 Ismét egy maraton beszámoló, mert ez már oly rég volt :), most konkértan a Mátra maratonról. Utóbbi időben kicsit elmaradtak a beszámolók, volt egy Duna Maraton (ezt már megírtam, csak nem tettem még fel...), volt egy Gázló és egy Bükk maraton.
A Mátrával kapcsolatban a szívás már reggel kezdődött, amikor a 3. automatából tudtam csak pénzt felvenni, de ott sem úgy ahogy szerettem volna.
Cimborával utaztunk le a maratonra, ami idén a Sástói Adrenalin parkban volt megrendezve, ami jó ötletnek bizonyult. Odáig nem jutottunk fel a nagy kocsisor miatt, így 1 kmrel lejebb parkoltunk le, majd feltekertünk.
Volt egy jó meredek kavicsos emelkedő, azon próbálkoztam még rajt előtt, mivel majd arról jövünk be a célba. Lefelé okosan megcsúszott az eleje a bringának, biztos még hidegek a gumik :).
Kissé meglepődve utolsónak rajtoltunk a középtávosokkal, a kivezető úton egy kavicson ismét megcsúszott az eleje, be kell szereznem vmi gumimelegítőt :). Egyből Mátraháza felé vettük az irányt, ami persze jó meredek. Tavaly onnan indultunk, így a sípálya hamar ott volt, így volt idő bemelegedni/elfáradni addig :). Mivel egy hónap óta a bringával kapcsolatos cselekedeteim kimerültek egy belsőcserében, így nem erőltettem, a mezőny vége felé haladtam, elég magas pulzussal. Egyszer csak ott volt a sípálya. Már kinézetre is rossz, ahogy a sok bringás tolja a meredekebb részeken. Egy emberke írta találóan: A 25%os emelkedők után jól jön a 10%os részek, ahol végre pihenhet az ember. Sikerült kitekerni az első meredeket, majd a másodikat, egyre fáradva a harmadikat, majd a végén csak felértem, leszállás nélkül. A végén már úgy vicsorogtam, hogy fájt az arcom tőle :). 7km alatt kaptunk vagy 500m szintet, így kellemsen elfáradva ittuk a vizet a Kékestetőn. Jól esett, jó hideg volt, így meg is töltöttem a kulacsot rendesen. Fent 12 fok volt, francba, hűlnek a gumik :).
Indult a lefelé a már szokásos Mátra stílusában. Lefelé persze nem lejt rendesen, így úgy néz ki, hogy az ember gurul 20-25-tel, de jobban nem igen megy, mert ahhoz tekerni kéne, de az meg nem megy, mert állva megyünk lefelé, olyan jól ráz a köves talaj. Az elején volt egy gyors aszfaltos rész, ott fáztunk rendesen, de nem sokáig, mert beértünk a rázatóra. Meg is kellett egyszer állnom, mert a nyeregcsövem lejebb csúszott 1-2 centit és nem volt kényelmes. Egyes gyártók próbálkoznak motoros nyeregcsővel... minek? Jöjjenek el a Mátrára, becsúszik az magától is a rázkódástól. Haladtam tövább, egyszer csak kiugrott a kulacsom a helyéről, és legurult a domboldalban. Megint -1 kulacs. Közben jutott eszembe, amit Zerge mondott anno: és mondátom nektek vala, hogy ne légyetek telhetetlenetek, ne töltsétek tele kulacsotokat, mert a Mátra porában fog veszni vala. Ámen! És ahogy a prófécia szólott vala, így kulacsom enyészeté vala. Na jó nem pont így mondta :), de a lényeg, hogy a tele kulacsok kiesnek a tartóból a nagy rázkódástól. Rendesen tele is volt az út széle... Végűl nem választottam belőle pótot. Később egy embert előzve úgy tűnt leesik baloldalon vmi. Nézem bal zsebem, üres. Megálltam. Ott csak kaja volt, de az már elfogyott, de azért visszagyalogoltam. Semmi. Visszaérve látom, hogy a nyeregtáska kinyilt, és a telefonom hiányzott, pedig a táskán belűl is egy háló fogta. Na innen kezdtem utálni a versenyt. Végül vagy 10 percet kerestem, szerencsére meglett. Hamarosan visszaértünk a rajt/cél területre, ahol mégegyszer áthaladunk, ez elég élvezetes volt, és most már a gumi is bemelegedett :).
Kb féltávnál volt a 2. FP, ez volt az utolsó jó dolog. Egy asztalra ki volt téve egy barnássárga ital, gondoltam ez biztos a narancsos powerrade, amit én is hoztam. Iszom, hát furcsa... így felhigítani... de az íze se olyan. Erre mondják, hogy forrásvíz. Ráadásul még kicsit földes is az alja... Na jó inkább mást. Volt fehér powerrade, ami nem a kedvenc, de ittam, és az üvegemet is megtöltettem (volt egy fél literes izoital a hátsó zsebemben). Volt még egy fincsi nugátos nápolyiszelet, ráadásul darabonként csomagolt, nem jut eszembe a neve, de boltban is láttam, és nagyon fincsi. Volt még Tibicsoki is amit nem hagyhattam ki :).
Továbbindulva két út állt elöttünk: felfelé, és fölfele. Egyik sem hangzott jól. Innentől kezdve tényleg csak felfelé mentünk, hol meredekebben, hol kevésbé, de fel. Közben én már mentem volna haza, már árultam a bringámat, feladtam volna legszivesebben. Mindig úgy tűnt, hogy felfelé már nem lehet menni, de valahogy midnig sikerült. Köben már a térdem fájt, a bringáról most épp az egyik fékkábel tartó esett le, és zörgött emiatt. Végén még kilyukad és elfolyik a fékolaj... Egyik helyen a kereket jól megvezette egy nyomvájú, hogy védjem kiléptem, de valami olyan sikeresen, hogy a térdemet belehúztam a kormányba, ami felvágta azt, majd a nyereg jól tökön vágott. Így megálltam, és mivel nagyon szomjas voltam így az mezzsebbe nyúltam az italért, ami már nem volt ott... Remek.
Változatosság kedvéért mentünk tovább felfelé, közben max 10m lejtő volt, az is max 1%os. A vége előtt nem sokkal az edzetlenség és az ivás hiánya miatt (kulacsok ugyebár elvesztek) még a bal combom is begörcsölt, így jó 1 kmt csak állva tudtam tekerni. A végén a már tavalyról megismert rész jött, ahol mily meglepő, felfelé mentünk, egy két nagyon rövid lejtővel tarkitva. Mármár én is meglepődtem rajta, hogy lejtőt látok, ami meglepetésből egy esés ébresztett. Nem tudom mi történt, az első kerék elakadt, én oldalra kinyúltam, így már a karom is vérzett. Remek... Tovább haladva már erősen káromkodtam, hogy hova a francba tekerjek még fel innen? Ilyen ideges még sose voltam egy pályán. Egyszerűen nem bírtam elviselni az újabb melkedők látványát. Inkább toltam mindenhol, pedig nem is voltak olyan meredekek és fáradt sem voltam. Később egyik meredek (de nagyon rövid) lefelén az első fékem hajókürtté avanzsált, mármár azt hihették a többiek, hogy a Titanic jár erre. Nem értettem miért van ez, vizet nem kapott és kopva sem lehetett a pofa. Ráadásul kanyarokban viszont kicsit bizonytalanná vált a bringa eleje. Meg akartam állni megnézni, de inkább haladtam tovább gyök kettővel. Szerencsére volt egy fa keresztbe kidöntve, így meg kellett állni, és akkor már megnéztem mi a helyzet. A kerék jobbra balra lötyögött. Kinyilt a gyorszár a bukástól, vagy a rázkódástól, vagy mindkettőtől, még egy fél fordulat tartotta a helyén. Ismét csak remek... Elötte volt egy két kő amin átugorhattam volna, jó hogy nem tettem.
A végén még persze káromkodások közepette ismét volt egy emelkedő, majd csak beértünk. Átvettem ami járt, kivéve a behűtött sört :), megkérdeztem mi is az amit kaptunk (Tmob mindig furcsa ajándékokat ad, most vmi párnát adtak elvileg, hát üljön rajt a Tmob vezér :D. Ja meg adtak felfujható tapsolót... lol :D) , majd már húztam is el, kajálni sem mentem el. Megfogadtam, hogy soha többé ide... legalábbis amíg a pályában nem lesz lejtő (ami annak is nevezhető) addig nem.
Ja és hazaérve fél doboz izópor is a csap áldozata lett... :(
Tanulság: edzeni kell, Mátrára csak itatós hátizsákkal, illetve Mátrára soha többé :). Ja és vannak olyan napok, amit jobb átaludni :). |
