 2008. október 22-25 között kissé északabbra vettük az irányt, és meglátogattuk északi szomszédunk majdnem legmagasabb hegységét, az Alacsony-Tátrát. Az ötlet nem teljesen tőlünk származott, hogy 500 km-t utazzunk csak azért, hogy hegyet lássunk, hiszen közelebb is vannak magasabb púpok. De mivel két volt egyetemi csoporttársam, Gábor és Judit olyan lelkesen mesélték egy augusztusi közös grillezés során, hogy ők bizony a Tátrába készülnek október végén, így felajánlottam tőlünk is egy autóra való lelkes hegyetszerető Mocorgóst. Végül kisebb dátumváltoztatást beiktatva négyen vágtunk neki Lentiből az útnak (Zsolti, Tibi, Mentes-Pók-Ati, Oti), hogy a magyar-szlovák határon csatlakozzunk Gáborékhoz, akik összesen öten indultak a hegynek (Gábor, Judit, Zsuzska, Réka, Sanyi bácsi).
Áthaladva Szlovákián szerda dél körül értünk a hegység déli oldalán fekvő Srdiecko síközponthoz (kb. 1200 m), ahol a kocsikat is hagytuk. Innen már csak gyaloglás várt ránk, elsőként a Chopok csúcsnál (2024 m) fekvő Kamenná Chata-ba (Kő-menedékház), ahol a tervezett 3 éjszakát kívántuk eltölteni. Az idő eléggé borongósra fordult, az uticélunkat nem is láttuk a rátelepedő felhőtől. Mire minden cuccunkat összeszedtük, nekivágtunk az útnak a jól megpakolt hátizsákokkal, bár elsőre nem sikerült a helyes útvonalat megtalálni, de mikor már gyanússá vált hogy a felfelé helyett lefelé megyünk, még idejében korrigáltunk és nagynehezen rábukkantunk a helyes útra.Nevetés A sípálya melletti erdőt elhagyva majd a pályán haladva felértünk a Kosodrevina házhoz, mely kb. 1500 méteren fekszik. Innen már a sziklákon és köveken keresztül vezetett az út, toronyiránt felfelé. A felhő ekkora már teljesen körbevett minket, kb. 10 méterre lehetett ellátni, de akkor is csak törpefenyőket és gránitsziklákat láttunk…és szerencsére medvét nem…merthogy erre elég gyakoriak a bundás állatkák, és kifejezetten a kajára utaznak, amik a hátizsákokban lapulnak.Meglepett
A csapat kissé kettészakadt, mi mint rutinos turisták előrébb haladtunk, míg a lelkes csipetcsapat valahol hátul a felhőben evickélt felfelé. Aztán nagysokára végre elértük a gerincet és a gerincen végigfutó utat is…. Hát olyat még sehol se láttam, hogy a túraútvonal másfél méter szélességben ki legyen rakva helyükre igazított és faragott szikladarabokkal… lehet hogy anno a rómaiak idáig is eljutottak és építettek a hegyre is utat? Ki tudja…. Király Na de előbukkant a ház is, persze már csak akkor, mikor majdnem átestünk a küszöbén, köszönhetően az egyre sűrűsödő felhőnek. Végre birtokba vehettük, majd elsőként jó meleg teát kértünk, aztán a szobánkat. Nemsokára Gáborék is felértek, és kezdetét vette a pihenés, és készülődés a következő napokra. A szobában először nem volt sokkal melegebb, mint odakint, de a házat vezető srác szerint estére felmelegszik a miniradiátortól…szerencséjére legyen mondva, igaza lett. Este kihasználtuk a ház nyújtotta ingyenes társasjáték szolgáltatásokat, majd a fini vacsit követően ledőltünk aludni, bízva a következő napok jobb időjárásában.
Másnap, csütörtökön aztán nem sok jóval kecsegtetett az idő, a felhő még mindig megvolt odakinn, igaz kissé ritkult, de a látótávolság így sem nőt túlságosan. A reggeli és az indulás előtt még volt annyi időnk, hogy felmásszunk a Chopok csúcsára, mely közvetlenül a ház fölött magasodik, így egy laza 5 perces mászással már fent is voltunk… és nem láttunk semmit. Aznapra a kb. 2,5 órára lévő Gyömbér (Dumbier- 2043 m) csúcsára terveztük a túrát, így elindultunk a háztól keletre, a rómaiak köves útján haladva. Biztos nagyon szép lett volna a kilátás, ha láttunk volna valamit is, de amit láttunk, az is csak az előttünk haladó háta volt, és az utat szegélyező gránittömbök. Aztán végül két hágót is meghágva elérkeztünk a kitűzött csúcshoz, amit már csak akkor vettünk észre, mikor előttünk állt a csúcskereszt és az emlékmű. Hogy ne érezzük magunkat egyedül, az eső is eleredt, de ezt még a szél is tetézte, mely minden irányból fújt. Így sokat nem időztünk a csúcson, gyors csokizás aztán irány vissza a menedékházba. Rekordidő alatt értünk szerintem vissza, mivel az eső és a szél elég nagy motivációt jelentett… na és persze a házban ránk váró meleg tea. Kora délután már vissza is értünk a házba, ahol elsőként meleg és száraz ruhákba vedlettünk át, majd a vizes cuccokat kiteregettük az étterem ruhaszárítóira…kissé megteltek, azthiszem.Kacsintás
Következett az előző napi társasozás és a helyi ételek kipróbálása, majd 4 óra körül az esőt felváltotta a havazás, közben viszont kezdett tisztulni az idő. A hó csak esett, csak esett, szépen megmaradt a köveken és a teraszon is, így előzetes karácsonyi hangulatot teremtett nekünk a házban. Aztán nemsokára a nap is megmutatta magát, aznap először. Délnyugaton egy szűk sávban felszakadt a felhőzet, és bearanyozta a felhőket a lassan lemenő nap sugarai. Nagyon szép volt…. Ártatlan 5 percenként futottunk ki a teraszra a mínuszokba fotózni és bámulni a szépet…majd vissza társasozni. Így eshetett az meg, hogy egy dámajátékot 5ször szakítottunk meg 10 perces szünetekre. A láthatóan tisztuló idő már reménnyel töltött el bennünket a következő napokra vonatkozóan, hátha körbe is tudunk nézni és megláthatjuk hol is vagyunk igazából.
Péntek reggelre pedig valóra is vált a kívánságunk. Még épp napfelkelte előtt sikerült felkelnünk, majd kinézve az ablakon kristálytiszta kép fogadott bennünket. Így uzsgyi, ki az ágyból, és félig pizsiben, félig túracuccban és bakancsban irány a szabadba. Csipásan és félig álmosan is csodás volt a látvány, a gerincre kiérve északon a Magas-Tátra hegycsúcsai meredeztek az égnek, míg a két Tátra között a széles völgyet vastag felhőtakaró ülte meg, paplanként terítve be mindent, ameddig a szem ellátott. Felfutva a Chopokra épp a felkelő nap sugaraiba botlottunk, ahogy keleten a Gyömbér csúcsa mögül előbukkant… hát mit ne mondjak, ritkán látni ilyen szépet! Most legalább láthattuk azt is, mit láthattunk volna tegnap, ha nincs az a felhő. Fotózás ezerrel, lőttünk jobbra-balra, fel-le, előre hátra.Király
Visszatérve a házba a reggelit követően elindultunk aznapi célunk felé, mely most a Chopoktól nyugatra eső gerinc volt, annak is egy távoli csúcsa, a kb. 4 órányira lévő Chabenec (1955 m). Először még Sanyi hipiszupi messzelátójával megvizslatunk egy zergét és annak minden szőrszálát az északi falon, majd irány a köves út. Nem messze a háztól egy egész zergecsaládba botlottunk, akik épp a napsütötte oldalon legelésztek, majd meglátva minket kissé lehúzódtak az északi falon, de mivel az éhség nagyúr, inkább elviselték a látványunkat és a fotómasináinkat, csakhogy fűhöz jussanak a déli oldalon. Fél óra sétára a háztól található a Derese csúcsa (2004 m), ahonnan ugyancsak nagyon szép a kilátás mindenfelé. Itt még kipróbáltam, hogy vajon a gránit, vagy az én bőröm az erősebb-e, de sajna nem én győztem…de revánsként sikerült a térdemmel félig lebontanom a csúcsot, úgyhogy az már nem biztos, hogy 2004 m magas.Zavart
Innen kissé mi előrébb mentünk, mert Gáborék még távcsöveztek, stb, mi meg a szokásos tempóban nekivágtunk a célnak. Nemsokára elértünk egy hágót, ahol egy 6 fős magyar turistacsoporttal találkoztunk, akik ugyancsak gerinctúrán voltak, csak ők házról-házra jártak, ami a beszélgetésünk során derült ki. Amúgy az egész túrára jellemző volt, hogy szlovákokkal szinte nem is találkoztuk a háziakon kívül, csak magyarokkal, velük viszont dögivel (hiába, hosszú hétvége volt). Innen még elég sok vissza volt a Chabenec csúcsáig, így belehúztunk. A Kotliská oldalában még napozni is tudtunk, épp sikerült szélcsendes perceket kifogni. Onnan már csak egy jó fél óra volt a célpont, amit végre elértünk a sok fel-le gyaloglás után. A Chabenecről tisztán látszottak a Tátrától nyugatra fekvő Nagy-Fátra magasabb csúcsai is. Csúcsfotó és csúcscsokizás után irány vissza, hiszen majdnem 3 órás volt a visszaút a tábla szerint, és október végén már hamar nyugszik a nap. A Kotliská tetején találkoztunk a többiekkel is, ők addig mentek csak, mivel sokat elfotóztak és távcsöveztek útközben. Visszafelé Gábor kisebbik húga is csatlakozott hozzánk, úgy nekiindult az elején, hogy csak az óriáslábú Zsolti és Attila tudta követni, majd mikor végre utolértük őket Tibivel, kissé lassabb tempóra próbáltam ösztökélni a fiatalságot.Tongue out
A Derese mellett található egy szoborpark, ami kisebb-nagyobb gránitkövekből emberi kezek által összerakott szobrokat takar, és lényegében mindenki azt lát bele, amit akar. Találkoztunk pingvinnel, turulmadárral, mexikóival és mini Stonehange-el is. A háztól nem messze, újból megpillantottuk a zergéket, akiket most már teljesen hidegen hagyott a jelenlétünk, így igen közelről meg tudtuk őket figyelni. Visszaérve szokásosan kinek tea, kinek sör dukált, és a fini meleg vacsora. Közben megcsodálhattuk a napfelkelte után a naplementét is a ház teraszáról, ami ugyancsak lenyűgöző volt.
Szombatra mi már sokmindent nem terveztünk, hiszen elég hosszú út állt még előttünk hazáig. Mivel Gáborék nem mentek olyan messze mint mi, így ők későbbre tervezték az indulást. Így reggeli után összepakoltunk, és a többiektől való búcsúzkodás és csoportkép után eléindultunk lefelé. Kivételesen most láttuk az utat magunk előtt, hiszen újfent egy napsütéses napnak néztünk elébe. A sziklákat lassan a törpefenyők váltották fel, majd nemsokára leértünk a sífelvonó tetejéhez, ahova több turista is a felvonóval (lanovkával) érkezett meg.
És megpillantottunk egy igazi szlovák tátrai serpát is! Itt a Tátrában nagy hagyománya van annak, hogy háton viszik fel az emberek a menedékházakba az élelmet. Mindezt egy hátra vehető fa kerettel teszik, amire felerősítik a dobozokat, stb…. azt mondani se kell, hogy ezek nem 10 kg-sak, hanem sok esetben a serpa saját súlyát is meghaladják. Magasan a fejük fölé tornyosulnak a csomagok, így vigyázni kell minden lépésükre, mert könnyen kibillenhetnek az egyensúlyukból, és akkor törik minden… Hát ez a fazon se nézett ki 60 kg-nál többnek, de a hátán lévő cuccok minimum voltak ugyan annyi súlyban. Meglepett A serpára való rácsodálkozás után már nem kellett sokat ereszkednünk a parkolóig, ahol a kocsikat hagytuk. Azért abból látszott, hogy a magyarok szeretik ezt a környéket, hogy a parkolóban álló kocsik majdnem fele magyar rendszámú volt.
Pakolás után irány haza, és egy kisebb kanyart beletéve az útba (mert ha útlezárás van, akkor a GPS ugye keres magának egy másik utat, csak lehet az mégse olyan jó gyors…) végre átértünk Magyarországra, majd Bp-en egy kisebb-nagyobb szüttyögést beiktatva (kaja, képmásolás, slusszkulcskeresés, stb.) végül kb. 10 órára értünk haza Lentibe.
Összegezve jó kis túra volt, érdekesség leginkább az általunk megszokott szlovén hegyektől való eltérése volt, mivel itt a gránit kőzet teljesen más formákat hozott létre, élhetőbbé téve a hegyeket. Kifogtunk mindenféle időjárást, ami csak létezik, de ettől függetlenül jól éreztük magunkat. És remélhetőleg Gáborékat sikeresen megfertőztük a szlovén hegyek, elsősorban a Kamniki Alpok és a Triglav iránti vonzódásunkkal, és jövőre lehet ők is ellátogatnak a számunkra oly kedves hegyekbe Kacsintás |
