 Mint anno írtam a beharangozóban, a túra Mentes Ati ötlete nyomán valósult meg. Mivel ismerjük Ati ötleteit, így ismét nem sikerült eseménytelenre a túra :).
Ati korábban már (ha jól emlékezem) 2x is teljesítette a túrát, azonban most minket is megpróbált bevonni, mondván jó lesz ez nekünk. Kezdetben nem volt nagy a hajlandóság senkiben, majd egyszer csak Pisti jelezte, hogy jönne. Ezután már Balázsunkban is fellángolt a vágy, amit később a fránya eső el is oltott, de erről majd később. Mivel így már 3an voltak, így azért én sem akartam kimaradni, mégis hogy nézne az ki? A túra előtt már úgy álltunk, hogy sacc/kb 10en vágunk neki az útnak. De csak jó idő esetén. (közben felmerült az autós kiszállítás lehetősége is, konkrétan Ildi felajánlotta, ha valaki akar még csatlakozni, akkor ő kocsival menne Keszthelyig, ami végül Zalaapáti lett, és a kör végén haza….Na, ez már nekem is vonzóbb volt. Na meg persze be kellett invesztálnom országutis gumikba, mert az én kis montis kerekeimmel biztos hogy nem bírtam volna ezekkel az őrültekkel - makka)
Sajnos egész héten esőt mondtak a hétvégére, így végül abban maradtunk, hogy majd meglátjuk reggel. Az indulás reggel 5re volt megbeszélve, ami engem érintett kicsit kellemetlenül, mert emiatt és az M7esen történt baleset miatt csak 3 órát sikerült aludnom. Talán a reggeli ébredés volt a túra legnehezebb pontja. Ennek megfelelően amikor kiértem a megbeszélt találkozóhelyre, egyből érdeklődtem, hogy kinek is az ötlete volt ez a korai kelés, mert az megjelenhet a színem előtt egy taslira. Tegyük hozzá, szokás szerint Atinak járt volna a "megtiszteltetés".
Kissé Ildiék indulása volt bizonytalan, Pisti helyettesítette Robit az esőpara fronton. Kis telefonálgatás után kialakult a kép. Marci haza, mert beijedt, hogy nem tud Keszthelyről hazajutni ha nem jön az Ildi. Hiába győzködtük, hajthatatlan volt. Illetve nem mutatott hajlandóságot a bringája hajtására, csak hazahajtott. Ezért érdemes volt felkelni... Hasonlóképpen mint a helyi újságírónak, aki kijött lefényképezni minket, majd otthon derült ki, hogy rossz lett a kép :). Én bíztam Ildiék indulásában, merthogy megint lapos volt a gumim, és kellett volna a műhelypumpa. Valamiért mindig lemegy 3 barra az első... végül a felhős ég ellenére elindultunk.
Ati ismét bedobta remek ötletét: első megálló Keszthely, második Tihany. Persze. Első pofont jobbról kapod, másodikat meg balról. Tihanyig állítólag enni sem kell. Ja persze... Neki lehet, de mi nem vagyunk ilyen emberi szövet a fém vázon. Illetve de. Engem kivéve, mert az enyém karbon. Meg Andrásé. Apropó András. Tornyiból érkezett a túrára, velünk még nem tekert. Hogy megnehezítse a dolgát, így hajnalban egy kamion reflektora által kiváltott pillanatnyi látáskiesés miatt beleugratott egy emberes kátyúba, aminek az lett az eredménye, hogy elszakadt a hátsó váltóbowdenje, és csak a legalsó fogaskereket tudta használni. Ciki... pláne a Zalai Dombságon keresztül.
Elég erős tempóban haladtunk, aminek úgy éreztem még meg lesz a böjtje. Elöl haladt Ati, persze a szokásos acélvázason. Egyszer megnézem mi van benne, mert vmi kell hogy legyen, amit jobb helyeken büntetnének. Vagy csak jó barátja Fuentes doktornak? Mögötte Balázsunk, aki úgy tervezte, hogy végig szélárnyékozik a sor végén, ehelyett én bújtam meg remekül széles háta mögött. Az emelkedőket senki sem erőltette túlságosan, egyedül András, amíg le nem szállt. Az út nagyjából eseménytelenül telt, amikor egyszer csak elrobogott mellettünk Ildi és Oti kocsival. Marci nem tartott velük, pedig invitálták.
Zalaapátiban találkoztunk velük legközelebb, és szerencsére pumpa is volt náluk. Jól sejtettem elsőben is, hátsóban is 3 bar volt. Érthetetlen. Mindegy, itt felpumpáltam 7,5-8 bar körülire, hogy jól guruljon. Bevásároltunk még a helyi boltban, ahol az eladó lány sok sikert kivánt. Meglepő módon egyből a bringás cipőmről érdeklődött. Mint kiderült őrült motoros, szintén ilyen márkájú cipője van. Illetve volt, mert kiegyenesített egy kanyart, ami némiképp átalakította.
Nagy kedvvel indultunk tovább. Ildiék talán túl naggyal is. Andrissal hamar leszakadtunk. Én a pénztárcámat raktam el, Andrisnak meg elfogytak a fokozatok a partnak felfelé. Utána még a pofaszelet is megkaptuk. Legközelebb Keszthelyen találkoztunk velük. Innen hamar legurultunk a partra, és elindultunk a kanyargós bringaúton, amiről bővebbet Pisti tudna mesélni, aki következő héten teljesítette a kört, egyedül, és itt mélyreható (árok mélyére hajtó) ismeretséget kötött a helyi őshonos növényzettel. Nem értem, vannak akik folyamatosan esnek. Minek ez a bénázás... :D. Amúgy engem is megtréfált a dolog. Pár derékszögű kanyar van egymás után (pár????!!!) de sajnos nem lehet belátni, és szélesen fordultam, az első kerékkel lehajtottam a padkára, ami kerszetbecsúszott a korrigálás miatt. Megúsztam. Nem sokkal később bemutattam újból a mutatványt, csak ekkor már mindkét kerékkel csúszva. Hogy a kakas csípje meg. Balázs, aki mögöttem haladt itt már kezdett aggódni az épségemért, mivel még csak 2 kmt mentünk a tó körül, de én már kétszer voltam közel az eséshez. De hát a rutin, meg az évek. Meg a sok esés :). Eddig időjárási szempontból jól álltunk, de ahogy közeledtünk Badacsony felé kezdtünk aggódni. Nem hogy jobban láttuk volna a hegyet, egyáltalán nem láttuk. Ködbe/felhőbe burkolózott. A baj csak az volt, hogy látszott, hogy ez bizony eső lesz. Balatonedericsnél meg is kaptuk. Szerencsére egy vasúti átjárónál, ahol volt egy kis bungi, ami alá be tudtunk húzódni. Persze Ati itt is külön utakon járt, ő valami fák alatt állt meg. Majd kis idő múlva átjött, és okosan elázott :). Az eső csak nem akart megállni, közben felhasználtuk az időt egy kis kajálásra. Persze nem tudtunk olyan lassan csámcsogni, hogy kihúzzuk az eső végéig. Kezdtünk fázni is. Nálam csak 2 garnitúra rövid szerelés volt, esőkabát semmi. Minek? :) Persze miután jól átfagytunk valaki kitalálta, hogy 200mre van egy állomás. A többiek féltek átfutni, de én abban bíztam, hogy ott a váróban csak van vmi szubtrópusi klíma, így a gondolatot tett követte. Az eső mintha jobban rákezdett volna. De valójában csak a már mennyben lévő Sidi mérnökök könnyei hullottak alá az esővel együtt, ahogy látták, hogy az országúti cipőben futok a vasúti töltésen illetve mellette. Végül megérte mégiscsak az akció, mert tényleg meleg volt. Erik és Andris tartott még velem a futásban, ha jól emlékszem. Hamarosan persze a többieknek is megtetszett az ötlet, Eriknek annyira, hogy ő futott még egy kört. Legalább elhozta a táskámat :) (na persze, mert a nagy rohanásban hátrahagyta a napszemcsijét, …és jött a vonat… de szerencséje volt :) ).
A váróban rögtön vidám hangulat kerekedett, ahogy Balázzsal elkezdtük feleleveníteni a kollégiumi élményeket. 3 másik emberke (2 csaj, egy srác) is várt itt, akik néha diszkrét kuncogással kapcsolódtak be a beszélgetésbe. Ez már ismerős volt nekünk Balázzsal korábbi vonatozós élményeinkből. Végül itt is eltöltöttünk egy vidám fél órát, ameddig elállt az égi "áldás" és útnak indulhattunk. Haladtunk vagy egy km-t, amikor ismét csöpögni kezdett. Majd a csöpögésből ismét eső lett, de ez engem már nem annyira érdekelt. Az út észak felé kanyarodott, eltávolodott a parttól. A társaság több részre szakadt, majd egy kereszteződésben bevártunk mindenkit. Oti fékjeinek kicsit betett a csapadék, így útközben többször is javítottuk, amennyire tudtuk (Tibi olyan tágra állította, hogy alig fogott, ha behúztam, de nem baj, nem is igazán fékezgettem, így néha eléggé kamikaze módjára vettem be a kanyarokat) Legutolsóként csatlakozott hozzánk Balázs, és Ati, akik finoman szólva is ki voltak akadva. Terminátorunkról itt derült ki, hogy ő még nem a higanyos-testű T1000-s modell, csak egy korábbi Méh telep tuning, beázott és berozsdált a csapágyház, és még zárlatot is okozott. Ez leginkább a zenelejátszó egységet érintette, amitől viszont főrendszer hangulat és töltésszintje azon béka segge alá került, ami épp akkor halált megvető bátorsággal ugrándozott át az úton. Persze Balázsban jó társat talált a duzzogásra, így együtt olyanok voltak, amikor a jóllakott óvodástól elveszik a kedvenc lapátját, ami valahol a világuralmi törekvéseinek jelképe. Ennek megfelelően be is jelentették, hogy ők innen sehova, bár kettejüknek van 4 kerekük, de megvárnak egy másik 4kerekű járművet, és irány haza. Így a két főszervező elsőként (később kiderül, hogy nem utoljára) adta fel az elemekkel vívott küzdelmet. Persze a lányok akik (ekkor még) (na, azért 200 km után már jogunk volt nekünk is valamihez :))nem nyafogtak kifogásolták, hogy ők is vizesek, nem kell a sirás-rívás. Ők még próbálkoztak bevetni a Shrek filmből ismert macska könyörgő nézését, de mi bicajra pattantunk, aztán szevasz.
Az eső ellenére túránk egyik legszebb része következett. Az út felvitt a szőlőhegyre, ahol +/- 5m-es szintkülönbséggel hullámoztunk a hegyen, gyönyörű tájakon. Egy idő után egy kereszteződésben találkoztunk egy kis problémával. Nevezetesen a jelölési hiányosságokkal/pontatlanságokkal(?). A lényeg, hogy 2 irányba lehetett volna menni, mi a rossz felé mentünk. Megálltunk egy kisboltnál, némi energia utánpótlásért, közben az eső is elállt. KB itt hagytam el egyik kedvenc szemüveglencsémet. Sebaj, ez legyen a legnagyobb baj. Tovább haladva mondtam a többieknek, hogy ez gáz, hogy tökre északnak megyünk... Kiderült, hogy ez a Balaton kör jelölés, még kis túlzással Győrt is érinti. Otinak is feltűnt, hogy a Káli medence felé haladunk, így visszakanyarodtunk Ábrahámhegy irányába. Közben persze hívtak Balázsék, hogy lehet, hogy mégis tovább jönnek, de ha úgy döntenek, akkor várjuk meg őket. Ez osztatlan sikert váltott ki, asszem. Mindenesetre javasoltam nekik, hogy menjenek le a partra, mert ez az út nagyon nagy kerülő. Végül lejutottunk a partra, és részint a főúton, részint bringaúton haladtunk tova, amiben finoman szólva is volt pár érdekes megoldás. Azt mindenesetre megállapítottuk, hogy aki tervezte, az nem tekert rajta. nagyjából úgy működött a dolog, hogy az egyenes vonal helyett, a villanytanórán már alaposan megismert négyszögjel módszerrel haladtunk:
10 Feltekerni (merthogy partos volt) északra egy kilométert
20 jobb kanyar
30 haladni egy kilométert
40 majd legurulni.
50 GOTO 10
Közben szerencsére kisütött a nap, és még felhőknek is alig láttuk nyomát. Közben Balázsékkal is próbáltuk tartani a kapcsolatot, mint kiderült jóval előttünk járnak, nagyon nagyot kerültünk a Káli medencénél. Persze nem volt egyszerű velük a tájékozódás. Atinak beázott a GPS egysége, és folyton hülyeséget beszélt:
-Merre vagytok?
-Hát ott, ahol olyan hosszú egyenes a bringaút.
-Ha vmi helységnevet mondanál, az sokat segítene...
-Hát kanyar is volt előtte.
-Jó, oké. Látsz valami táblát?
-Igen.
-Mi van ráírva?
-Zimmer Frei.
-Oké, nincs több kérdésem.
Mondhatnám, ha ló nincs szamár is jó, így Balázzsal is megpróbáltam kommunikálni. Hát hogy is mondjam, hogy ne sértsek meg senkit... Nem hiába nem földrajztanár :). Viccet félretéve, ő azért már tudott szolgálni helységnevekkel is, és mivel gyönyörű időnk lett, így megbeszéltük, hogy irány a Tihanyi apátság, ahol uzsonnázunk egyet. Merthogy lassan már szinte uzsonnaidő. Tihanytól nem messze megálltunk egy boltnál épp, hogy akkor megvesszük a kaját, amit felviszünk oda. Ekkor hívott Balázs, hogy ők már Füreden vannak. És Tihany? Hát ez+az+amaz, stb. Jó, akkor Tihany kiesik, majd jövőre. (Itt is egy kis félreértésből adódott a hiba. Mi azt mondtuk nekik, hogy az apátságnál találkozunk, várjanak meg. Ők meg úgy értették, hogy mi már ott vagyunk, és mivel nem találtak minket, ezért továbbmentek Fürednek….nem tudom hogyan gondolták, ha 30 perccel előtte beszéltük azt hogy mennyivel előttünk járnak, akkor mi hogyan kerülhettünk volna előttük Tihanyba… :))Következő terv, hogy akkor Füreden eszünk vmi meleg kaját, elvégre nem rohanunk sehová, ezt Bandi és Erik is nagyon pártolta. Persze Oti még vitatkozott egy sort Balázzsal, hogy hol is találkozzunk. Végül a megbeszélttel ellentétben a hajógyárnál találkoztunk, ahol panaszkodtak, hogy már fél órája várnak, meg menyünkmá-menyünkmá. Mondtuk, hogy felejtős, mi kajálni fogunk. nem dobta fel őket az ötlet. Végül betekertünk Füred központjába, ahol Oti ismert egy önkiszolgáló kifőzdét. nem volt egyszerű megközelíteni a bornapokra érkező sok turista miatt, de végül sikerült.
Míg mi nekiálltunk enni, Ati és Balázs bejelentette, hogy ők tovább mennek, majd Almádiban megvárnak. Menjetek. Azt mondták, már régóta várnak. Merthogy 40es átlaggal jöttek idáig. erről Bödöcs Tibi kabaréjából jutott eszembe egy részlet, amikor 2 öreg beszélget szüretkor:
-Hány fokos a mustod?
-16.
-A lábvized 16!
Mi közben jóízűen elfogyasztottuk a kajánkat, és még pihentünk kicsit. Indulásunkkor a szomszéd meglehetősen zajos és furcsa tájszólással beszélő asztaltársaság érdeklődött hogy merre, honnan stb. Hát mikor meghallották, eléggé elképedtek. Jött a szokásos duma, hogy hát ők csak a boltig, vagy a kocsmáig. rájuk nézve ez bennünk egy pillanatig sem volt kétséges :).
Továbbindulva kicsit rosszul kanyarodtam ki és az első kerék lement a sóderbe, aminek egyenes következménye lett, hogy eldőltem oldalra. Sebaj, ez szinte nem is esés. Amúgy Bálint is bemutatott valami hasonlót, még a kajálás előtt. Almádiba érve persze nem voltak ott, hívtak, hogy majd a fordulóban megvárnak.
Persze Almádiba érve ők nem voltak ott. Ennek örömére viszont nyaltunk egy fagyit, és én némiképp átalakultam, felhúztam egy másik szerelést. Almádiból kiérve egy helyen a bicikliút mellett gyönyörű szépen álldogált egy fa, de a gyökere felnyomta az aszfaltot, amit későn vettem észre, ennek az lett a következménye, hogy kicsit elemelkedtem a talajtól. Úgy éreztem, hogy a hátsókerék a levegőben repült egyet, aztán Eriket kérdezve, aki mögöttem jött, mondta, hogy mindkét kerék a levegőben volt, és repültem 1 métert. Remek. Országútival...
Itt ismét csak elég csúnya fellegek vártak minket, amiből szerencsére a fordulóba érve csak pár cseppet kaptunk, nem volt vészes. Továbbindulva Siófok előtt ismét nagyon szép helyen jártunk, fent egy dombon, amiről nagyszerű kilátás nyílt a magyar tengerre. Némiképp csak az volt aggasztó, hogy bár nyár van, mégis sötétedik. Asszem már megint lekéssük a Barátok Köztöt :). Az út minősége viszont borzadály. Jelölési pontatlanságok, sóderes részek, stb. Ennek hamarosan meg is lett az eredménye. Épp a többiek után igyekeztem, jó 38-40es tempóval, amikor is azt vettem észre, hogy időnként megúszik a hátulja jobbra vagy balra. Lenéztem, hátsó defekt. De jó. Először is utol kellett érnem a többieket, így szerencsém volt, hogy nem első defekt van, mert így is tudtam tartani a 35ös tempót. Kiabáltam utánuk, persze nem hallották meg, így amikor utolértem őket, akkor szóltam, hogy megálló következik. Szerencsére pont egy kis boltnál. Gumileszedőt persze otthon felejtettem, de szerencsére Bálintnál volt. Gyorsan leszedtem, csere. Kiderült mi volt a baj. A külsőmet több helyen szétmetélték az apró kis kavicsdarabok. Kipiszkáltam őket, ami bent ragadt, és pumpálás. Féltem, hogy minipumpával majd nem lehet normálisan felnyomni, végül sikerült, András is segített a végén.
Siófok felé haladva a defekt után nekiálltam tekerni kényelmesen. Csodáltam, hogy milyen szép csendben jönnek utánam. 30. Jönnek. 32 jönnek. 35 jönnek. Jó pár kmt lezavartunk 35ös tempóval, Erikkel kettesben. Kiderült, hogy mindig őt láttam magam mögött, előre meg nem szóltak, hogy lassítsunk. Miután ez kiderült lelassítottunk, majd megvártuk a többieket. (kb 4 km-en keresztül próbáltam utolérni őket, hogy szóljak neki, hogy várják meg a többieket is…)
Siófokon lett volna a következő tali, persze sikertelenül, de megadták Balázsék, hogy éppen hol fognak megvárni minket. Aztán persze nem. Végül is nem árulok el nagy titkot, hogy innentől továbbra is ment, a megvárunk itt, aztán mégsem játék. Itt kezdődött az a játék, hogy le a partra sok ember között, majd vissza, közben kaotikus jelöléssel, és útminőséggel. Megálltunk itt enni egyet, illetve bemenni boltba, és itt ért minket utol a zuhé is. Emiatt vagy egy órát álltunk. Közben Ildinek nekiállt udvarolni egy "jólszituált" úriember, az egy gond csak az volt, hogy saját bevallása szerint szebb szeme van neki, mint Ildinek, így nem működhetne a kapcsolat :D. Ildi kissé csalódottan vette ezt tudomásul, de hát az élet kemény...
Miután továbbindultunk megismerkedtünk a déli part bringás káoszával, aminek az lett az eredménye, hogy a lányok nyafogásfaktora megnőtt, végül helyesen kimentünk a főútra. (mert a józan ész jobb esetben mindig győz :P)Tiltva volt, de legalább lehetett haladni. Folyamatosan figyelni kellett, hogy ne hagyjuk el egymást. Balatonkeresztúrhoz közeledve még nyomtam egy sprintet, mert úgy éreztem sok erőm van, és kezdek elgémberedni. Ezután hívott Ati, hogy merre vagyunk. Mondtuk. Bízott benne, hogy negyed óra múlva a kocsinál leszünk. Nos Keszthely 17km, onnan még Apáti egy 1x, együtt kb 30km. Tehát ha tartjuk a 120as átlagot, akkor kivitelezhető. Ati és az ötletei... Azt mondta nagyon meg vannak hallva, alig bírtak 10-15tel jönni, mert előtte sprinteltek az eső elől. Mondtam nekünk semmi bajunk. Nemsoká ismét érdeklődtek, hogy leszünk, mert ők (ismét) feladják. Balu apukája jön értük. Tőlünk Erik nevezett még egy autós futamra Ildiékhez, mert szétment a hátsója. Keszthelyre amúgy a többiek nem akartak bemenni, de én gyorsan leépítettem a lusta énjüket, mondván, ha a Balaton-kör Keszthelyen kezdődik, akkor ott is fejeződik be, punktum! Nem volt más választásuk, mert szétcsaptam volna köztük :). (azért parkoltunk Apátiban… mert az egyszerűbb… mert miért ne) Keszthely felé két momentum boldogított minket:
Elsőként egy rendőr állított le minket. Nem részletezném, hogy miért és hogyan, de az hamar kiderült, hogy értelmi szinten nem épp ugyanabban a bajnokságban játszunk.Végül elengedett. Pár km után viszont ismét elkezdett könnyezni az ég. Itt is vártunk vagy fél órát, majd tovább. (ekkor már éjjel fél 2 volt… )Ildi odaadta az esőkabátját, ami nagyon jó volt, mert meleg volt alatta. Aztán megint elkezdett esni. Keszthelyen végiggurultunk, kiértünk, és az erőm valahogy lemaradt vmelyik kanyarban. Illetve nem is az erő, hanem egyszerűen a fejem nyugovóra tért. Már lassan 20 órája voltam fenn 3 óra alvás után. Sok volt. Egyszerűen csak kóválygott a fejem. Ezek mellett pedig el is éheztem. Egy kínszenvedés volt Apátiig eljutni. Mikor odaértünk gyors kajálás, minden fogyaszthatót megettem, ami még a táskában volt. Ettől jobb lett kicsit. Ja közben Ati hívott, hogy mégse adták fel, mennek tovább. Jól van, ennek verés lesz a vége. Aztán később Balázs hívott, hogy mégis feladták, csak szívattak. Elvileg 3an maradtunk a további útra. Innen még kb 60km, és most jártunk 340nél. Ildiék kezdtek felpakolni a kocsira, Andris pedig nem akart továbbindulni az eső miatt. Én viszont menni akartam, mert ha itt leülök, akkor vége. végül Bálint azt mondta, ő marad Andrással, aztán majd meglátjuk. Bár Andris is mondta, hogy lehet hogy kikéri a telefonos segítséget, és felhívja anyukáját. Én tovább indultam. Nem hiányzott a Zalai dombság, de végül is utólag belegondolva nem volt gáz. Még fel sem értem az Apáti domb tetejére, és utolért Bálint, merthogy Vágó úr megadta a telefonos segítséget, így nincs értelme maradni. Örültem neki, 2en mégiscsak jobb tekerni. A szakadó eső és a sötét miatt szinte semmit nem láttunk, néhol szinte emlékezetből mentünk. Az eső ment bele a szemünkbe, néha egy-egy autó beterített minket, ami jó is volt, mert meleg volt a víz. Pacsa előtt lelazult egyik kulacstartó csavarom, és kibillent oldalra. Ezt Pacsán megszereltük, ahol közben lagzi volt. Játszottunk a gondolattal, hogy bemenjünk, de most nem hiányzott, se kaja, se pia. Hamarosan beértünk Bakra, majd Zalatárnok, ahol már kezdett világosodni. Megálltunk a kútnál inni egyet, és én bevágtam egy fincsi zselét, mert megint éreztem az eléhezést. Nem sokkal ezután elállt az eső, továbbindultunk és a tempónk is visszatért. hamarosan azon vettük észre magunkat, hogy már a novai parton hajtunk felfelé. Közben belassított mellettünk egy autó, Andris volt az anyukájával. Buzdított minket, ami jól esett. Mikor felértünk, megállapítottuk, hogy innen már semmi nem jöhet közben. Kb ebben a pillanatban elkezdett zuhogni az eső, mintha dézsából öntenék. De mivel látta, hogy nem állíthat meg minket, így megállt. Nemsoká Lentiben voltunk, körforgalomnál váltunk el, előtte km-eken keresztül azt beszéltük mit csinálunk majd otthon, meleg fürdő, kaják, stb.
Otthon szerencsére apu felébredt, amikor jöttem, így amíg fürödtem, ő melegített reggelit, aztán irány aludni.
Végül 400kmt tekertünk Bálinttal ketten, 25,5 óra alatt, utolsó 4 órát szakadó esőben. A végére álmos lettem, egyéb fáradtságot nem éreztem. Miután lemaszíroztam a lábam, már el is múlt a fájdalom belőle. Azóta megbeszéltük, hogy ebből hagyományt csinálunk, és jövőre ismét megrendezzük. Gratulálok mindenkinek, aki részt vett rajta, reméljük jövőre már Marci is elindul, Pisti pedig rá pár napra teljesítette a távot egyedül, végigfagyizva :). |
