti a kis egynyomos ösvényeket, szóval itt nem érezte magát otthon. Közben csatlakozott hozzánk Prof is, aki kiérve az ösvényről meg is lépett tőlünk. Hova siessünk, messze van még karácsony... Jó érzés volt érezni, hogy nem érzek semmit. :) Mármint arra gondolok, hogy tavaly itt már meg voltam hallva, most meg semmi. Fejlődök... Gyorsan felértünk valamilyen kapuhoz (bocs nem tudom a neveket, talán Királykapu?), ahol tavalyról megismert kedves segítők vártak minket. Látták, hogy kifogyott a kulacsom, és már töltötték is, pedig itt nem lenne itatópont. Köszi!
Innen jött a tavalyról emlékezetes köves lefelé. Hát a gond csak ott volt, hogy tavaly is ezek a gumik voltak fent, amik már kicsit leharcolódtak. Már 20nál csúszkáltak a kanyarban. Hol az eleje, hol a hátulja, hol mindkettő. Közben kijött, hogy rég ültem a montin, és a hátsóm is elkezdett sajogni. Na így már nem volt élvezetes. Leértünk, Clio-ék fogadtak minket. Azt a szenvedő arcot, ahogy Clio kikászálódott a nyugágyból... Mintha elötte 10szer megmászta volna a Hajag emelkedőjét :D. Viktor fényképezett, mi ettünk kicsit, majd irány tovább. Ja, igen! Közben befutott Stms kollega. Nagy meglepődve vettem észre, hogy neki is a 130as tábla van fent a bicaján. Azt mondta majd eldönti. Erre volt még 20 métere.
A terep innen volt ismeretlen a számomra, mivel tavaly a 90et csináltam. 1 órás mászás fel Köröshegyre (vagy kőris?). Remek lesz... Délben. Áááá. Ezt az emelkedőt megszenvedtem. Rendesen. Valahogy nem ment. Kis tányérra azért nem tettem le, mert mindennek van egy határa. Sőt legfölsőt sem használtam hátul. Egyszer álltam meg, a legelején, hogy mp3 lejátszót felcsatoljam. Valahogy lassan teltek a számok. Most már nem tűnik gáznak emlékek alapján, de tudom, hogy ott és akkor küzdöttem rendesen. Végigcipzáros mez lehúzva, száj nyitva, nyelv szinte kidugva. Viktor csinált is fent egy ilyen képet rólam, egész jó lett :). Közben ránéztem a karkötömre. Livestrong, thinkstrong, ridestrong. Nem használ. Never ever give up! Ez se, de mondogatom. Közben utolérem Stms-t aki hamarosan meg is áll kicsit. Út közben túrázók is biztatnak. Valamit visszalihegek, köszi akart lenni, khhhhehhhhehh lett. Egyszer csak kijutok az aszfaltra. A napra. Ez is hiányzott. Egyik kanyarban ellentmondást nem türő arccal feltűnik Szezo, utána a Grupettos és topikos különítmény. Haladok tovább, egyszer csak feltünik Viktor a motorjával. Valamit szólok neki, asszem nem szépet. Bocsi. Nem úgy gondoltam persze. De valahogy mindig rossz helyzetben találkoztam vele. Vagy könnyedén ment fel a domboldalon motorral, vagy evett, vagy ivott, vagy csak nem szenvedett, mint én :). Egyik kanyarban meglátom az óriások golflabdáját, ami a radar amúgy. Akkor már nincs sok. Tényleg. Felértem. Még egy szenvedős kép Viktornak, és evés, ivás. Itt lenyomok fél zselét, mert úgyérzem kicsit leestek az olajszintek a motorban. 20 km gurulás vár ránk. Állítólag. Itt is megvolt az a rész, hogy az idő megszépíti az emlékeket. Janinak is feltünt, mintha tavaly jobban gurult volna. Bár jövőre valószínű én is ezt fogom mondani, hogy itt csak lejtő van. Ismét megelőzzük Stms csapatát. Hogy kerültek mindig elénk? Nem értem :). Végül eljött a várva várt falu: Vinye! Pokol csárda. A kis választék ellenére nagy várakozási idő, de ráérünk. Elfekszek egyik padon, és közben kitárgyaljuk Janival a hazai és nemzetközi kerékpáros viszonyokat, versenyeket, mindent. Meg hogy, én olyan vagyok, mint Mancebo anno. Már meglátom a bicajt, és már szenvedek. Ebben van vmi :). Végül befut a gulyáslevesem. A hús nincs túlzásba vive benne, de jó sok kenyérrel eltermelem. Majd jött a palacsinta. Utána még kis pihi, és irány tova. Kb 1 órát töltöttünk itt. Közben fut be Phu is, aki némileg nehezményezi, hogy már megyünk is, de ő még ledönt egy sört.
Eljutottunk a névedó "szponzorhoz", a Gázló-khoz! A Cuha patak völgyében haladtunk. Bár a szárazság némileg lecsökkentette a vízszintet, de nem úgy a kedvünket, és élvézettel csapattuk át a vizen a bringát, bár némileg hideg volt. Sebaj. Itt is lett egy remek fotóm Viktor révén. A híd alatti nagy sáros pocsolyába már nem mentem bele, mert sajnáltam a gépet. Pedig én lennék akkora állat. Inkább elcentiztük a fal mellett. Bár van aki így akarta kikerülni, és állítólag innen belepottyant. Szívás :). Persze a láncolaj mint olyan el is tünt a láncunkból, aminek hangos nyikorgás lett az eredménye. Szerencsére Jani erre is felkészült, így megálltunk láncot itatni. Bár azt nem értem, hogy mért nedves időre való olajat hozott. Vagy akkor a gázlók elött kellett volna. Sebaj. Innen volt midnen fajta út, erdőben köves ösvény, földút, aszfalt. Végül Bakonybélbe egy jó hosszú, de enyhe lejtőn értünk be. Rengeteg túrista volt ezen a környéken. Töltöttem a zsákba vizet, megettem a zselé maradék felét, mert tudtam mi vár ránk. A Hajag. Tavaly itt finoman szólva is voltak gondok. Napszúrás, eléhezés, és társai. Ismét egy óra mászás. Mp3 fülbe, és adj neki. Szerencsére mivel 4kor kezdtünk mászni, már nem volt akkora a nap ereje, és néhol még árnyék is akadt. A kis gázlóban az elején most nem folyt semmi. Épp azon gondolkodtam, hogy akkor illene felvenni a szenvedő arcot, de nem ment. Nem szenvedtem. Sőt már-már élveztem a felfelét. Közben dalolgattam. Előzgettem az embereket is, volt aki tolta, volt aki lassabb volt. Illetve páran az árnyékban támasztották a fejükkel a bringát. Lehet hogy a dalolásom miatt? :)
Felérve szinte pörögtem. Tavalyi gondokból semmi nem volt. Illetve csak egy. A tavalyi darázs túlélte a telet, és megint megtalált magának. Így gyorsan tovább indultunk. Remélem az idei télen már elhalálozik... Innen már tényleg szinte csak lefelé. Kezdetben földúton haladtunk, és Viktor lőtt rólam (szerencsére nem rám :) ) egy remek fotót. Azt hiszem ezt elő is hivatom. Utólagos engedelmével... Ja és a videóban is benne vagyok itt :). Hamarosan leértünk az aszfaltútra és jött az a rész ahova az volt kiírva, hogy 71 km/h. Hát ez kéremszépen nem igaz. Merthogy 73.0 lett :). Meg is tekertem, rá is feküdtem a kormányra, már a kezem fájt a végére, de 1 tizeddel megdöntöttem montis rekordomat. Szinte lendületből lezuhantam a márkói malomhoz, Jani is beért pár pillanat alatt és irány tovább. Még mindig nagyon mehetnékem volt, amit táplált az is, hogy láttam egy nagyobb társaságot nem sokkal elöttünk. Innen én mentem elöl, és eléggé megnyomtam a tempót. Közben valami elkezdett kattogni, vagy nyikorogni a bringámon. Szerencsére ezt leszállás nélkül el tudtam hárítani. Felhangosítottam a lejátszót :). Haladtunk rendesen, amikor látom, hogy kiket érünk utol: ez nem a Szezo? De igen! Az új paripával. Meg Gyuri, és a többi topikos, Grupettos ember. Innen együtt gurulunk be VPbe és a célba.
Ez jó volt! Nagyon is! Szeretem az ilyen túrákat. Jó hangulat, eszem-iszom közben, gyönyörű tájak, nagyszerű rendezés. Az út kijelölése meg valami csodás volt. Csak akkor lehetett eltévedni, ha nagyon nem figyelt az ember. Átvettük az oklevelet, kitűzőt, gratulációt, és a vmit (az izét), meg aki kapott kulacsot, az azt, bár nem jöttünk rá a policyjára. Ja, hogy mi a vmi? Amit a bringaTv elején is mondanak, kézzel készült üveg, rá is van írva, és szép is. Én mondjuk virágtartónak gondolom jelenleg. De még változhat, várjuk ki a végét. Mindenesetre a szobám dísze lesz, az biztos. Jó ötlet volt a szervezők részéről.
Utózönge: Okosan kiterültem a fűre, mivel két óra volt a vonat indulásig, közben Janimaci, Kivi, Henger, Phu és aki még odatévedt (Janimaci röhögéseire nem volt nehéz :) ) társaságában mulattuk az időt. Hamarosan Stms-sel elindultunk a vonat felé. Könnyes szemmel búcsúztam a várostól. Na nem a meghatottságtól, holott imádom ezt a várost, hanem a szemembe repülő bogártól.
Kb 6-7 gázlós emberke indult a vonattal pest felé. Páran csak eldőltünk a bringakocsiban, többiek leültek a fülkében. Itt került sor Stms titkos kajájának elkészítésére. Merthogy sajtos tortellinit főztünk a vonaton! Hogy hogyan? Mindenki ezt kérdezte. 1 perc alatt! Merthogy Stms kollega cimbije Irakban szolgált és hozott onnan az amerikai hadseregtől egy 13as (vegetáriánus) menüt. Hát elég mulatságos feliratok voltak rajta. Tartalma: melegítő, kézmosó, sajtos tortellini, almaszósz, vmi piskóta, kétszersült, mogyoróvaj, cukorka. A melegítő használati utasítását jó 5 perc alatt dekókdoltam, végül kis ügyeskedés és fél deci vizzel elindítottuk a visszafordíthatatlant. Kicsit füstölt, de tény, hogy megfőtt. Teljesen guszta és finom volt! Miután elpusztítottuk a kaját, a szemét nagyobb helyet foglalt el, mint eredetileg az egész doboz. Pestre érve még Stms-sel eltekertünk a Nyugati felé, ahol megálltunk egy gyrosra a szerájnál, majd innen már mindenki a saját útján.
Reggel 2kor kelltem, és fél 1kor feküdtem le. De megérte, akárhogy is nézem. Jövőre ismét megyek, még ha esik, akkor is. Sőt egyesületileg főbb tagoknak kötelező megjelenést írok elő! Higyjetek nekem, nagyon jó lesz!
Össz kilométer a napra: 172. Ebből gázló: 13x. Bruttó Idő (bár nem erről szól): 9:59 |
