 A lendvai Hegymászó Egyesület szervezésében vettünk részt ezen a két, élményekkel teli napon, melynek elsődleges célja a szlovéniai Bled városától északkeletre, a szlovén-osztrák határon magasodó Stol (2236 m) hegy megtámadása (max te akartál támadni, mi csak felsétálni rá :) - Tibi) volt.
Lentiből 6 fővel képviseltettük magunkat (Tibi, Kancsal Laci, Guszti-Balázs, Zsolti, Mentes Ati, és jómagam, Oti), szokás szerint a fiatalabb generáció tagjaiként, míg az idősebbek képviseletében (bár Ligeti Laci csak 15 éves, úgyhogy ez rá nem vonatkozik Kacsintás) 13 lelkes szlovén társra találtunk. A hajnali 4.15-ös indulást természetesen megint nem sikerült betartanunk, de mindennek az oka a Lentit érintő kamionos átok miatt van! (Balázs alvásigénye a felkelés pillanatában duplázódott meg…). Ettől függetlenül azért sikerült elindulnunk, majd Szlovéniában csatlakozni a kocsicsere akciót játszó szlovénokhoz, és már indulhatott is a menet Bled irányába…csupán csak kb. 270 km.
Az autópálya kapunál csupán fél órát araszoltunk a sorban, mert hát miért is ne mindenki ezen a meleg nyári reggelen induljon útra a tengerpart felé..sose értettem az embereket, minek mennek nyáron tengerpartra, főleg már kora reggel…Király A következő találkapontnál LLaci le is hordott, hogy miért nem mentem utánuk a leállósávban, akkor megspóroltunk volna egy csomó időt… bakker, tudtam én? Különben is, az egyik passzióm a sorban állás, 30 fokban.
Na de lassan azért már felsejlettek a tavalyi Triglav-túrán először látott hegyek, a Kamniki-Alpok déli oldala, majd messze a Júliai Alpok és a célpontunk is, a Karavankákhoz tartozó Stol és környéke. Zsolti a másik kocsiban már 3 liter nyálat elcsorgatott a hegyeket látva, Balázs mesélte, hogy 2 napig szárította utána a hátsó ülést. Nevetés Az autópályáról hol le, hol felhajtottunk, de végül megtörtént az utolsó lekanyarodás és indulhattunk neki a hegyi murvás útnak, a kb. 1180 m-en fekvő Valvazorjev házhoz, mely a szállásunkat is jelentette egyben. Érdekes volt ez a szakasz, mintha rallyztunk volna, szállt a por ezerrel, szegény kicsikocsim olyan volt, mintha ráöntöttek volna 10 vödör cementet (persze mert mindig a másik kocsik seggében mentél :))...na de a többieké se nézett ki jobban. A háznál szinte minden parkolási lehetőség foglalt volt, így egy lejtős helyen álltunk meg, bízva a kézifékben és abban, hogy visszaérkezve a hegyről az autók nem 200 méterrel lejjebb, az erdőben fognak várni ránk (bár egy kő sem ártott volna a kerék elé :P).
Miután átöltöztünk, felfrissítettük magunkat, nekivágtunk az ösvénynek. Az idő szerencsére szép volt, csak a hegy csúcsát takarta el az állandóan mozgó felhő. Bíztunk abban, hogy felérve eloszlik és majd a panorámában is gyönyörködhetünk. Egy rövid szakasz után erősen emelkedni kezdett az út, erre még a napsütés is rátett, így folyt rólunk az izzadság rendesen. Mivel több idősebb túrázó is volt velünk, így a szokásosnál kicsit többször álltunk meg pihenni, amit annyira nem bántam, mert maradt idő fotózni és frissíteni is. Ahogy haladtunk felfelé, egyre több helyen lehetőség volt lepillantani az alattunk elterülő medencére, a Bledi-tóra és a Száva folyó zöld vizére. A fenyvesből lassan kiértünk, a törpefenyők következtek, majd a havasi gyepek vidéke, tele szebbnél szebb virágokkal (turbánliliom,, encián, stb. (az melkyik volt? a lila vagy a kék, esetleg a sárga? :)))) A felhő egyre jobban elért minket, pontosabban mi őt, és a szél is megerősödött. Végül felértünk a csúcs alatti elágazáshoz, ahol jobbra fordulva a nem messze fekvő Presernova menedékházhoz lehet jutni, egyenesen továbbgyalogolva át Ausztriába, balra indulva pedig fel a Stol csúcsára. Mivel vágytunk már egy meleg teára és egy hideg sörre is, ezért a ház felé fordultunk elsőként. Ott bevártuk a többieket is, voltak, akik virágszagolgatás és teába való szedegetés miatt jócskán lemaradtak. A ház környéke teljesen felhőbe veszett, de a közel 1 órás pihenés és többiekre való várakozás során többször kitisztult 1-1 pillanatra, és lehetett látni az alatta húzódó völgyet és a szemben magasodó hegyeket.
Aztán végre elindultunk a csúcsra! A háztól 15 perces le- majd felfelé menetellel el is értük, szerencsére a felhő elhúzódott, így semmi sem zavarta a kilátást. A csúcs északi oldala már Ausztria, a távolban látni lehetett Klagenfurt környékét is. Délnyugatra pedig a Júliai-Alpok magasodott, középen a Triglav csúcsával. A havasi csókák persze varázsütésre megjelentek, mint egy nagy fekete felhő, úgy vettek körbe minket, kajára éhesen. Miután kinézegettük magunkat és megtörtént a szokásos csoportfotózás is, elindultunk vissza a Presernova házhoz, mert onnan egy másik úton tértünk vissza az alsó menedékházhoz.
Az út gyönyörű volt, a felhő teljesen eltűnt, úgyhogy zavartalan volt a kilátás a hegy alatti medencére. Lassan csorogtunk lefelé, sokan elfáradtak, így nem rohantunk. Mivel sokáig világos van, azért nem volt sürgető a leérkezés. 2-3 kisebb-nagyobb pihenőt beiktatva kb. este 7 órára értünk le a menedékházhoz, ahol már alig vártuk, hogy jól megvacsizhassunk. Erre szerencsére nem is kellett sokáig várni, bár abban a levesben, amit kértünk, még az öreg ördög is bele volt főzve…de azért finom volt. Kacsintás (hát egy jó kis jotát jobban dijjaztam volna... de az almás rétes finom volt) Ligeti Laci közben intézte a szállást, ami 19 főt tekintve nem volt egyszerű. Közben felfedeztük Tibivel a ház melletti hintákat, melyet azonmód ki is próbáltunk. Nem tudom miért, mindez mindenkit arra késztetett, hogy fényképezőgépet és videokamerát kapjon elő és megörökítse, ahogy pl. Tibi majdnem-hátraszaltókat vetett a kocsigumi-hintával. Király (az nagyon fincsi volt :))
A ház egyik nagy előnye, hogy melegvizes zuhannyal is rendelkezik, melynek jótékony hatását minél többen igyekeztünk kihasználni (ha a férfi rész nem let volna out of order...). A szobák beosztásánál mi kerültünk a legnagyobba, pontosabban a legtöbb embernek szánt szobába, így a 4 emeletes ágyon szép testvériesen megosztoztunk.
Másnapi terv kissé módosult, mert szinte mindenki másfelé akart menni. Így abban maradtunk, hogy a kb. 45 percnyi gyaloglásra lévő ősember lelőhelyet megnézzük, majd utána mindenki arra megy amerre lát. Reggeli és szobaelhagyás után aztán irány a lelőhely! Szerencsére az idő mindvégig kitartott, így jólesett az árnyas erdőben gyalogolni, először lefelé, majd meredeken felfelé a sziklás kilátópontra, melynek oldalában található az ősi táborhely...vagy mi a szösz. A tetejéről viszont csodálatos kilátás nyílt a szemünk elé, mögöttünk emelkedett a Stol csúcsa, míg szemben egészen a Triglav fekete tömbjét is látni lehetett, alattunk pedig a Száva folyt, mögötte pedig a bledi tó csillogott. Laci és Lojzi tartott egy kis „ismerjük meg a körülöttünk lévő csúcsokat” bemutatót, majd a miután kinézegettük magunkat, indultunk vissza a házhoz. Itt még várt ránk egy jó másfél órás pihi, mivel a szlovénok többsége elsétált egy közeli tanyára, ahol friss sajtot és túrót lehetett enni. Utólag már bánom, hogy nem mentünk mi is velük, de majd legközelebb! Addig napoztunk, feküdtünk, volt aki nagyokat horkolva aludt a padon…Kacsintás.
Még mielött elindultunk vona felért egy 30-35 körüli pár, ócsófajta gagyi biciklikkel (8-900e-s Scott karbon monti) kb 500mről tekerhettek fel. Itt ledobták a bringás jelmezt, futócipő fel, és uccú. 2:30-ra van kiírva a csúcs, mi a megállásokat nem véve is vagy 3 óra laatt értünk fel, ők 2 óra alatt megfordultak. 1:05 volt a felfelé... Ezek után Atitól visszavontuk a terminátor jelzőt :P. Állatok... Pláne ilyen terepen... mert jó meredek és elég sziklás volt sokhelyütt. Aztán mivel nem voltak elfáradva indultak is tovább... No comment. Persze megpróbáltam megalkudni a bringájukra, de az 50 euróm nem volt elég nekik... telhetetlenek :). De azért megvizslattuk rendesen a bringákat, Oti még a vázat is megelmelte :)))).
Majd mikor visszaértek Laciék, indultunk a kocsikhoz és irány lefelé. Abban maradtunk, hogy mielőtt szétválnak útjaink, beülünk valahova frissíteni. A hegyről leereszkedve a kocsik még porosabbak lettek, mint felfelé, majd egy kisebb irányváltoztatást beiktatva irány a frissítőpont. Mondanom sem kell, hiába haladtunk konvojban, sikerült eltévednie az elől haladóknak, így egy felesleges parkolást követően nagy nehezen mégiscsak elértük a célt. Nemtudom milyen településen beültünk egy pohár italra, majd miután mindenki kellően felébredt, elindult a maga útjára az elmaradhatatlan búcsú után.
Mi Bled felé vettük az irányt, mivel tavaly Triglavra menet a várba nem sikerült feljutnunk (és csobbanni se sikerült), ezért ezt most mindenképpen meg akartuk ejteni. Azt mondanom se kell, a város dugig volt turistával, de még ez a nagy embertömeg sem tudja elvenni a hely szépségét, szerencsére. Miután átverekedtük magunkat a strandra tartókon (Tibi nagy örömére több bikinis csajt is szemügyre tudott venni közelről - rágalom :)), leparkoltunk ott ahol tavaly. Betájoltuk a vár irányát, és hajrá, valahogy majdcsak odajutunk. Kisebb kanyarokat leszámítva és útbaigazításokat követve eljutottunk a várhegy lábához, ahol miért is ne, megint egy jó kis erdei hegymenet várt ránk… na de hogyan máshogy is végződhetne ez a hétvége. Miután végre kilyukadtunk a vár bejáratánál (köszönhetően nagyszerű tájékozódási képességemnek meg is találtuk :)), bemenni már nem volt kedvünk, de ennek leginkább a belépő ára volt az oka. Aztán végül is nem bántuk meg, mivel lefelé egy másik útvonalon mentünk, mely a várfal tövében visz el, és egy kis sziklamászás után gyönyörű kilátóhelyet lehet találni, ahonnan pont a tóra és a közepén lévő kis szigetre lehet látni. A szikláról egyeseknek kissé nehezen ment a lejutás, erről a videóban vannak vicces képsorok Kacsintás! Páran felvetették, hogy ha már itt járunk, csobbanjunk is a tóban (ki volt az???? :)). Ezt az ötletet most elvetettük, mert időnek is szűkében voltunk, meg nem is voltunk… meg amúgy is. De Tibi ígérem, legközelebb tényleg csobbanunk (annélkül nem jövünk haza legközelebb!)!
Bledből hazafelé vettük az irányt, elsődleges célként valahol Kamnik környékén egy jó adag meleg vacsora elfogyasztását betervezve. Kisebb-nagyobb kanyarokat és félresikerült indexeket leszámítva találtunk egy hangulatos vendéglőt, ahol aztán úgy bevacsiztunk, hogy utána Ati hiába nyitogatta a férfi WC ajtaját, az „be volt zárva”….így kénytelen volt használni a női mosdót, majd a pincér megrökönyödését látva kézzel-lábbak elmutogatni a „be volt zárva” történetet…utána meg mi sírtunk a röhögéstől, amikor elmesélte a nagy esetet. Mondjuk Ati esetében vigyázni kell a toalettekkel, eddig mindig volt valami gikszer…Nevetés (ide se jöhetünk többet kajálni :))
Innen már tényleg irány haza, terv szerint csak az autópálya kaput követő benzinkúton állunk meg. Hát ezt csak nekem sikerült abszolválnom, Balázs túlcsorgott rajta, így csak otthon kaptam meg az sms-t, miszerint Ptujnál várnak minket….még szerencse hogy közben ők is rájöttek, hogy nagy valószínűséggel elkerültük egymást, így nagyjából mindkét kocsi éjjel fél 12-re haza is ért.
Összességében szerintem az idei eddigi legjobb túra volt, volt benne minden (Már csak egy kis kletter hiányzott, de majdnem az is megvolt!) Ez úton is köszönet Ligetinek a szervezésért, és reméljük máskor is megyünk velük ilyen többnapos kiruccanásokra. |
