III. 24 órás maraton

2007. május 01. Kapcsolódó képek (32 fotó)
III. 24 órás maraton

Szerencsére péntekre tudtam kivenni szabit a hazautazáshoz, így egyszerûbb volt megoldani. Így is érdekesen néztem ki egy 80 literes táskával a hátamon, meg egy simával elöl, bringa, full bringásszerkó. Mikor megláttak a kollégák Zegen... :) nem volt éppen bankkonform viselet :).

Verseny elött próbáltam átállítani magam, hogy késõbb ébredjek. Hát nem volt egyszerû. Végül a verseny napján sikerült fél2kor felkelnem. Kis reggeli, majd készülõdés. Szerencsére gumicserét megoldottam már elõzõ nap, így ismét a jó öreg 1.0-s volt a gépen, amivel baromi rondán néz ki, de... de legalább megy, mint a mérgezett egér.

De most mint a jó részeg ugorjunk egy kicsit az idõben, ime a nevezésnél is vagyunk már. Mig egyesek kis táskával jöttek, én megjelentem a nagy 80 literessel. Ruhák, szerszámok, kaja, italpor, stb. Kell a hely :).

A nevezésnél már voltak jópáran. Összefutottam az ismerõsõkkel. Azt mondták többen vagyunk, mint tavaly. Akkor jó. Páran érdeklõdtek, hogy végighajtom-e. Nemtom... ahogy alakul. De miért gondolja mindenki azt rólam, hogy végighajtom? Persze, oké. Nem akarok álszerény lenni, és valójában ez volt a terv, de mivel még sose próbáltam ilyet, ezért nem tudtam, hogy fogom bírni. Persze volt aki elötte azt mondta, hogy nem lehet 24 órát letekerni, így ez is motivált, hogy megmutassam, hogy de le lehet.

Táskáknak nem volt kijelölt hely, így beraktuk egyik kocsi hátuljába. Csak azt nem tudtam, hogy az lesz a felvezetõautó. Addig nem is volt gond, amig 2 óra múlva nem kezdtem éhes lenni. Így az egyik kör után kiszabadítottam a táskám a gépszörny fogságából, és meg is ajándékoztam magam egy szendviccsel. A körrõl nem irok, aki ott volt tudja, aki nem, az nézze meg a videón. 2 vasúti átkelõ volt, ahol párszor bele is futottunk a pirosba, persze volt hogy figyelmetlenek voltunk és nem vettük észre ;). Gyakorlott 24órás versenyzõk azt szokták mondani, hogy úgy kell menni, hogy 12 óra múltával még ne érezd magad fáradtnak, illetve nem szabad az órát nézni. Az elsõvel nem volt gond, elég lassú volt a tempó. Mivel a maraton nem verseny volt, így nem izgattam magam, inkább kényelmesen elgurulgattam, és beszélgettem közben. Majd egyszer megpróbálom kontroll nélkül. Az idõ múlásával meg nem volt gond. Tényleg nem néztem az órát, és a társaság is nagyon kellemes volt, így ahogy mondják: jó társaságban repül az idõ (és a km :) ).

Persze az elején még sokan voltunk és sokan tülekedtek, azonban 1-2 bukás és kis idõ után megnyugodtak a kedélyek. Telt-múlt az idõ, gyarapodtak a körök, és az est beálltával egyre hidegebb lett. Át is kellett öltözni. Szerencsére hoztam a téli ruhámat is. Nem gondoltam volna, hogy szükség lesz rá, és lám mégis. Pechemre pont mikor öltöztem, akkor gondolta úgy a felvezetõautó sofõrje, hogy meghúzza a tempót. Rendesen tempóznom kellett, hogy utolérjem õket. Következõ körben is még kicsit alakítottam az öltözeten, aminek újabb sprint lett az eredménye. Jó is volt 180as átlagpulzussal és 40es tempóval végignyomni két kört... Utána éreztem, hogy ez nem lesz így fincsi. Szerencsére ezután lassabb lett ismét a tempó. Ezután nem fáztam annyira. Bár elötte nem volt jó, hogy csak lassan megyünk, mivel így jobban fázik az ember. Tündivel tekertem együtt, aki panaszkodott, hogy fázik a keze. Hát igen rövidujjas kesztyûben... Végülis odaadtam neki a hosszú kesztyûmet, illetve cseréltünk, merthát mire valók a barátok? :) Persze utána nekem is majd lefagytak az ujjaim. Kisvártatva már viccesen néztem ki. Rajtam volt a hosszú termo naci, kamáslival, termomez, szélálló mez és egy rövid mez, átlátszólencsés szemüveg, és termo sapi, ami egy úszósapira hasonlit. Meg is jegyezték, hogy most jöttem az uszodából? Tényleg hülyén néz ki, de kárpótol, hogy nem fázom. Annyira. 4-6 fok körül volt. Éjszakára letettem a sisakot, hogy egyszerûbben világíthassak a fejlámpával (Petzl Myo XP, nem épp kis fényerejérõl ismert :) ). Nem is számoltam, hogy hányszor mondták, hogy ne nézz rám :). Egyik kedves pecsételõ hölgy mindig elõszeretettel belenézett, bár nem értem, ez miért volt jó neki :). Emelett még kormánylámpám is mûködött. Plussz hátul két lámpa villogot. Csak hogy teljes legyen a vizuális élmény. Sajnos a brutál kormánylámpám nem lett kész, de 12órásra már meglesz, ha minden igaz. 3db 3Wattos Cree led, 4x9000 mAh-s akksirõl hajtva. Készítsétek be a szemészetek telefonszámát :). Nade vissza a maratonhoz. Telt múlt az idõ (és a királynak eladósorba került a lánya :) ), de csak nem akart hajnalodni. Közben ettünk, ittunk. Kicsit furcsa volt, hogy nem volt víz a kör végén, csak szóda. Namindegy, majd jövõre. Amúgy itt illeti meg egy nagyon nagy köszönet a szervezõket, akik az éjszaka végig kint voltak, és szorgalmasan pecsételtek, dacolva a hideggel, és az álmossággal. Szerencsére a meleg tea is elõkerült, illetve idõnként szendvicsek is. Tündivel tartottuk egymásban a lelket, de már vártuk h reggel legyen. Fogyott a téma, nõt a táv. Érdekes, hogy ezt sose tanultuk fizikából, hogy az út fordítottan arányos a beszélgetéssel. Mert ugye a sebesség az irányvektorok idõ szerinti elsõ deriváltja (v=dr/dt)... De hogy mikor is jön be a beszélgetés az egyenletbe? Lehet, hogy a profik ezért nem dumálnak a versenyeken?!?!? (Bocs, asszem megint komolytalan vagyok, csatt egy tasli). Az éjszaka során találkoztunk illuminált fiatalokkal is, volt aki egyszerûen csak annyit mondott: Há van bajuk. Jaja, ez a jó magyar mentalitás. No mindegy, végülis mi is ezt gondoltuk róluk.

Reggel 5 felé egyszercsak eltünt Tündi, azt hittük hazament. Mint említette, az ágymelegítõ is be volt otthon készítve, de nem használta ki... A bicaja is kint volt. Aztán pár kör múlva megjelent a nap elsõ sugaraival (hmm... ezt a költõi képet még Petõfi is licenszelné... csatt mégegy.). Mint kiderült a közjó érdekében segített Ildinek szendvicseket csinálni. Ezer hála. Szerencsére mivel feljött a nap, lassan lerakhattuk a lámpákat, és vártuk, hogy melegebb legyen. Mikor melegebb lett, azt vártuk, hogy végre jöjjenek ki azon pajtásaink, akik minden bizonnyal csuklás közepette próbálták végigaludni az éjszakát, hogy meséljenek már vmit.

Innentõl kissé összefolynak az események. Emlékszem, h Marciék kezdtek fáradni, minden kör végén leültek. Mellesleg big, big respect Marcinak! Nem semmi, mindenkit meglepett a kitartásával. Vhogy így reggelre kezdtek kimerülni a kajakészletek, de hát szerencsére nálam volt minden. Zselé, energiaszelet, müzliszelet, stb. Szerencsére mivel nem volt nagy tempó, így nem kellett sokat használni. Reggel Marci és Attila is kért egy energiaszeletet, ám sajnos Marci fáradtságán sokat már nem segített. Én viszont kezdtem felpörögni, elmúlt a fáradtság, folyton csak menni akartam. Hát van aki ezt nem díjazta :). Bálint jószokásához híven pókerarccal várta az újabb köröket, semmi fáradtság nem látszott rajta. 8-9 körül éreztem egy kis álmosságot, meg éhséget is, így írtam apunak smst, hogy egy kis ellátmányt hozzon már, szendó és jó erõs tea képében. Hamarosan meg is érkezett. Ezután könnyebb volt.

Szerencsére kisvártatva Robi is beérkezett. Boldogan újságolta, hogy jó 7 órát aludt, és milyen jó is volt. Szegény, a kijelentése után majdnem közelebbi ismeretséget kötött az árokkal. Másik ember, aki vmiért vágyott rá, hogy az árokba lökjem az az Attila volt. Folyton esõt akart, és egyéb oda nem illõ dolgokat :). Végül megúszta, bár így utólag belegondolva, lehet h mégis csak be kellett volna lökni, de hát sportember nem tesz ilyet. Bár én nem is vagyok az, szóval... Délelött 11re ismét elég nagy létszám gyûlt össze, amit csak az ebéd csökkentett ismét le. Ekkoriban már csak a gyomrommal volt gond, már nem sok mindent akart bevenni. Maradt jobbára a zselé. Ez legalább adott egy kis energiát. Szerencsére a Born zselékre nem kellett ráfanyalodnom, mert abból lehet h kisvukk lett volna. Az isostaros legalább fincsi volt. Relative...

Fél 3 felé Attila örömmel újságolta, hogy már csak másfél óra. Itt volt a remek alkalom, hogy visszavágjak az esõvágyért, és elárultam az igazságot: még 2 és fél... Hiába, sokszor az igazság fáj a legjobban. Szegény, majdnem elpityeredett a kormányra hajolva. :) Közben vártuk Sanyit is, hogy kijön egyet délután is tekerni, de nem ért ki. Este haza kellett sietnie, hogy ne kapjon ki, de kicsit késett. Persze mondtuk neki, hogy ha dícséretre már nem ért haza, akkor szidásra minek sietni :).

Mikor már csak két óra volt vissza, éreztem, hogy ezt már végighajtom. Ekkor 4en voltunk kihagyott kör nélkül. Közben eljátszottam a gondolattal, hogy itt már csak technikai hiba akadályozhat meg abban, hogy végigcsináljam. Itt tennék egy apró kitérõt. (akit nem érdekel technikai rész, az ugorjon (a kútba :) ) egy bekezdést)

Merthogy technikai hiba. Szerencsére sok gond nem volt, ami eléggé idegesített, hogy az éjszaka során észrevettem, hogy valami néha kattog a középcsapágyomban. Azóta sem tudom mi volt ez, érdekes mód terepgumival nem igen vettem még észre. Másik apró hiba volt, hogy egyszercsak lenézve a bal elsõ fékpofám 90 fokkal elfordulva az eget figyeli. Még szerencse, hogy nem húztam be. Kilazult szegényke. Gyorsan orvosoltam szerszámmal, persze nem lett tökéletes, arra nem volt idõ, de célnak megfelelt. És ha már lelazult csavarok... Nem akarom azt mondani, hogy egyszer ez, illetõleg a lustaságom fog a sírba vinni, mert ebbe nem szép belegondolni. Szóval ezek a lelazuló csavarok kezdenek aggasztani. 1 héttel ezen verseny elött a Pilisben tekergélve a cipõmbõl tünt el egy csavar. Ez már csak azért is kellemetlen, mert emiatt elforog a patent, és nem tudtam kidokkolni azzal a lábammal. Kellemetlen lett volna így esni. Könnyû így törést, szalagszakadást szerezni. Szerencsére sikerült a cipõt leoperálni a pedálról, és minõ meglepetés, egyik sporttársnak még csavarja is volt. Minden jó ha a vége jó... Persze a gáz, hogy én tudtam, hogy laza, mert éreztem, hogy cicereg a cipõ, csak halogattam a meghúzást. Egy héttel ezen maraton után pedig Dedesi hegyrõl jöttem le a kavicsoson, óvatos tempóban, mivel esett az esõ (54gyel). Az utolsó S kanyar elött fékezni akartam ám a kormány elfordult, és a fékkarok az eget nézték. Persze próbáltam visszaforgatni, de akkor meg lefele néztek. Nem maradt más, mint minimális fékezéssel bevenni a kanyart, miközben a kormány összevissza lötyögött a kezemben. A stucni két felsõ csavarja lazult le. Ciprus óta ezt sem néztem. Hazaérve húztam meg, mivel szerszám nem volt nálam. Esküszöm most már át fogom nézni a csavarokat. Mondjuk jövõ héten, most nincs kedvem... :) Ja, majd elfelejtettem! Mivel ebben a láncomban már volt több mint 1000km a veseny elött, így úgy gondoltam, hogy csere. Volt is egy jó kis XTR láncom tartalékban (mostani is az). Mivel illesztésileg az egyik legbénább lánc, így azt terveztem, hogy patentszemmel rakom össze. A lényeg hogy a végén kiderült, hogy nem jó hozzá, mert elbénázták a boltaban, és 8as rendszerhez valót adtak. Persze 9es lánc legalul kapásból befeszült. Végül oda jutottam, hogy fölöslegesen túl rövidre szabtam, és végül visszaraktam a régit. Elég rossz érzés egy új 7e ftos láncot tönkrevágni. Persze azóta rájöttem, h hogyan is oldom meg, mert nem szeretném kikukázni.

Nade ott tartottunk, hogy akkor most már végighajtjuk, mert mi az nekünk :). Közben eljátszottam a gondolattal, hogy szólni kéne apunak, hogy hozza ki a másik bringát, ha gond lenne csak átülök. De õ közben elment a hegyre dolgozni (az se rossz sport, felfelé kapálásban simán megver). Így maradt minden a régiben. Másfél órával a vége elött úgy gondoltam, hogy kéne egy kis zenét hallgatni, mert az jó. Gyorsan fel is csaptam a lejátszót, és tényleg jó volt. De meddig? Bírta vagy 4kmt. (most nem irnám le, hogy evvel is mit küzdöttem eredmény nélkül az áttöltéssel) Persze nem a lejátszó adta meg magát. Lovarda útra fordulva furcsáltam, hogy nem úgy gyorsul a gép, ahogy szokott. Kátyúkat kerülgetve pedig úszott az eleje. Hát persze h defekt. Örömbódottá. Kezdtem lemaradni. Még szerencse, hogy itt történt, és nem korábban. Közben Robit kérdeztem, hogy nem unja-e annyira a banánt, hogy nekem adja az elsõ kerekét. Hát persze hogy égett benne a tettvágy :). Vhogy azért felnin bejöttem. Volt nálam 2 plussz belsõ is, de hát aki próbált már felszenvedni (szó szerint) 1.0s külsõt és belsõt monti felnire, majd minipumpával felfújni, az tudja, hogy nem két perc. Ha megállok szerelni biztos kimaradok 1 de inkább 2 körbõl. Szerencsémre Balázs és egy egerszegi hölgy is ajánlotta a bringáját, hogy odaadja, amig vki megszereli. Megkerestem Pistit, mint fõszervezõt, aki egybõl vállalta, hogy megcsinálja, addig menjek az övével. El is indultam vele. Közben eszembe jutott, hogy hátha apu hazaért, és akkor kihozhatná a másik bringámból a kereket. Fel is hivtam gyorsan, mire kiderült, hogy már közben õ is ott van, és szerelik a defektet, errõl a videóban is van pár kocka :). Mire beértem már kész is volt. Köszönet midnenkinek!!! Egy baj volt csak, hogy a rosszabik pumpámat találták meg, amivel csak 4 bar-ig sikerült felfújni, holott 7 kellene bele. Sebaj. Uszkált kicsit az eleje, de ment. Azért biztonság kedvéért kihozattam a másik komplett bringát, sose lehet tudni. Innentõl már sokminden nem történt, elgurulgattunk, majd hamarosan az utolsó kör is eljött. Próbáltuk a felvezetõautót gyorsabb tempóra bírni, de csak nem akart. 33-34 körül tötymörögtünk elöl Bálintékkal. Persze ez nem lassú, de korántsem sprinttempó. Lehet h nem is baj, hogy nem mentünk gyorsabban, mert még a Lovarda utcában is jöttek szembe. Azért a végén még Bálinttal levágtunk egy sprintet, és beértünk.

347 kmt mutatott az órám (illetve 342-t mivel egy körbõl kimaradt a defekt miatt). Hát... Hogy írjam, h ne tûnjek nagyképûnek? Ez volt életem elsõ 24 órás versenye. De. De nem fáradtam el. Legalábbis nem éreztem. A táv sem volt nagyon sok. Beigazolódott, hogy tényleg le lehett volna hajtani az 500kmt, ha nincs felvezetõautó. Dehát ennek a maratonnak nem ez volt a célja, hogy agyba-fõbe versenyezzünk. Mindenesetre lehet h egyet még kéne futni idén, akkor már kontroll nélkül, és országúti géppel. Meglátjuk...

Gyorsan gratuláltunk egymásnak, majd jött az eredményhirdetés. A szervezõk nem gondolták volna, hogy többen is végigtekerjük, így volt egy kis keveredés, de megoldották. Végül mint már bizonyára tudjátok ifjuságiban férfi kategóriában nyertek: Bálint és István, nõiben: Tündi, felnõtt férfiben: Attila, és vmi Tibi, õt nem ismerem... :)

Gyors fényképezkedés. Furcsa volt ott állni, miközben 4-5 ember fényképezett. De jó volt :).

Végül még nyilatkozni kellett a helyi TVnek is, amit persze senki nem akart vállalni. Végül rámlõcsölték a feladatot. Csodás... Nem vagyok rá büszke, de elvállaltam. A riporterhölgy elmondta kb mit kérdezne, de arra nem voltam felkészülve, hogy 24 óra után kapok egy olyan összetett mondatot, amiben van 4 kérdés és 3 állítás... Valahogy szavanként értettem, de... Szerencsére "élesben" már tagolva jöttek. Utólag visszanézve (pedig nem akartam), nekem is kellett volna valamit mondanom, hogy igen fáradt vagyok, aludni akarok, stb, bár ez nem volt igaz. Lehet h ciki, de tényleg nem éreztem magam fáradtnak. Még álmosnak sem. Furcsamód még a hátsóm sem fájdult meg. Úgylátszik tényleg érdemes cserélgetni a nadrágokat, és használni ülõport.

Ezután pakoltunk, búcsúzkodtunk, majd hazatekertünk. Szerencsére egy jó kis húsleves meginditotta a gyomromat is, így ettem egy nagyot. Utána mikor fürdés elött belenéztem a tükörbe, akkor azért a szememen látszott, hogy már majd 30 órája fent vagyok. Nem volt szép... Sõt a videón is kicsit gázul nézek ki (na jó nem csak kicsit), de ahogy Tündi is mondta: A látvány magáért beszél.

Szóval kb ennyi történt. Itt is megemlíteném, hogy valakinek a melegítõfölsõje a táskámba került, aki úgy érzi, hogy az övé, szóljon. Részletek a fõoldalon.

Ami kicsit unszimpi volt: A rendõrök többször szóltak, hogy menjünk 2es sorban. Azért bicajos eseményen ez nehezen kivitelezhetõ, de oké még igazat is adok nekik. De amikor azt látom, hogy bácsikát igazoltatják a kis wartburgjában, miközben jön a hülyegyerek a tuningolt sz.rjával, ráadásul bõven 50 felett, és elõz bennünket, de persze szemben kamion, és még menõcsávónak is van annyi esze, hogy ebbõl nem feltétlenül õ jön ki gyõztesen, így bevágódik a bringások közé, majd utána kövér gáz, és irány tovább. A rend õrei erre persze nem léptek semmit, fontosabb (könnyebb?) volt az öreg bácsit igazoltatni. Na mindegy, nem puffogok.

Végül pár technikai adat:
Bruttó idõ: 24h 8p
Nettó (tekert) idõ: 19h (ááá, már megint sokat álltunk :) )
Max pulzus: 191 (francért kell éjjel sprintelni...)
Átlag pulus: 108 (alacsony tempó)
Átlagsebesség: 18,3 (mondom én)
Max sebesség: 45,2 (merugye az éjjeli sprint...)
Kcal: 7603 (alacsony tempó...)

Végül köszönet:
-Anginak (munkatárs), aki beálldozta a szabiját, hogy kényelmesen haza tudjak jönni)
-Tominak (munkatárs), a 80lityis táskáért
-a fáradhatatlan szervezõknek
-a sporttársaknak, akik részvételükkel (ugye Tündi? :) ) emelték (nemcsak) az est fényét
-Tündinek, aki támogatott lelkileg (bár azt hittem utána más is kell aki hazatámogat :) )
-apuéknak a kajáért/italért
-mindenkinek aki segíteni próbált a defektemkor
-és amúgy is midnenkinek, aki vmilyen minõségben részt vett. 261 nevezõ... szép!

Végül gratula mindenkinek, aki felülmúlta önmagát, a fáradtságát, és mindent, külön kiemelve: Tündi, Attila, Bálint, István, Marci, Balázs . Szép volt gyerekek! Jövõre ugyanitt, ugyan veletek!

Utózönge: Remek dolog volt másnap reggel fél 4kor felkelni, hogy visszajussak dolgozni hõn utált Büdipestre. A buszon éreztem meg, hogy fáradt vagyok, mert nem tudtam elaludni. Kiszáradt a szám is, ebédre 1,5 nagyadag Gyros, 2 liter viz. Többett kellett volna inni a maraton alatt...

Kapcsolódó képek - III. 24 órás maratoni staféta

Ugrás a teljes albumra

Hozzászólások az íráshoz

Kiemelt támogatónk

Kiemelt esemény

Jelenleg nincs feltöltött plakát a soron következő eseményhez!

Eseménynaptár

2018. november   
HKSzCsPSzV



1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Összes esemény

Új galéria


XIV. Háromországos Pannon Maraton
2017. július 23.
106 fotó van albumban

Összes album

Partnereink