 Hét közben már alig vártam, hogy jöjjön a hétvége, mert 2 maraton is kilátásba volt helyezve. Az egyetlen gond a mindent felülmúló meleg volt. A terv a következőképpen alakult: szombaton Zalakaros maraton, vasárnap 3országos Pannon Maraton.
A versenyek szépsége, hogy bizonyos logisztikai problémákat is meg kell oldani. Nekem ez jelen esetben Mózes és saját magam lejuttatása Pestről Karosra, majd haza. Szerencsére Norbi barátom befogadott egy éjszakára, így pénteki munkanap végeztével sprint a délibe, irány Keszthely! Munkatársak kicsit néztek, amikor megjelentem teljes harci díszben, és az irodából kigurítottam Mózit. Ebben a melegben? Igen... Hát 4 km után már porzott a szám, olyan meleg volt. Mivel kissé késésben voltam, így Üllői, Váci út, Margíthíd, Moszkva tér, Déli című kellemesen veszélyes útvonalat választottam. Közben 5x áztam el. Nem tudom miből esett, de nagyon jól esett abban a melegben. Szerencsére elértem a vonatot, így helyet foglaltam a marhaszálító vagonban (ők bringaszállítónak hívják), és nem túl kellemes utazás vette kezdetét. Balatonszentgyörgyön még volt egy kis afférom egy kalauzzal, aki hogy finoman fejezzem ki magam sose nyert tanulmányi versenyt. De sebaj, végül megérkeztem, Keszthely! Norbi már várt rám a kétkerekűjével. Gyorsan nyomtunk is egy időfutamot, kaja után kajtatva, majd hozzájuk. A futamot ő nyerte, segítette ebben a 600ccm.
Estére még bemelegítésképp felfújhattam a matracot, majd hamar eljött a reggel 7 óra, indulás. Az út szinte remek volt, haladt a modern paripa rendesen.Végül túlteljesítettem a tervet, mert már fél9kor Karoson voltam. Robiék felől érdeklődtem, hát ők még csak Tornyinál... Közben nézelődtem, itt volt az összes nagy maratonszervező, Nagy, Harang, Eizi. A nevezés már ekkor látszott, hogy nagyon lassú lesz. Miközben nézelődtem befutott Kacsa sporttárs tesójával és Janival, így hozzájuk csapódtam. Nem sokkal később Robiék is befutottak, illetve Robi, Andi, és rendíthetetlen terminátorunk, Ati. Miközben várakoztam rájöttem, hogy mindenképp a 45re kell mennem. Egyrészt itt volt az összes profi csapat, kisérőkocsival, stb, majdnem délben rajtolunk, elég jó szél támadt, és még utána dolgom van, de erről később. Közben Mózival megcsodáltuk pár szép tesóját.
Miután beneveztünk még gyors bringaellenőrzés, szokásos rutin. Szerencsére találtunk egy szabadtéri kutat, ami bár nem volt hideg, de próbáltam túlinni magamat a meleg miatt. Benyomtam egy zselét is, mert éreztem, hogy a reggeli 2 szendó kevés lesz itt a dicsőséghez, de még máshoz is. Lassan felálltunk a rajthoz, és vártunk. És vártunk. Meg egy picit vártunk is. Közben rájöttem, hogy miért is fordul rosszul a bicajom eleje. Lapos. Már megint... Nincs idő már pumpálni. Várunk, várunk, várunk. Fel is fújhattam volna. Már az élmezőnyből is bekiabálnak, hogy "Idő!!!". Már vagy negyed órája napoztunk feleslegesen. Egyszercsak szólnak, hogy rajtolás következik, valaki nő fogja indítani a futamot. Egyszer csak kis vékony egérhangon: "Raaajt." A mezőny hátsó része diszkrét kacarászásba kezdett, az eleje meg elindult.
Mivel profik és amatőrők együtt indultak, így megkérték a mezőnyt, hogy az elején lassan indítsanak. Ehhez képest Karosról kifelé menet, mikor kezdtem eltávolodni a mezőnytől lenéztem a kilométerórámra 56,1-et mutatott. Becsületes... A Zalakomárig tartó részen főként egy bolyt próbáltunk kialakítani, ami össze is jött, kb 20 fővel. Komáron a helyi kisebbség szurkolt nekünk. A tempót csak egy szurkolói beszólás okozta röhögőgörcs vetette vissza. Kis cigánysrác kiabállt be: "Hova mentek, cigányok?". Miután felocsudtunk visszatértünk 35-40 körüli tempóra. Nem volt nagy összedolgozás a mezőnyünkben, de én már elötte megfogadtam, hogy nem megyek előre, nem vezetek, inkább "ellógom" a versenyt. Haladtunk szépen, fogytak a kilométerek. Egy idősebb úr volt a bolyunkban, ránézésre kb 70 éves. Kicsit ő volt morcos, hogy lassúak vagyunk. Néha előre ment, akkor nőtt a tempó. Ciki, hogy erősebb, mint mi. Puhányok vagyunk. A bolyunkban volt egy srác akinek ugyanolyan meze volt mint nekem. Kölcsönösen megdicsértük a másikat, de éreztük, hogy a másiknak itt meg kell halnia, de legalább porba alázva célba kullogni. Ráadásul ő is izmos alkat volt, de hát itt csak síkon megyünk, szinte semmi emelkedő, így itt és most kell megküzdenünk. Közben persze ő telefonon rendelte magának a frissítőt. Az már más téma, hogy elejtette őket, mint utóbb kiderült. Egyik lány a bolyunkban gyönyörű géppel rendelekezett. Moser volt az is. Meg is dicsértem neki. Kicsit beszélgettünk, kiderült, hogy Zegről jött. Épp kezdtünk volna belejönni a trécselésbe, amikor összeakadt egy sráccal. Srác lemaradt, valami nagyon katakolt a gépén utána. Csajnak hátraszólok, hogy minden rendben-e. Mondja, igen, vagy nem tudja. Biztam benne, hogy jön tovább, de ezután nem láttam már. Később sem. Ciki, remélem nem lett baja.
A kisbalatoni gáton áthaladva feltűnt a frissítő pont. Illetve annak kezdeményei. Bent állt egy teherautó, amiről épp kezdték lepakolni a vizet, meg az asztalt. Remek szervezés, itt nem iszunk... Szerencsére kulacsaim még szinte tele voltak. Gátról visszafordulva Garabonc felé kis domb. Nem figyeltem eléggé, "elaludtam", későn álltam ki, és már be is dobták a gereblyét. Próbálok felzárkózni, de még kétszer lószolnak, semmi esély. Ok. Saját tempó. Kissrác aki velem együtt esett ki, még visszazár. Ezután egyedül hajtok, nem sietek, tempó 28-30 körül. Közben látom még valaki leszakadt. Sztem a kissrác. Apránként csalom el a távot, a célig meglesz talán. Egyszercsak beérünk Karosba. 35km. Ez nem jó. 45 a táv. Mondták, hogy valami kis, szűk utcákon fogunk tekerni. Merre van olyan? A szőlőhegyen! Remek. Méghogy nem lesz szint benne. Bár senki nem mondta, csak én bíztam benne. Mászunk... Nagyon hiányzik ez délután fél 1kor a legnagyobb melegben. Ahogy közeledek az elöttem lévőhőz feltűnik, hogy nem a kissrác az, hanem a másik emberke a Caisse-os mezben. Meg kell vernem. Lejtőn nem merem engedni a lapos gumi miatt, majd jön az emelkedő. Nagyon ki sem állhatok, már így is csúnya a külsőm, a múltkori kvázi felnin biciklizés után. Közeledek hozzá. Megvagy! Átszólok neki: "Hajrá csapattárs, nyomd neki! (hogy borulnál az árokba)" Valamit visszaliheg, ebből tudom, hogy neki már vége. Jön egy nagyon rövid, de nagyon meredek emelkedő rész. Jön mögöttem, majd két kattanást hallok, mint amikor az ember kiakasztja a pedálját. Ez új erőt ad, és nekilépek. Innen folyamatos fel, le, fel, le. Nem hosszúak, de nem hiányoznak. Itt már a vizet is csak magamra locsolom. Egyik kereszteződésben beterelnek egy parkolóba. Franc. Gyorsan korrigálok, egy csaj közben elmegy mellettem. Tartom vele a lépést, majd ismét lefelé jön, ahol lassítok. Kb ekkor valami nyekergést hallok. Megérkezik mellém Ati, a bringának nevezett valamijével. Hát már 20 éve is 30 éves lehetett a gép. Most kapott egy kis optikai tuningot, elöl sárga felni, és fékpofa, hátul kék. Nemtom mire jó, de végülis mindegy, mert Ati egy teszkós műanyagdömperrel is megverné a mezőnyt. Szerintem a bringájának a vázában, valami hasadóanyag van, így pár szó után hagyom is, hogy tovább menjen, nekem többet ér az egészségem. Állítólag a Triglav is 2 méterrel alacsonyabb mióta Ati ott járt, szóval jobb az elővigyázatosság.
Innen még egy kanyar, egy kis egyenes, és bent is vagyunk a célban. Itt egy itatópont, amit kihasználunk, és vagy 1,5 liter lecsúszik. Érdeklődünk, hogy lesz-e vmi kaja. Nem tudják. Remek. Toljuk tovább a bringát. Jé, pólóosztás. Hát ezt sem reklámozták be. Kaja? Nem tudják. Dejó. Szervezők sem tudnak semmit. Így betelepszünk az árnyékba két pécsi bringással, majd nemsoká csatlakoznak Kacsáék is, hamarosan Robiék is. Megnézzük eredményeket. Én kategória 8. Sose voltam ilyen jó! Mik vannak! :) Ati? Kategória első!!!!!! Gratula neki, meg minden, de nem értem, miért nem diszkvalifikálják... Bár végülis nincs a kiírásban, hogy tengeralattjáróreaktorral nem lehet versenyezni. Vagy legalább csinálhatnák azt, mint a túraautóknál, hogy plusz súly, de végülis, úgy is lenyomna minket. Mi lenne, ha lenne egy jó bicaja? Pffff....
Miután megnéztük a befutót, felmentünk pakolni, én meg pumpáltam. 3 fújástól úgy leizzadtam, hogy nem igaz. Elsőmben volt 3 bar, hátsóban 4. Remek. Miután korrigáltam ezt a kis hibát, lementünk venni kaját, meg eredményhirdetésre. Vettem egy hambit, meg egy gyrost. Bringaügyileg persze nem visz előre, de valahogy ezt kivántam. Eredményhirdetést nem vártam meg, mivel mint említettem programom volt. Haza kellett jutnom. Mivel mással, mint bicajjal. Beszéltem egy becsehelyi barátommal is, hogy meglátogatom. Kanizsáig volt mellékút, meg 60 fokos aszfalt, de legalább tapadt a kanyarokban a gép. :) Sormásról felhívtam Lacit, hogy készitsen be egy kis vizet a mélyhűtőbe. Innen már csak fő út volt, bringával behajtani tilos táblával kombinálva. Viszont volt egy kivéve célforgalom jelzés. Hát amikor a szabályt létrehozták, akkor tuti rám gondoltak. Így mentem is okosan. Becsehely 1 és 2 között lefékez mellettem egy autó, már megint vmi marha biztos. Kinézek, Robiék szurkolnak ezerrel. Hát akkor már meghajtom. Kb 60ig gyorsulok, majd emelkedő, itt meglépnek, de mindegy, mert beértem. Kellemes 1,5 óra beszélgetés és árnyékban heverészés után indulok tovább, a már remek behütött vízzel töltött kulacsokkal. Innen már csak azt várom, hogy esteledjen. Merthogy akkor már otthon leszek. Nincs semmi gond, halad a gép rendesen, jó 30as átlagot nyomok Lentiig. Még beugrok egy fagyira, majd Andihoz a táskámért, amit a kocsiban hagytam. Ildi jön ki, miután megtudta mennyit mentem, "Jól birod, gyerek"-kel konstatálja a teljesítményt. Otthon ez kicsit már másképp hangzott: "neked elment az eszed, nem vagy normális. minek ittál annyit?" Örülök, amikor dicsérnek...
Napi teljesítmény: 189 km, 13-14 liter vízfogyasztás. Ja és a nap végén 79,5 kilóval mérlegeltem, ami egyéni negativ rekord, bár csak múló állapot :).
Másnap reggel ismét korán kellett kellni, mert Robi a héten is többször finoman és kevésbé finoman jelezte, hogy 7:45kor legkésőbb indulás. Mondtam neki, hogy nem biztos, h odaérek, majd megyek utánuk. Igy is lett, mivel 5 perc késéssel indultam. Láttam is pár bringást, de valahogy sose ők voltak. Robogtam a főúton jó 35tel, de csak nem értem őket utol. Mivel a megbeszélt találkánál Rédicsen sem volt senki, így elmentem a határig, ott majd meg tudják mondani, hogy átmentek-e már vagy sem. Hát tévedtem. Valahogy sikerült olyan határőrőket kifogni, akiknek a memóriája nem volt hosszúéletű. Következő párbeszéd zajlott:
-Ment már át egy nagyobb csoport bringás? Lentiek...
-Ment, vmi bringakft.
-Bringaklub? (velük kellett volna Rédicsen találkozni)
-Igen.
-És a Lentiek?
-Nem tudjuk.
-Hányan voltak a csoportban?
-Nem tudjuk.
-De kb. 2, 5, 10, 20?
-Passz.
Na meg vagyok áldva veletek... Igazából csak arra lennék kiváncsi, ha a főnökük odamegy, és megkéri őket hogy adjanak pontos jelentést kik haladtak át, mert volt köztük drogfutár, akkor mit mondanak? Hát azt se tudjuk hányan. Ezután elgondolkodtam, hogy születnek a fantomképek, és miért hasonlítanak mindig Berényi Miklósra :).
Lendvára legurulva meg is találtam a rajt/cél helyszínt, Lentiek közül egyedül Csuka Zolit láttam, többieket ő sem látta. Közben ettem egy kiflit, majd Ligeti Laci unszolására, egy vizet is legurítottam. Mert már itt frissitőpont volt :). Szükséges is volt a víz, mert a jobbnál jobb bringákat látva fellépett egy bizonyos nyálveszteség. Úgy látom idén már a karbon bicaj nem menő, karbon integrált nyeregcsöves példányok kezdenek terjedni, illetve a pár 100.000 Ftos Wattmérők. No comment. Egyszer csak feltűnik a diszes társaság. Mint kiderült annyira üldöztem őket, hogy végig elöttük jártam. Bár én szinte biztos vagyok benne, hogy azért késtek, merthogy Balázs is jött. A csapatunkban ő a késésfelelős. :)
Közben feltünt Tündi is a "bringakft"-hez csapódva. Hűtlen :). Gyors nevezés, mint VIP résztvevők, ezer köszi a szervezőknek. Érdekes módon itt gyorsan ment a nevezés, nem mint Karoson. Mint kiderül Marci egy félreértés miatt nem jött el, ejnye. 105ös távra 4en vállalkozunk, Ati, Erik, Krasznai Pisti és én. Többieknél mivel nincs esőfelhő, így esőpara elég gyenge indok lett volna, most éppen "meleg van"-para jött elő. Na mindegy. Felaplikálok egy kis naptejet, majd lecsúsztatok egy fél zselét. Otthon sajnos kimerültek a készletek, semmi bringás kaja nem volt, így már akkor tudtam, hogy baj lesz, eléhezés garantált. Sajnos a szervezők jobbára csak szlovénul mondtak be mindent, és mivel én még mindig csak a 2. leckénél tartok, így nem volt minden teljesen világos. Egész nap kb ez volt a legnagyobb "hibájuk". Persze azt már értettem, hogy Veliki maraton, meg Start! És a bringám még bent állt a tárolóban. Gyorsan kirángatom, majd utánuk indulok, Robinak még odavetek egy: még el sem indultunk, de már lemaradtam mondatot. Szerencsére a felvezetőautó nem engedi nagyon menni a mezőnyt, csak 30 körül, így hamar felzárkózok az elejére. Egy bolyban megtalálom 3 társamat is. Ati kérdi, hogy most így megyünk végig együtt? Mondom persze, nem sietünk sehova, majd a következő dombon már meg is szegtem a dolgot, és előresiettem. Kb a 20-30. hely körül haladtam a bolyban, többiekről nem tudtam, mivel nem nézegettem hátrafelé. A lenti úton már kialakult egy kb 50-60 fős élmezőny, akikkel együtt faltuk a kilométereket. Jó bringáshoz híven persze leginkább a szembesávban. Egy-egy megindulás volt, amikor a tempó megugrott, de amúgy nyugodtan haladtunk. Feltünt egy velo.hu-s csaj, aki előző nap karoson is ott volt, gondoltam csak 1 bringa van közte és köztem, köszönök neki, ha mellé érek. Hát ez jó 5 km volt. Nem aratott osztatlan sikert a mezőnyben, hogy Mumor felé megyünk, illetve az az autós sem, aki Mumort elhagyva féktelen dudálásba kezdett, merthogy mit bringázunk ott, ő sietne. Magyar volt persze... Egyébként érdekes volt látni, hogy amig Szlovéniában jórészt az autósok lehúzódtak az út szélére elakadásjelzővel, és még szurkoltak is, addig itthon örültünk, ha lassítanak. Hiába, még nincs kultúrája. Bár Karosnál láttunk rá ellenpéldát is. Kb itt tűnt fel, hogy nem csak felvezetőautó van, hanem elötte felvezető biciklis is, aki diktálja a tempót! :O. Ilyet sem láttam még, de biztos nem gyenge ember, ha így „szökik” a mezőny elött... Csömödér után elkanyarodva valóságos banánhélyeső volt a mezőnyben, midnenki tápolt. Azon ismét csak meglepődtünk, hogy Szécsisziget felé visszakanyarodunk, de legalább jó út jön. A gond csak ott volt, hogy a lovászi útra felérve már nem tudtam ismét ritmust váltani, így megintcsak bedobták a gereblyét. Sikerült még felzárkóznom és gumizni kicsit, de pár lósz után végképp lemaradtam. Nem is akartam erőltetni, mert még csak 40kmnél járunk, messze lesz a vége. Inkább beálltam egy kisebb bolyba. Persze nem örültek, hogy nem vezetek, de kit érdekel. Tornyinál FP. Mészárovicsékkal. Pedig nekik tekerni kéne. Kinálja a szőlőcukrot és a dinnyét. Egyiket sem kérek, bár lehet hogy hiba volt. Víz, narancslé. Gyorsan lehúzok 3 pohárral, kb 3 mp alatt, az osztogató kislány legnagyobb ámulatára. [Mérgelődés] Már megint szénsavas. Nem hiszem el. Kedves magyar FP szervezők, bár ki is az. Tessék megtanulni, hogy bringaversenyen szénsavmentes italokat kell felszolgálni! Semmi CO2, meg 5 bubi, vagy 10 bubi. Ha végképp nincs más, ki kell rázni belőle. Nem értem miért van mindig ilyen, nem hiszem hogy bubival olcsóbb lenne. Innom viszont muszáj volt, mert fogytán voltak a készeltek.[Mérgelődés vége]
Ismét összeverődött egy 4 fős boly, akikkel átléptük a határt, majd Pincénél lefordultunk, és realizáltuk, hogy volt út, nincs út. Az autópályaépítésnek köszönhetően csak sóderes út volt, aminek biztos örült az élmezőny is, nem kevésbé mi. Volt aki leszállt, én végigmentem óvatosan, szerencsére nem volt hosszú. Majd kis aszfalt után megint sóder. Na itt gurult el a gyógyszer és egy „Nem hiszem el!” kiséretében 30cal átcsapattam rajta, nem érdekelt a technika. Erről írt Oti is, mert itt ért utol Ati. Mondta, hogy menjünk fel 2 emberre, akik ott mennek elöttünk. Fel is értünk, de kisvártatva leszakadtam. Mig Ati nézte, hogy jövök-e, a szlovén kollegák mutatták neki, hogy irány előre vezetni. Biztos olvastak már róla... Végül utolért egy boly, akikkel egészen Zelena Gora lábáig mentünk. Horvátokhoz átérve a FPon megittam egy fél literes (mentes!) vizet, ismét csak a már művészi szintre fejlesztett ivási technikámmal, még a műanyagból is kiszívtam a bent maradt vízcseppeket, majd a kulacsba is töltöttem, és irány. A körforgalomig ellenszél. Nem baj, majd ott úgyis szinte visszafordulunk, és akkor jó lesz, mert hátszél. Hát nem. Ellenszél. Hogy csinálja?!?!?!? Mindenesetre aki az ellenszelet feltalálta, az mondjon le! Innen kezdve egyedül haladtam túrázós tempóban, még 45 km a cél, és még ott a hegy. Első kis dombocskát megoldom szerencsére ismerem az utat, tudom mi vár rám. Innentől több helyen is látni lehet árnyékban hűsölő sporttársakat. Amúgy innen már elég sokat kerülgettük egymást a célig, mindig biztattuk, aki épp lemaradóban volt. Jött a hullámvasút rész. Még mindig gondom volt a magyar FPon kapott itallal, folyamatosan büfögtem vissza és a hányinger kerülgetett miatta. Itt csatlakozott egy sporttárs hozzám, megunva a hűsölést. Szlovén volt, de megbeszéltük, hogy ez meredek lesz. Persze neki Tripla hajtóműve van, meg vmi montiféle sor hátul. Hamarosan le is maradok kicsit, ahogy keményedik az emelkedő. De nem szállok le. Nagy zihálva egy montis társaságában érek fel, aki szégyen szemre tolja, pedig ez még nem is a legmeredekebb. Ahhoz képest, hogy győzök zihálni a pulzusom nem akar 150 felé menni. Nem jó ez így. Vmi hiba van a rendszerben. Lejtő, majd újabb emelkedők. Lejtőn én megyek elöl, emelkedőn a montis húz el. Megemberelte magát, már nem száll le. Aztán végére jön a legnagyobb, 12%. Bár sztem ez csak átlag, mert van 2 nagyon meredek része. Legkönnyebb fokozatban megyek neki. Út szélén 1 fa árválkodik, árnyékában korábbi sporttárs hűsöl ismét. Akkor nekem ki kell tekernem. Közben beelőznek. Krasznai. Jól birja. Mondom is neki, de azt mondja ez csak a látszat. Az is látszat, hogy távolodik. Utolsó nagy kanyarban már nagyon nehezen megy. Amikor lepillantok az órára általában két értéket látok: 0 vagy 3,1. Ez már úgy nézett ki, mint egy pályaverseny. Állok egyhelyben, forgatom a kormányt, hogy ne essek el, és teljes testsúlyommal próbálom átfordítani a pedált. Most kéne a plussz súly. Végül nagynehezen felérek, ahol ismét becsapok pár pohár jó hideg (és szénsavmentes) vizet. Gyerünk tovább, innen nincs emelkedő. Hamar le is érek a lejtőn, a távolban még látom Pistit, ahogy ketten haladnak vkivel. Már a dombok elött vidámra vettem a figurát, integetek minden gyereknek, aki integet és a kereszteződésben álló szervezőknek is. Cél a cél és a túlélés. Pár FPon csak áthaladok, meg sem állok. Szentmártonnál ismét a hídon megyünk át, sajnos idén sincs révezés. Kár. Határátkelőn felnyitják nekem a másik sorompót is, ezek szerint még fogyni kéne. Vagy nem kéne keresztül-kasul kóvályogni az úton. Átérve Szlovéniába ismét csak nincs út. De itt nem a sztráda miatt. Kedves Szlovén útépítők! Tessék jó magyar módra kispórolni egy kis anyagot a sztrádából, és azt idejuttatni. Köszönöm. (ma mindenkinek osztom az észt ) Hamarosan már csak 2xkm van hátra, ez az átok szél még mindig fúj, ráadásul másodpercenként más irányba. Előzgetek is, engem is néha előznek. 20km van hátra, mikor érzem, hogy innen küzdés lesz. Lassú voltam, elért a kalapácsos ember. Pulzus a mélyben (120), és el is éheztem, ahogy várható volt, kis hányingerrel kisérve. Szerencsére nincs a gyomromban semmi, így nem tudok, de nem jó érzés. Zselét már nem merem rányomni. Közben a lábfejem is fáj, utólag kiderült vízhólyag is lett. Érdekes. Egy egy húzásnál meghúzom a lábfejemben az egyik inat, egyszer a jobb oldaliban, egyszer a balban. Lazitanom kell a cipőn, mert nem birom. Többi sporttárs is küzd az elemekkel rendesen. Az éltet, hogy Lendván megállok egy fagyira. Többször elgondolkodok, hogy meg kéne állni, de itt már nem szabad. Egy ideje már követnek ketten, Lendva elött nem sokkal derült ki, hogy az Erik az. Ő is kivan eléggé. A körforgalomnál ismét sóderút, a biztositó rendőrök tanulhattak itt pár cifrát... Végül csak beérek Lendvára, és a mögöttem haladok döbbenetére kiállok a fagyizónál. Innen már fagyizva gurulok be a célba ami nagyon jól esik. Az 50es távon valami nagyon jó vicceket mesélhettek, mert mindenki mosolyog a csapatból, folyik a sör, bor, stb. Evvel szenben a 105ösök fekszenek az árnyékban, vagy a padon. Valahogy ez a táv nem volt vicces. Valahogy enni sem tudok rendesen, pedig finom a spagó. Dinnye is van, víz, izotóniás ital korlátlanul. Én is hol ledőlök a padra, hol eszek pár falatot. Közben persze mindenki úgy gondolja, hogy elfáradt embert fotózni jó móka. Amit legjobban vártam, hogy a cipőt lerughassam, meg is tettem. Közben Feri is érdeklődik, hogy milyen volt. Hát kell még eddzeni. Vagy nem menni elötte nennyit. Akkor nem lett volna gond. Talán. Végül a nyereménybiciklit nem nyertük meg, de hazafelé ismét vettünk egy remek fagyit, ami bár 3 gombócos volt, de 5nek látszott. Illetve 3at fizettem, kb 5öt kaptam. Itt történt meg, hogy Gonosz Balázs addig győzködött, amíg velük nem tartok Lentihegyre egy kis pincehideg vízre. Végül belementem, bár végig kellett mászni Lentihegyet, de szerencsére ekkor már ismét feljebb ment a pulzusom, így nem volt gond a mászással. Jó másfél órát töltöttünk Laciék pincéjénél, jóhangulatú beszélgetés folyt. Ha a gyomrunk nem szól közbe biztos tovább maradtunk volna. Végül már szinte este értünk haza, de jó volt.
Táv kb 140km, tegnapival együtt 330, nem kis melegben. Végülis ahhoz képest nem rossz... |
