 A túra ötlete visszavezethető az októberi túránkra, mivel már ekkor eldöntöttük, hogy télen, remélhetőleg jó nagy hóban ismét feljövünk a hegyre… mely 1060 m-es magasságával a legközelebbi 1000 m-nél magasabb hely… innen, Lentiből.
Aztán maga a megvalósítás már eredményezett érdekes dolgokat…
Namármost, mi azt az infót kaptuk, hogy télen a csúcson lévő menedékház zárva van…ergo nem ehetünk megint olyan fini gulyást, mint az őszi túrán. Ez a tény a túra előtt 2 nappal vált számunkra világossá, így valamit ki kellett hát találni, hogy ne csak azért menjünk fel, hogy fent legyünk és lejöjjünk, hanem akkor már valamiért. Na itt jött az ötlet, hogy ha nincs nyitva a ház, akkor majd mi sütünk magunknak ennivalót. Krumpli, szalonna, kenyér oké, még az nem is vészes a súlyukat tekintve (aztán végül kiderült hogy ez sem teljesen igaz), na de mi legyen a fával? Tüzet a nélkül kissé nehéz rakni. Oké, hogy mindenhol erdő van a hegyen, de tél lévén a hó mennyisége is jelentősnek mondható, tehát a fa nedvességtartalma kissé eltér az ideálistól. Jól van, akkor az is megy fel a hegyre, miért is ne… Király Szerencse (vagy inkább szerencsétlenség Kacsintás) de van két eléggé lökött alak a társaságban, akik képesek a fát is felvinni az erdőbe. Tibi azt kérte, hogy hősi eposzt zengjek róla és Zsoltiról. Na de majd pár sorral később.
A társaságról annyit, hogy a szokásos jelenlévőkön kívül csatlakozott hozzánk a fővárosba szakadt földink, Ildikó is, aki 3 napon belül már a második túránkon vett részt…köszönet érte. Rajta kívül még Lendváról Ligeti Laci és Endre is megtisztelt bennünket a társaságával, így hármójukon kívül még 9-en, név szerint Zsolti, Tibi, Balázs, Kancsal Laci, Erik, Bálint, Robi, Mentes Ati és jómagam vágtunk neki a hegynek.
Lentiből kisebb késéssel indultunk el 3 kocsival, majd Lendván felvettük a rangidősöket, és irány az Ivanscica. A szlovén-horvát határon egész normálisak voltak, szerencsére nem kutatták át a kocsit. Kissé meglepődtek volna, lehet a két hátizsáknyi tűzifa láttán Nevetés Kisebb téves kanyarokat leszámítva gond nélkül jutottunk el Prigorecbe, ahonnan az útvonalak indulnak a hegyre. Hát a köddel most sem volt szerencsénk, nagyobb fehérség fogadott bennünket, mint múltkor, kb. 50 m-re lehetett ellátni. Na de sebaj, az erdő gyönyörű volt a zúzmarától. Miután mindenki felpakolta a cókmókját, felöltözött, nekivágtunk a gyaloglásnak.
Azt hiszem itt az idő, hogy a két őrültről, Tibiről és Zsoltiról is ejtsek egy-két szót. Tehát „…a két hős, Tiborosz és Zsoltosz félelmet és fáradságot nem kímélve, rendületlenül törték maguknak az utat felfelé a hegyre, mely fokozatosan megadta magát a két, erőtől duzzadó, rendíthetetlen férfiú előtt…” Na, ennyi elég lesz, nem vagyok én Homérosz Ártatlan
Tehát szépen araszolgattunk, pontosabban némelyikünk inkább rohant felfelé a hegyre. A parkolóban lévő kocsik alapján lehetett számítani több lefelé és felfelé igyekvő túrázóra. Közben kiderült, hogy mégiscsak nyitva van a menedékház, talán a szilveszterre való tekintettel, vagy a fene tudja miért. De nem baj, akkor is felvisszük a fát, a krumplit és a kenyeret is! Az utóbbiak az én hátitagyómban voltak, hát volt ezeknek is súlyuk, nem tagadom.
Az első meredek szakaszt követően egy lankásabb, sziklás egyenes rész következik az útvonalon. Ha tiszta az idő, gyönyörű innen a kilátás…hát most kb. 20 méterre láttunk el. De nem baj, a hírek szerint a csúcson süt a nap! Hát akkor irány, már úgyis hetek óta nem is láttunk napot. Szépen haladtunk előre, kisebb pihenőkkel megszakítva az utat. Persze a gyerekhadosztály már jól előre ment, nem várták meg a lihegő öregeket. Lassan-lassan kezdett tisztulni a köd, és már sejteni lehetett a napot is. És egyszer csak a fák felett megláttuk a kék eget is. Hurrá, ilyen is van? De rég találkoztunk vele. A csúcs előtt kb. 20 percnyi gyaloglásra van egy sziklás tető, ahonnan ugyancsak gyönyörű a kilátás. És most szerencsénk volt…mármint legalább annyira, hogy láttuk a ködtenger tetejét. Körülöttünk minden fehérben úszott, csak a kb. 800 méter feletti hegyek látszódtak ki belőle, gyönyörű napsütésben. Egy kisebb pihenőt követően az utolsó szakasz következett, már látni lehetett a csúcson lévő tv-tornyot. Leküzdve az utolsó métereket végre felértünk a tetőre (1060 m) irány a kilátó! Az októberi túrán akkora köd fogadott bennünket, hogy a tv-toronynak csak az alsó 10 méterét láthattuk, de most gyönyörű kilátás fogadott minket. Igaz, hogy a távolban csak a magasabb hegyeket lehetett látni a ködtenger miatt, de akkor is szép volt.
Miután kinézegettük magunkat, irány a menedékház. Hát igen, nagy volt a forgalom aznap a hegyen, zsúfolásig tele volt mindkét helyiség. De végül az egyik társaság épp útra kélt, így elfoglalhattuk a helyüket. A szobában kb. 85 %-os volt a páratartalom, mindenhol száradó pólók és pulóverek lógtak. A szomszédos asztalnál lelkes horvát társaság ült, és lassan megindult a cserekereskedelem is. Kaptunk tőlük szalonnát, kenyeret, és Isostaros kulacsba rejtett pálinkát is…mi pedig Unicummal és fini sütikkel kínáltuk őket. Közben kiderült, hogy valamelyik horvát TV riportot készít a helyszínen, és mikor kiderült, hogy magyarok vagyunk, mindjárt elkezdtek érdeklődni irántunk. Mivel közülünk Zsolti rendelkezett a legbővebb horvát szókinccsel, ezért ő lett a riportalany. A tévések közben találtak egy tolmácsot is, így végül Zsoltinak elég volt magyarul beszélnie. A kérdések zöme arra irányult, hogy honnan jöttünk, mit keresünk itt és milyen az egész Mosolygás A riport után megettük a rendelt gulyásokat is (nekem múltkor jobban ízlett… Homlokráncolás), majd lassan összecihelődtünk, és elindultunk lefelé a hegyről. Na de előtte még Tibi megörvendeztette a menedékház működtetőit egy hátizsákra való tűzifával is… mert arról nem volt ugye szó, hogy le is kell vinni a felcipelt fát Tongue out
A felfelé vezető út elég érdekesre sikeredett. Mondjuk azt már sejtettük előre, hogy lesz egy-két seggreülés. Könnyebb volt az ösvény melletti mély hóban „menni” lefelé, az legalább annyira nem csúszott. Erik, Bálint és Tibi egy idő után már csak seggen közlekedtek lefelé, gyorsabbak is voltak, mint a többiek. Én is többször lehuppantam, na de Ildit senki nem tudta túlszárnyalni Kacsintás Az alsó szakaszon már mi is a fák között törtünk magunknak utat előre. Igaz, ehhez hozzátartozik, hogy először elcsúsztam és úgy szánkáztam lefelé kb. 20 métert a fák között, de kiderült, hogy ez sokkal gyorsabb, mintha lábon mennénk, ezért Ildi és Balázs is követte a példámat. Ilyen hamar még sose jutottunk le a hegyről. Közben Kancsal Laci is véletlenül megpróbálkozott egy seggen való lecsúszással, melynek az Erik botja látta kárát, melyet a Lacinak adott megőrzésre. A két botból három lett…. Meglepett Upsz… És Laci ekkor jutott arra az elhatározásra is, hogy eladja a Lenti-hegyi területét, és az Alföldön vesz magának tanyát, ahol se közel, se távol nincs egy kis domb se Kacsintás
Miután mindenki szerencsésen visszaért a kocsikhoz, felmértük a károkat, majd a vetkőzések és öltözések után elindultunk hazafelé. Még a hegyen megbeszéltük, hogy a fel és lecipelt sütnivalók nehogy már kárba vesszenek, ezért felmegyünk Zsoltiék pincéjébe, és ott sütögetünk egyet. Miután Lendván letettük Endrét is Ligeti Lacit, mindenki gyorsan hazament venni egy jó meleg fürdőt, majd száraz ruhába átöltözve irány a Lenti-hegy. Kisebb füsteregetés után sikerült meleget is csiholni a konyhába, majd fel is került az első adag forralt bor a tűzhelyre, a krumplik pedig a parázsba. Közben kisebb vita alakult ki a vidék és a főváros között, aki ott volt, tudja miről volt szó, aki nem, annak meg mindegy Kacsintás Miután a hozott kaják lassan elfogytak, és a harmadik lábos forralt bor is, szépen hazaindultunk, hogy még pihenhessünk egy kicsit a szilveszteri bulik előtt.
Összegezve:
Szintemelkedés: kb. 600 m (azt hiszem), meredeken, hóban
Időjárás: < 800 m: köd, - 5 fok; > 800 m: ragyogó napsütés, + 1 fok |
