Szent István napi túra

2006. augusztus 19. Írta: Tompa Tibor
Szent István napi túra

A hét közepén Robi barátunk csörgött, hogy biza túrázni kéne szombaton. Bár benne volt Robiban az esõpara, de én ettõl nem ijedtem meg. A csütörtöki legénybúcsú (no nem az enyém…) útán még kellõen fáradt voltam, de nem lehetett aludni, reggel korán ébredés és gumicsere. Slickkel mégiscsak jobb, meg nem 1 kilós darabonként. A tevét nem hoztam haza pechemre, így vihettem a normál tatyót.

Részletek

Pannon maraton 2006

2006. július 24. Írta: Kósa Róbert Fotók: (44 db kép)
Pannon maraton 2006

Szikrázó napsütésre ébredhettek július 23-án vasárnap reggel azok a bringások akik erre a napra készültek már hetek óta. Köztük jómagam is, hiszen már tűkön ültem a maraton előtti napokban várva azt a reggelt mikor magamra kaphatom a bringás cuccomat és a drótszamaram nyergébe pattanva beállhatok a több száz kerékpáros közé egy önfeledt tekerésre.

Részletek

I. Spartacus Maraton

2006. június 26. Írta: Kósa Róbert
I. Spartacus Maraton

Már régen nem írtam semmiféle kétkerekû megmozdulásomról, így azt hiszem pont itt az ideje hogy valamit dokumentáljak. Ez a valami jelen esetben a Szlovéniai Muraszombaton megtartott I. Spartacus Maraton elnevezésû rendezvény volt melyre Tivadar Feri, Lendvai barátom hívta fel a figyelmemet a hét elején. Mivel mondta hogy egyenlõre csak egyedül szándékozik indulni de még van az hely autója tetején két bicajnak, így jómagam rögtön rávágtam hogy mennék, de még megkérdeztem Sanyit is -aki a párom húgának a férjura- hogy lenne-e kedve velünk tartani. 

Részletek

I. Spartacus Maraton

2006. június 24. Írta: Tompa Tibor
I. Spartacus Maraton

A hétvégére készülve péntekre szabit vettem ki. Mivel csütörtökre nem sikerült szabit kivennem, így pénteken megint kellhettem hajnalban. Nagynehezen fel tudtam kellni 4:30kor, hogy a 6 órás vonattal hazainduljak. Szerencsére most sikeresen kiértem az állomásra. Még biciklikocsi is volt, igaz csak Bobáig. Egerszegre érkezvén a csatlakozásig volt másfél órám, így feltekertem a hegyre epret, meg cseresznyét szedni. Hazaérés után már sokmindent nem tettem, kajáltam, meg beállítottam a bicót, majd nyugovóra tértem már 8kor.

Részletek

Kellys túra

2006. május 28. Írta: Kósa Róbert
Kellys túra

Már lassan egy hete volt hogy megtörtént, de azért mégis illene valamit írnom, hisz elég jó kört mentünk vasárnap. A történet már korábban elkezdõdött mivel úgy volt hogy vasárnap megyünk Szlovéniába maratonra, de mivel nem tudtuk a fuvart lerendezni, ezért szombaton abban maradtunk a srácokkal hogy vasárnap maraton híján csapunk egy könnyû határmenti túrát ha az idõjárás is engedi. Szerencsénk volt mert bár vasárnap reggel borongósnak tûnt de aztán olyan délelõtt tíz magasságában kisütött a nap, és már körbe is telefonáltam mindenkit hogy 11.00 - kor találkozó és uzsgyi. 

Részletek

Kiemelt támogatónk

Kiemelt esemény

Jelenleg nincs feltöltött plakát a soron következő eseményhez!

Eseménynaptár

2019. február   
HKSzCsPSzV




1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28


Összes esemény

Új galéria


XIV. Háromországos Pannon Maraton
2017. július 23.
106 fotó van albumban

Összes album

Partnereink