 Most, hogy elkezdődött a tanítás (ó, balga gyermekkor :)), a túra vasárnapról szombatra lett átrakva, remélve, hogy a fiatalabbak így jobban ráérnek. Hát nem tudom, de elképzelhető, hogy már így év elején is egy rakat házit adnak fel az iskolákban, mivel csak a vénebb generáció képviseltette magát: Tibi, Balázs, Ati és jómagam. (Marci kifogása: kilazult a fék, vagy mi. persze... - Tibi) A 9 órás indulás kissé csúszott, miért is ne. 9 után 5 perccel hívtam Balázst, merre jár, mert addig csak egyedül ücsörögtem a művház előtt. Azt mondta, dugóba került ugyan ezzel kezdte a triglavos túrát is. Azt hittem, Lenti kisváros, de Balázs számára komoly problémákat vet fel a közlekedés még itt is :) Kb. fél 10-re összegyűltünk 4en, és mivel sejthető volt, hogy más már nem jön, ezét elindultunk. Közben Tibinek eszébe jutott, hogy nincs nála személyi, és mivel határon is szerettünk volna átmenni, és lehetőleg legálisan, ezét tettünk egy kitérőt feléjük. Én ezt nem is bántam, legalább volt alkalmam megdögönyözni a kiscicájukat :)
1. határátlépés: Lendva
Rédics felé véve az irányt, átrobogtunk a határon. A szél, már csak megszokásból is, szembe vagy oldalról fújt, néhol egész emberesen. Lendván átkelve az útfelújításokon megálltunk a forrásnál, ahol vételeztünk egy kis vizet. Itt egy kissé kettészakadtunk, pontosabban Tibi a főúton ment tovább, mondván, arra jobb az út, mi viszont Petesháza felé. hát igen, neki volt igaza (Mondtam... :) ).
2. határátlépés: Muraszerdahely
Muraszerdahelynél a senki földjén lévő Mura hídon várt meg minket Tibi, ahonnan egy kis fotózkodás után átmentünk Horvátországba. Az útvonal a Pannon Maratonnal megegyezett egy darabig, de Muraszentmártonban tovább mentünk, nem a Mura felé. Balázs és Ati az elmúlt hónapokban többször is jártak erre, így kissé jobban bíztunk a földrajzi emlékeikben, mint a Balaton-túrán. Ismertek egy helyet, ahol finom almákat lehetett szedni. Ezt most is megtalálták, épp szüret volt, de a kerítés mellett tudtunk csenni egy párat, melyek legalább kipótolták hiányos elemózsiás készleteimet. Gyorsan elhagytuk a tett színhelyét, majd egy helyen megállva el is tüntettük a bizonyítékok egy részét :). Közben Balázsék nagy figyelmet kezdet fordítani mindenféle mezőgazdasági jármű iránt, hogy mögöttük haladva szélárnyékozzanak. De minden egyes gépegység párszáz méter után a földek felé vette az irányt, és mivel mi inkább az aszfaltot szerettük volna követni, ezét a srácok felhagytak a lazázással.
3. határátlépés: Razkrižje (vagy mi a szösz)
Újra visszatértünk Szlovéniába, majd a főútról egy jó erős bal kanyart véve lefordultunk, pontosabban fel, mert a szőlőhegyek felé vettük az irányt. Egy kis kápolnánál újból megálltunk, ahol elfogytak a maradék bizonyítékok is, majd folytattuk utunkat a kanyargós hegyi utakon. Itt már voltak 10-12 %-os partok is. A dombtetőről elnézve körös-körül szőlőhegyeket lehetett látni, és innen már nem is tűnt olyan messzinek az Ivansčica sem. Több helyen még nagyban folyt a szüretelés is, úgyhogy egész nagy élet volt a hegyen. Ekkor már éreztem, hogy a bal térdemnek nem tetszik, hogy már jóideje nem tekertem, egyre jobban fájt. Drávaszerdahelynél Tibinek kissé zárlatos lett a GPS-e, mert 180 fokban rossz irányba mentünk tovább (A térkép persze Atinál volt...). Szerencsére a többiek hamar észlelték, hogy valami nem stimmel, így még idejében a helyes irányba folytattuk az utat. Ekkor már jócskán ebédidő volt, mindannyian enyhén szólva éhesek voltunk. Abban maradtunk, hogy Csáktornyán majd eszünk valahol pizzát. Attila még itt is meg-meg említette, hogy nyugodtan elmehetünk Ivanecbe is, de hamar lenyomtunk, mondván, majd október végén gyalogosan közelebbről is megismerkedhet a varasdi hegyekkel, most felejtse el.
4. határátlépés: Drávaszerdahely (-től 2 km-re)
Visszatérve Horvátoszágba, irány Csáktornya. Itt már főúton mentünk, egyre több volt az autó, de ettől függetlenül a kerékpáros is. én már szenvedtem a térdemtől eléggé, 4-5 tekerés után egy kis pihenő, ez volt a menet, így nem is tudtam nagyon hajtani. Szerencsére errefelé már inkább hátszelünk volt, így ez megkönnyítette a haladásomat. Mivel egyre jobban úrrá lett rajtunk az éhség, még Csáktornya előtt, Nedeliščében betértünk egy pizzázóba. Rajtunk kívül nem volt senki, így aránylag egész hamar kiszolgáltak minket. A pizza finom volt és egész tűrhető áron adták, Balázs kunakészlete meg is csappant a 4 pizzától. Kajcsi után indultunk tovább, de előtte még Tibi volt oly nagylelkű, hogy kölcsönadja széllelbélelt bicósdzsekijét, mert kissé hűvösebb lett. Hát nekem máshol passzol mint neki, de azért jó volt :). Az első pár km nagyon szenvedés volt, a hátsómat nagyon feltörte a nyereg meg a térdem is fájt, pluszba hogy a bal ne érezze egyedül magát, a jobb is besegített neki. Így miután újból kellően elzsibbadt a hátsóm, már csak a térdeimmel kellett foglalkozni. Csáktornyát az elkerülőúton szerencsésen kikerültük, majd mentünk tovább a határ felé. Tibi és Ati kissé elhúztak, Balázs szolidaritásból velem maradt hátul. Az egyik faluban épp esküvő volt, a násznép nagy dudaszóval ment el mellettünk, a felvezető autóban pedig egy srác egy jó nagy horvát zászlót lobogtatott, ismertetve, hogy hol is vagyunk. Mondjuk ahányszor átléptük a határt, ez még jól is jött, mert néha azt se tudtuk, épp melyik országban járunk. Egész jó hátszelet kaptunk, a srácok egymás után döntögették meg a sík terepen mért sebességrekordjaikat :) Tibi a szelek szárnyán tekert, így kissé hamarabb ért a határhoz, mint mi (csekély 12 perccel, 10kmen :) Bár 45 alatt nem igen mentem ).
5. határátlépés: Muraszerdahely
A horvát határátkelőn átjutva várt minket Tibi, megint. Elmesélte, hogy volt egy kisebb afférja a határőrrel, pontosabban megkérte a hapsi, hogy vagy menjen át szlovén oldalra, vagy menjen vissza a határra, de a Mura hídnál nem várakozhat mert hátha mégiscsak valami nem odaillő dolgot tenne...ki tudja. :) (Ugyan ez a határőr kérdezte tőlünk még odafelé, hogy nincs e nálunk drog. Áááá, mi nem vagyunk olyanok. Különben is, a drogfutárok nem biciklivel járnak :)) (And the most stupid borderguard award goes to... :D ) Mikor mi is odaértünk, mentünk tovább, de most mindenki egyenesen a főúton, nem tértünk le Petesháza felé. A felújított, vadizsír aszfalton nagyon király volt tekerni, főleg, hogy már a lendvai Szentháromság kápolnát is látni lehetett. Lendvára betérve, jó szokáshoz híven, na és mert Balázs nyavalygott érte, megint útba ejtettük a forrást, majd persze a fagyizót is. Attila nem hazudtolta meg magát, mindenképpen fel akart tekerni a Lendva-hegyre, ebbe nagy nehezen Balázst is belerángatta. Én nem voltam erre hajlandó, mondtam nekik, Hosszúfaluban a boltnál majd megvárom őket. Tibi attól félt, hátha eltévedek, vagy ellopnak, ezért ő is velem tartott (vagy csak lusta volt...). Így a két srác elindult hegynek fel, mi meg elgurultunk a boltig. Sokat nem is vártunk, már jöttek is, de nem a várt irányból. Mint kiderült, elnéztek egy elágazót, és feltekertek egy - Balázs szerint- 25 %-os emelkedőn, mely zsákutcában végződött. Hát a tetején Attila minden egyes felmenője említésre került :) Úgyhogy ahol felmentek, le is jöttek, de majd legközelebb sikerül.
6. határátlépés: Lendva
A kamionsor mellett eltekerve, mélyeket lélegezve a friss levegőből a mai nap utoljára átléptünk megint a határon. Akkora kocsisor volt, hogy kénytelenek voltunk pimaszak lenni és előre szlalomozni az autók között, minket már úgyis ismernek arrafelé, simán elengedtek. Rédicset megint hátulról támadtuk meg, majd a kerékpárúton irány Lenti.
Kissé hosszúra sikeredett ez a túra, de a térdeimet és a hátsómat leszámítva élveztem. Az biztos, hogy most egy hétig nem ülök nyeregbe, mert szerintem nem is tudnék, annyira elzsibbadtam.
Megtett táv: kb. 120 km
Bruttó idő: kb. 8 óra
Időjárás: Zömében napos, néhol egy-két gomolyfelhő zavarta a napsütést. A délelőtti órákban erős déli-délnyugati szél, mely késő délutánra kissé lecsillapodott. Fronthatás nem érvényesült. |
