 Ismét elérkezett a vasárnap és evvel a egy újabb egy Top Maraton futam (hónapokkal ezelőtt írtam, csak lusta voltam felrakni :) ). Ezúttal Visegrád a helyszín, Duna maraton. Szentedréig szokás szerint HÉVvel jutottam ki, majd tekerés. A Fellegvár alatt elhaladva megállapítható, hogy idén sem hatott rá jelentősen a gravitáció, és nincs lejjebb. Jajj, de magas... És ott is fogunk tekerni...
A rajt/cél területen hamar megtalálom Laciklonék autóját, mellette Pinyó parkol, így ismerősből már az elején sem volt hiány.
Szerencsére idén karámokból indulunk táv szerint elkerülve a tavalyi gixert. 1500 bringást kell ráereszteni a pályára... Rajtnál sporttársnak ugyanolyan pulzusmérő órája van mint nekem, de az övé biztos rossz, mert kevesebbet mutat :). Vagy nem ártott volna eddzeni? Naja... Szép idő, magentás lányok, jó társaság, FIRE! És már indul is a rollerezés. Ennyi embert nem lehet csak úgy felterelni a gátra...
Idén már középtávolt vállaltam be, nem vagyok én rövidtávos terminátor. Na de ha már szóbakerült eme különös állatfaj: A középtáv végére álltam be mivel tudtam, hogy ez a maraton nekem nem lesz könnyű. Így a rollerezős szakaszon persze utolért a rövidtáv eleje. Ahogy próbáltunk felhajtani a töltésre (illetve tolni, mert beállt a tömeg mint péntekenként az M7es), kb 10 bringás egymás mellett, egyszer csak udvarias kérés hátulról: "Engedjetek köcs.gök! Nem látjátok, hogy itt jövök?!?"
Evvel kapcsolatban rögtön több dolgot is meg lehet jegyezni:
1. Áll a tömeg, hova engedjünk? Dunába? Bele is lökünk kérés nélkül...
2. Még át sem haladtunk a startkapun, hova sietsz? Nem a parkolóban kell megnyerni a versenyt...
5. (olyan uncsi, hogy 1-2 után 3 jön, nem? :) ) Hátrafelé nincs szemünk.
9. Ki a f.sz vagy te mégiscsak????
38. Téged még párszor meg fognak verni életed során...
Végül rájöttünk, hogy a srác (mondhatnók 15 éves taknyos) inkább szerencsés, mint jó bringás, mert valami hihetetlen szerencsének köszönhetően túlélte az esetet. Magam sem értem... Gondoltam rá, hogy utána dobom a pumpámat, de mégiscsak egy drága Decathlon pumpáról van szó (ami majd következő Gázlós cikkben derül is ki mennyire jó is!), félteném egy összevérezni egy ilyen tróger miatt...
Hamar feledve az esetet elindultunk az aszfaltos felfelén Pap-rét felé, jó 10km, nem túl meredek, de ahogy egyik sporttárs mondaná (ki is ez? :))) ) ez egy olyan hegy, ami emelkedővel kezdődik :). 1-2 km után már az erdőben megbúvó Yoda mester is érezte a zavart az erő(m)ben, Luke Skywalker vissza is pottyantotta a repülőjét a mocsárba. Valami furcsa mód a gyomrom már reggel sem volt jó és azóta sem sokat változott a pozitiv irányba, akárcsak a magyar gazdaság. Itt csak az út ment felfelé, semmi más. Na meg persze rengeteg bringás aki előzgetett. Jedi-vel (na nem a Star Warsból, egyik HBSE-s emberke) haladtam jobbára, oda-vissza előzgettük egymást. Schattel is összefutottam, meg is előztem ideiglenesen. 5km után már éreztem, hogy fáj a combom... Ajjaj, szerencsére a nagyja már megvan, már csak 60km a célig és a 2000m szintemelkedősből is már legyürtünk vagy 250-et :). Persze már vártam, hogy Laciklon és Babi utolérjen, hogy ismét csak örömöt okozzak, nekik, hogy megint levernek mint vak a poharat. Ez hamarosan meg is történt, persze mire bekészítettem volna a pumpát, hogy utánuk hajítsam már pár kanyarral előrébb voltak. Kell az a pumpa még a gázlóra!
Végre Pap-rét. Itt nagy élvezettel végignézhettük amint a rövidtávosok jó óvodás módjára elfogyasztják tízóraijukat. Na nekünk ez nem jutott, mi kaptunk cserébe fincsi kis emelkedőt, csak úgy a változatosság miatt, de ezúttal már terepen, erdőben. Jó lesz tolni is... CSúszik a cipő de oda se neki. Hamarosan visszaülök és a 13. kmnél már görcsöl is a combom. Szóval ilyen érzés... Ezt sem tudtam eddig. Mikre rá nem jön az ember, ha nem eddz. Hamarosan FP, próbálok enni amennyire tudok, de inkább inni. Schattel itt találkozom utoljára, illetve a célban, beállok az X2S csapat mögé, PHUt kisérve. A lejtőn kissé megállnak, én hasítok. Egészen addig, amig be nem érünk ismét a terepre (jó kis pilisi talaj, főld, kövek). Itt utolérek egy-két vasárnapi bringást, akik össze-vissza lassúznak, és az idegeimre mennek. A kis tempó miatt félek, hogy esünk, itt lendületből kéne menni. Szerencsére kis idő múlva meg tudom előzni őket és indul a száguldás. Csetteg-csattog minden a Meridán, de ez igazából egy gyönyörű zenedarab, mármár szimfónia, ahogy a lánc veri felülről a láncvillát (láncvillavédő bar.mság), váltó alulról, teleszkóp szuszmorog, felni csattog a köveken. Reggeltől estig tudnám hallgatni :). Mindeközben bringa csúszkál keresztbe-kasul, hol csak a hátsó kerékel, hol mind2vel, ugrál a köveken át, miközben én különböző akrobatamutatványokat mutatok be a kormánytól a hátsókerékig. Egy helyen patak szeli ketté utunkat (azt hittem köv héten lesz a Gázló...), sokan tanácstalanul állnak az eset (illetve a patak) előtt, segítek nekik. Rágyorsítok és át a patakon. Közben 3 ember és 2 mókus lett csak vízes. Szerencsémre ők is féltették a pumpájukat :).
Természetesen a pünkösdi királyság itt sem tartott soká, jött a hegy, ami ismét csak emelkedővel kezdődött. Fel Dobogókőre. Ott sem voltam még, épp ideje. Az út egyáltalán nem tűnik meredeknek, csak azt nem értem, hogy miért kistányérazunk vagy toljuk a bringát. Egy idő után kezdett nagyon kiakasztó lenni. Nem is tudom hogy, de végül felértünk. Szóval ez a dobogókő... Aha. Erdő. Semmi látnivaló. FPon ismét itatás, és pihenés, beszélgetés sporttársakkal. Du 1 van... te jó ég, 3 órája megyünk és még csak 28 km. Shame on me...
Innetől közös a hosszútáv és a közép, erre figyelni kellett, de szerencsére nem volt gond. Ami viszont jó volt, hogy lefelé vezetett az út. Vagy nevezzük bárminek is ezt az ösvényt. Hát innentől ismét zenélt a bicaj. A pálya egyik legélvezetesebb része volt. Technikás lefelék, szlalomozás, ahol figyelni kellett, hogy a hátsó kerék a helyén maradjon, szükség lesz még arra. Köveken ismét csak átcsattogtunk nagy tempóban, majd jött egy poros rész, ami nagy élvezetes volt. Kezdődött egy fák közötti csúszkálós szlalomozuásal, majd egyszercsak nagyon meredekbe váltott és ezen kellett rézsűsen balra lemmenni, közben persze ahogy ment az ember lefelé csúszott a bringa (kb mintha egy árok parton probálna lemenni az ember oldalazva), viccként az alján egy nagy fa, amit megkerülve kellett tovább menni. Nem volt szerencsére semmi gond, pár centivel elkerültem, hogy a hátulját nekicsapjam, fordulás közben kicsit megsimogattam vállal a fát, ne érezze már rosszul magát, hogy sok gonosz bringás rajta akarja összetörtni a bringáját.
Továbbhaladva eljött egy rész ahol leginkább elgondolkodtam az élet értelméről :). Már amennyire lehet 15 ms alatt :). Sima erdei ösvényen ki volt téve a három nyíl lefelé (nagyon veszélyes lefelé). Na mi lesz itt? Átlag terep, semmi csúnyaságot nem nézek ki belőle. De azért megvolt a fékkészenlét, lassítottam is. Egyszer csak eltünik elöttem az út, két fa között sziklás letörés. Az öregek talán ezt mondanák: Az anyja szekrementomát neki! :) Na és itt jön be a másik szépsége ennek a sportnak, hogy egy tempó felett nagyon gyors döntéséket kell hozni. És pár lépéssel (kővel) előre gondolkodni. Rossz döntés => nagy esés. Néha rosszul döntök :) Gyorsan minden agysejtemet eme feladat megoldásához allokáltam, kis matematikával a következő 2 alternativa maradt:
1. A hátralévő 1,4 méteren nem fogok tudni megálni, az első kerék leléptet, és a lassú tempó miatt megújítom KTT (Keréken Túliak Társasága, az ország legnagyobb bringásklubja :) ) tagságomat, pár sérülés, és deformálódott alkatrész.
2. Elengedem a féket (csak hátsót húztam), de elég rázós lesz, így meg is kell minden újjal markolni a kormányt, elmormolok egy imát és irány az ismeretlen, meg nézzük mi lesz.
Végül a 2. mellett döntöttem. Mivel írom ezt a cikket így sejthető, hogy megúsztam, de hogy... Az első kerék szépen leléptetett, közben én lényegében ráültem a hátsóra, hogy rendben legyen a súlypont, majd a hátsó is leért a meredekre. Na kérem, én még ilyen gyorsulást nem tapasztaltam életemben, mint itt amit a bringám levágott. A vicces (?) csak az volt, hogy jött szemből egy fa is. Baaaaaakkker! Épp elkerültem, vállal megtámasztva. Utána kanyarodott az út. De nem én! Itt még úgy éreztem, mint ha egy sugárhajtómű lenne a bringán. Közben már próbáltam visszahelyezni az ujjaimat a fékkarokra, hogy fékezhessek, ilyenkor jön rá az ember, hogy mi is az a fékkészenlét, holtidő, stb. Nagyon lassan telt az idő, mig végre megfogtam őket. De ha már megfogtam be is húztam. Közben ugyebár letértem az útról, Baaaaaa, bokor!!!!! Na ez az amit nem fogok kikerülni. Hát a bokrot kettéhasítottam. Közben ezerrel téptem a féket, és már kezdtem lassúlni, amikor megláttam a bokor mögött megbúvó két sziklát. Ááááááááááá. Hát valahogy átmentem rajtuk, full fékkel, miközben ismét nagyszerű akrobatamutatványokkal gazdagítottam az erdő nézőközönségét. Hogy kipihenjem a fáradalmakat hamarosan emelkedő jött, majd lejtő, majd emelkedő. A lejtőket nagyon élveztem, hihetetlenül jól mentek. Nem tudom hol fejlődtem ennyit technikailag. Az emelkedők viszont... A FPok is egyre javultak, egyre jobb volt a kiszolgáló személyzet :D. Egyik falu után ismét csak kint van a 3 nyilacska lefelé, már alig várom, mi vár ránk. Elöttem lévő srác bizonytalan, elengedem kicsit, hogy legyen helyem. Itt még egy srác is kint van és szól: Vigyázz letörtés, patak! Na gondoltam én, hogy lesz egy letörés, majd áttekerünk egy patakon. Na nem. Itt is már ismerik az árúkapcsolás fogalmát, már nem csak a Head & Shoulders a 2 in 1, ez is. Könkrétan letörtésugrás patakba, majd a jó meredek köves partján kimászni. Fincsi volt :). Visszaértünk Paprétre, innen a tavalyi rövidtáv miatt ismerem a terepet. FP szebb mint valaha, el is időzünk :) 3 sráccal folytatom az útamat, lejtőzés jön megint. Egyiknek Canondale Lefty-vel szerelt össztelós, utol is ér a lefelén, majd elmegy mellettem. Furcsán jól mozog a bicajon. Meg is jegyzem neki, hogy jól lejtőzik (persze nem maradtam le :) ), mire modja, hogy egy DH versenyzőnek illik :). Hja kérem... :)
Hamarosan Pinyó ér utol hosszútávról és ledefektel. Már harmadszor a nap során. Jön a mumuslejtőm ahol tavaly nagyot estem. Idén nem kockáztatok, rátekerek. Tavalyi 40 helyett most jó 50-55tel haladok, nem is lett baj, simán lejöttem. Mert a gyorsabb az tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés :). Emelkedőn megint utolér Pinyó és ismét defekt. Adok neki belsőt. Az emelkedőn már nagyon kész vagyok, sokadjára görcsöl be a combom, de már nincs sok. Hamarosan felérek a pontra ahonnan már csak lefelé van. Aki fél méter szintet bele mer ezután tenni, azt most már tényleg a pumpámmal...
Salamon torornytól nagy lejtő át a réten, végén balos, én nekiengedem fék nélkül, de így nincs balos, csak egyenes. Szerencsére van aszfaltos bukótér, fék, korrigálás, tovább. Fellegvár túristák között. Itt persze nem mutatjuk, hogy fáradtak vagyunk. Szokásos meredek lehajtás a várfalról pallókon. Lemegyek, taps a jutalom. Utolsó technikás lefele jön, közben már örülök, hogy idén mindenhol lejöttem, nem estem. Hát ez már mint tavaly... Két kő közül az elsőt még védem, 2at nem. KTT... Hátraszaltó előre (nem tudom hogy kell ilyet :) ), tingrisbukfenc hátra, talpra érkezés, pár ugrás hátrafelé lefelé, és már meg is álltam. Addig bringámat összeszedték, és már mehetek is. Innetől már semmmi extra, még egy kis tekerés a Dunában, és cél.
Mig Laciklonék visszaérnek alszom egyett az árnyékban, majd Pinyó autója mellett is, majd Pinyóval irány haza. Nagyszerű verseny volt ismét, de jövőre eddzek is kicsit rá :).
És akkor végezetül pár szót a Gázlóról, mert így félév távlatából nem irok külön róla. Nagyon jó volt ismétcsak és külön öröm, hogy idén már Mentes kollega, alias Gép is beválallta a dolgot, sőt fel is tekert az új vitrinmontijával Balázs társaságában, a hazaútról most ne beszéljünk :). Laciklonék társaságával haladtunk együtt, és itt kapott szerepet a nevezetes pumpa is. Történt ugyanis, hogy egyik társunk próbált fújni egy kis levegőt a hátsó tagba, mert kevésnek érezte, aminek az lett az eredménye, hogy totál leeresztett. Utólag (vagy fél óra...) kiderült, hogy a szelep is elszállt, és a pumpa sem volt az igazi. Mindenféle pumpával próbálták felfújni, mivel spéci telópumpa senkinél sem volt. Én ajánlottam az én kis Decathlonos (amúgy nem vennék mégegyszer ilyet, mert más matricával jóval olcsóbb :) ) pumpámat, de eléggé lefikázták. Végső elkeseredésükben azonban ráfanyalodtak, és jééé, egyből fel lehetett vele fújni tök jól :). Hát szivesen srácok :))).
Ezenkivűl csak pár említésre méltó dolog volt:
Egy előttem való befékezés miatt megtapasztalhattam az iszappakolás csodás hatásait, kár, hogy a legbüdösebb fajtájába sikerült beledőlni oldallal, ráadásul a táv negyedénél :).
Laciklonék néhol alternativ útvonalat használtak, én maradtam a már ismert nyomoknál.
Mentes kollegának megmutattam, hogy kell lejtőzni kavicson és azt is, hogy nem kell, mert abból esés lesz :))).
A pokol csárda ismét élmény volt, nagyon jót ebédeltünk :).
A távval nem volt gond a végére felerősödtem, a Gépnek viszont ismét csak csúszott a kuplungja :). Valahol itt kezdte az év végéig tartó mélyrepülését :). |
