III. 24 órás maraton

2007. május 02. Kapcsolódó képek (32 fotó)
III. 24 órás maraton

Már két héttel a verseny elõtt szuggeráltam az idõt és szépen kértem a Teremtõt, valahogy intézze már el, hogy ne zuhogjon az esõ és ne kelljen kukászsacskóban tekerni, mint tavaly esõkabát gyanánt.

Na és láss csodát az égiek meghallgattak,nagyon klassz idõ kísért minket végig.A nagy esemény elõtt pár nappal úgy éreztem,már bizonyítottam az elõzõ évben,most kicsit lazábbra veszem a figurát.Ahogy teltek-múltak a napok egyre csak munkálkodott bennem a bizonyítási vágy,hogy szárnyaljam túl önmagam,lépjem át a saját korlátaim.A kíváncsiság hajtott,mit tudnék még kihozni önmagamból.Aznap délután pihentem egy kicsit ,összeszedelõzködtem és elindultam,mint tavalyi bajnokkisasszonynak titulált bicajos.

Odaértem, kedves barátaimmal "homlokon csókoltuk" egymást, regisztráltam és hamarosam kezdõdött a verseny 30-40 motoros és a polgárõrség által irányított felvezetõ autóval. Apropó...felvezetõ! Igaz,Tibi már lelõtte a poént,hogy csomagjainkat, mert hát ide ugye kisbõrönddel szokás érkezni, tegyük csak be az autó csomagtartójába. Igenám,köszönjük utólag is a feajánlást,de azt elfelejtették közölni,hogy az a felvezetõ. ELINDULT a verseny. Elsõ néhány körünk azzal telt, hogy kupaktanácsot tartottunk,hogyan tudnánk kicsempészni a táskákat, de Tibi,mint mindent,ezt is megoldotta.

A folyamatos körözés közben, ami már a 30-40. után "picit" unalmas volt sokat dumáltunk és rengeteget nevettünk a szokásos kis bandával: Robi, Tibi, Attila, Sanyi és jómagam.
Éjfél körül "valamilyen oknál fogva" elkezdtek fogyatkozni a lelkes sportolók. Elvégre puha meleg ágyikó mégis csak élvezhetõbb.

Így hát 6-an maradtunk talpon a vidéken. Már 2-3 óra körül, kezdtünk megfagyni és különbözõ ruhadaabok felvétele tán úgy néztünk ki,mint a michelin babák. Tibike odaadta nekem vékony, ám hosszú ujjas kesztyûjét, amire még rávettem egy másikat. Mindhiába a hideg egyre inkább hatalmába kerített minket 2-3 fok volt. Nem csüggettünk, bár néha eszünkbe ötlött, hogy tán megalapíthatnánk a hülyék klubját, és milyen jó mindenkinek, aki a meleg ágyikóban alukál. De a cél nemesebb volt annál, mintsem hazamenjünk. Útközben összekötve a kellemeset a hasznossal, Attilát bevezettük a német és angol nyelv rejtelmeibe. Ott kellett volna csak lennetek, hatalmas poénáradat vette kezdetét.
Mikor kezdett pirkadni kifogytunk a szóból, és próbáltuk túlélni a hideget, vártuk a NAP fényes, melengetõ sugarait.
Ahogy melegedett az idõ, úgy egyre fáradtabbak lettünk. Én konkrétan úgy éreztem magam, mint aki a II.világháborúban "tartotta" a frontot. Délelõtt a köz érdekében szendvicset próbáltam készíteni, kisebb sikerrel, mert néha 1 szenyót kétszer is felvágtam.

Eztán visszálltam bicajozni, mert hát a fiúk biztos unatkoznak nélkülem, és hát mi lesz a csúcsdöntéssel?
A délelõtt és a délután viszonylag gyorsan elrepült, köszönhetõen a jó társaságnak és a kedves barátoknak. Azt leszámítva, hogy felülni a cangámra lassan kezdett bûvészmutatvánnyá válni. Gondoltam, amíg nem leszek balesetveszélyes, és le nem esek, megyek, hajtok és csinálom.

Fantasztikus embereket ismerhettem meg, ez pedig mindennél nagyobb értéket képvisel. Eljöttek a bringaklubosok Zalaegerszergõl, akikkel barátságot kötöttem.Köszönöm Elvira, Pali, Timi, Csabi és Bazsi társaságát. Balázst nem véletlenül hagytam utoljára, a rokonszenvbõl és szimpátiából talán más is kialakulhat hisz, úgy érzem,rokonlelkek vagyunk és nagyon megkedveltük egymást. A többiekkel is tartom a kapcsolatot. Nagyszerû emberek, csak úgy, mint az én kis csapattársaim.

Visszatérve a versenyre, a végéhez közeledett, mikor õrült dudaszó hallatszott mögöttünk. Azt hittük, megint egy autós, akinél a kultúra kiverte a biztosítékot, de mint volt kiderült, csak egy ártatlan emberke, aki nekünk szurkolt és tartotta bennünk a lelket. Mindvégig bíztatott és ellátott bennünket néha szóval, néha cselekedettel õ pedig az én Édesanyám.

Az utolsó kört sprintben tettük meg,mindenki beleadott apait-anyait, polgármester úr ezt már nem vállalta, mert leesett a biciklilánca és nem érezte biztonságosnak a kerékpárt, vagy lehet,hogy már régen biciklizett.
BEÉRTÜNK A CÉLBA!!!!!

Eredményhirdetés: legjobb ifjúsági:Bálint és Isti, legjobb férfi kategória:Tibi és Attila, legjobb nõi: Jómagam
Nyeremények: srácok - 10000 ft-os vásárlási utalvány, aminek a kiosztására még nem került sor.
Én: egy biciklissisak ésegy kmóra

"Borzasztóan" örültem, mert tavaly is ez volt a nyereményem. Sebaj, a km órát elajándékoztam,a sisakot meg ereklyeként hordom,ami gyönyörû, és büszke vagyok rá.

A slusszpoén az interjú volt: nézzétek meg, HATALMAS! Rekeszizmok resszkessetek!

A verseny után próbáltuk összeszedni magunkat, bár már elég darabosak voltunk.
Hazavánszorogtam, próbáltam beletalálni a tároló kulcslyukába és felmászni a lépcsõn. Inkább nem kezdem el sorolni hol is mi volt "leggyengébb". Beletápászkodtam a fürdõkádba és beleájultam az ágyba, a szó szoros értelmében. Aztán k.o, se kép se hang.

Befejezésként:nagyszerû volt a verseny, remekül éreztem magam. Minden tiszteletem a szervezõké, akik, bár nem volt megbízás, õk hõsiesen helytálltak.
Valamint további respektem és köszönetem barátaimnak és mindenkinek,aki tartotta bennem a lelket és drukkolt nekem.Az emberek elismerését kivívni felelmelõ érzés.

Külön megemlíteném Tibit, Robit, Balázst, Csabit és Timit,valamint édesanyámat, hálás köszönetem nekik is.Nélkülük nem biztos, hogy sikerült volna. Thank you

Egy általam kreált sorral zárnék:próbáld ki a bicklizést, ismerd meg és fogadd magadba a természetet, szeresd és tiszteld azt, ezáltal szeretni fogod önmagad és embertáraid is. Fantasztikus barátokat szerezhetsz, megtanulod mit jelent össze-és kitartani, küzdeni,olykor keményen, egy célért. Valamint magadévá teheted a legfontosabbat:értékelni minden apró jelet,mozzanatot,gesztust,mosolyt, s te magad is boldoggá tehetsz ezzel másokat. Mert a legnagyobb kincs a Földön!!
Tündérke

Kapcsolódó képek - III. 24 órás maratoni staféta

Ugrás a teljes albumra

Hozzászólások az íráshoz

Kiemelt támogatónk

Kiemelt esemény

Jelenleg nincs feltöltött plakát a soron következő eseményhez!

Eseménynaptár

2018. november   
HKSzCsPSzV



1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Összes esemény

Új galéria


XIV. Háromországos Pannon Maraton
2017. július 23.
106 fotó van albumban

Összes album

Partnereink