 Ha utólag kellene nevet adnunk a túránknak bizony bajban lennénk. A bőség zavara. Mert lehetne: 3 a magyar igazság túra, Hóvirág túra, Kultúrtúra avagy Cooltúra :), A tavasz első túrája, Hirtelen felindulásból elkövetett túrázás, Az új bakancs első túrája, Együnk megint gulyást az Ivanscicán túra, vagy egyszerűen csak az idei év tán eddigi legjobb túrája.
A hét közepe felé Oti jelentkezett egy hirtelen túra ötlettel,(ami nem is az enyém, hanem Zsoltié volt) nevezetesen hogy valami kanizsai srácoknak kéne megmutatni az Ivanscicát. Bár kezdetben eléggé vonakodtam (neee, úúú, ááá :)), ám végül beneveztem (tiszta Mentes Ati kettő) Mivel pont a héten sikerült egy új bakancsra szert tennem, úgy gondoltam, hogy ez eléggé lájtos túra ahhoz, hogy felavassam.
A túra végül úgy nézett ki, hogy Lentiből 3an (Oti, Zsolti, én), mig Lentitől 4en megyünk, jól írom ugye Oti? ;) (úgysem tudsz meggyőzni. hogy igazad van) Lendván még csatlakozott volna Ligeti Laci, végül nem jött, de kijött minket üdvözölni. A már ismert úton kis késéssel értünk Ivanecbe. Nagyon szép tiszta idő volt, még soha sem láttuk így a hegyet, meg is álltunk dokumentálni. A kezdeti elképzeléseket ("pár srác, akik szivesen túráznak, de nem ismerik a hegyet") kissé megváltoztatta Zsolti köszönése, mivelhogy a Habsburgok földjén az összes csúcsot kipipálták, és novemberben mennek vissza a Himalájára. Az erőviszonyok kicsit megfordultak :). Sebaj, ettől még nem rettenünk meg.
Ivanecben kis várakozás után találkoztunk is, 40-45ös vidám társaság volt a kanizsai különitmény. Ezen a télen (illetve most már tavasz) harmadszor érintettük a Prigoreci parkolót (már-már hazajárunk :) ), ahonnan a már megismert úton indultunk felfelé. Otival kapásból le is maradtunk mivel végre fénykepezésre is nagyon alkalmas volt az idő. Kissé néhol meg voltunk zavarodva, mintha nem tudnánk az utat, teljesen más volt hó nélkül. A nyeregben épphogy 2-3 képet csinált Oti, aztán futás, mivel hirtelen orkán erejű szél kezdte borzolni hajunkat.
Felfelé az egyik érdekes momentum az volt, hogy találkoztunk 2-3 emberrel, akik eléggé futottak le a hegyről, ők azok akik a sport kedvéért csinálják. Az egyiküknek kicsit furcsán köszönhettünk, mert megállt valamit magyarázni, majd érdeklődött, hogy honnan jöttünk. Miután kiderült, nagyobb éljenzést adott elő, mintha a horvát csapat EB döntőt játszana. Szuper, Brávó! Bár a szintidejét lerontotta a kollega :).
Felérve elgondolkoztunk, hogy Ivanec nem-e hóvirágot jelent, mert ennyi hóvirágot és ilyen sűrűségben még sehol nem láttunk. Itt biztosan nem védett növény, úgyanis aki csak egy picit letér a kijelölt útról az majdhogynem liliomtiprást csinál, csak hóvirággal. :)
Fent gyors körülnézés, kajálás, nekünk az elmaradhatatlan gulyás, ami most vadas izű volt :). Hiába 2x ugyanazt még nem ettük ott :).
Hamarosan indultunk lefelé. A bakkancs kb eddig a pontig működött jól :). Egy fokkal vastagabb zokni kellett volna bele, és otthon is kellett volna kicsit járkálni benne, de... Lefelé éreztem a kisujjamat, ami nem újdonság, mert minden cipőben ilyen, de most a nagyujjamat is éreztem elég jól. Végül két hatalmas vízhólyagot varázsolt rá. Remek égető érzés volt...
Ja de ha már lefelé. Bepróbáltunk egy új utat, ami egy teljesen más arcát mutatta a hegynek. Először fenyőerdőben haladtunk, majd találtunk egy remek kis forrást, végül egy potok melletti murvás úton értünk le abba a parkolóba, ahol anno először megálltunk. Itt már a helyi MTB erők is felvonultak, bár még elég puhánynak látszottak :). Közben persze én a lábam miatt mindig hátramaradtam, de végül csak vissazértünk a kiindulási helyre. Közben jött szemből egy ember autóval, aki a menedékházban szemben ült velünk, lelkesen integetett. Visszafelé meg is állt, hogy elvisz minket, de köszöntük, már nem voltunk messze.
Visszaérve a parkolóba jött ami még nem volt, átváltottunk kultúristába. Kanizsaiak ismertek egy helyet, bizonyos Trakošcant, ahol van egy szép kastély és felajánlották, hogy megmutatják nekünk, nézzük meg. Kaptunk is az alkalmon, és kisebb bizonytalanságokkal, de elértük a helyet. Nagyon nagy élet volt itt, parkolóhelyet alig lehetett találni. Magáról a környékről sokat nem is mesélnék, nézzétek meg a fényképeket, bár nem adja vissza a hangulatát, persze ez nem Oti hibája :). Mindenestre ha Ivanec hóvirágot jelent(ene), akkor ez a hely tőzikét. Itt evvel volt tele a park. Kellemes nézelődés, beszélgetés és kávézás után indultunk tovább. Egy új útvonalat próbáltunk be hazafelé, amit a kanizsaiak ajánlottak, mivel hogy innen Lendva csak 25km. Furcsa lett volna... Mondjuk ők könnyen voltak, hiszen útközben áthajtottunk Kanizsa nevű településen :). Hamarosan elértük a határt, ahol a szlovén határőrök finoman szólva is csodálkoztak, hogy mit keresünk itt. Amúgy a két határ közti senkiföldjén olyan szerpentines meredek út volt, hogy Mentes Ati barátunk bringájának mind a 72 küllőjét kifényesítette volna örömében :).
Hamarosan elértük Ptuj városát, ami gyönyörűen nézett ki a lemenő nap fényében. Zsolti feltette a kérdést, ami jó 2 órás csúszást eredményezett: Fotó? Oti persze egyből rácsapott a lehetőségre, és már fordultunk is meg. Ez egész jól ment. Ha a Kreszt is figyelembe vesszük, akkor már nem annyira :).
Hamarosan találtunk egy vendéglő előtt parkolóhelyet, mivel a hivatalos nagy parkolóba nem igen fértünk volna el ;). Innen kis gyaloghidon keltünk át a Dráván, majd Ptuj óvárosában tettünk egy kis kitérőt. Élveztük a lemenő nap fényét, a szép tájat, közben jókat beszélgettünk.
Este 8 körül értünk haza, útköben Oti csokis keksze már életmentőnek bizonyult :).
Ismét csak nem töltöttük haszontalanul a napot, nagyszerűt túráztunk, csodás helyeken jártunk. Ahogy Oti is említette, ide még biztos fogunk egy túrát szervezni, említett kultúrprogramokkal karöltve. |
