24 órás tekerés tizenharmadszor is

2017. június 26. 24 órás,maraton,
24 órás tekerés tizenharmadszor is

A tavalyi év esős rajtjával ellentétben idén kánikulába hajló nyári hőségben rajtolt el a Mocorgók az Egészségért és a Környezetért Egyesület szervezésében immáron 13. alkalommal megtartott 24 órás maratoni kerékpározás.

A rendezvény központjának otthont adó Vörösmarty Általános Iskolánál szombaton délután három órakor Horváth László polgármester köszöntötte az indulásra összesereglett közel 100 vállalkozó szellemű kerékpárost, majd a megnyitót követően a Lenti és Térsége Polgárőr Egyesület felvezető autójának dudaszójára elrajtolt az idei 24 órás maraton.

Kovács Erik az egyesület év elején megválasztott új elnöke elmondta, szerették volna tovább folytatni azt a több éves hagyományt, hogy azok, akik csak részvételi érem megszerzéséhez szükséges öt kört – ami több mint 30 km – teljesítik, találjanak egyéb kikapcsolódási lehetőséget is, ezért vasárnap számos kiegészítő programmal színesítették a rendezvényt. A kilátogató családokat ingyenes ugrálóvár, arcfestés, kreatív gyereksarok és airsoft bemutató, céllövészet várta. Hozzátette, a rendezvény sikeres lebonyolításához számos partnerszervezet és támogató cég, vállalkozás is hozzájárult.

A maraton zárását vasárnap nem várták meg az égiek és a záró kör előtt kiadós zivatar csapott le a városra, így a szervezők a kerékpárosok biztonságát szem előtt tartva a korábbi befejezés mellett döntöttek. Az idei maraton díjátadóját ezúttal az iskola aulájában tartották, ahol Horváth László polgármester gratulált és adott át díjat az összesen regisztrált 277 induló közül annak a 27 bringásnak, aki 45 körös (297km-es) távot kör kihagyása nélkül végigtekerte.

A rendezvény tombolasorsolással zárult, melyen ajándékokat, köztük egy nagy értékű kerékpárt vihetett haza a szerencsés nyertes.

lenti.hu

>> FÉNYKÉPEK FACEBOOK OLDALUNKON <<

Hozzászólások a hírhez

Kiemelt támogatónk

Kiemelt esemény

Jelenleg nincs feltöltött plakát a soron következő eseményhez!

Eseménynaptár

2017. október   
HKSzCsPSzV






1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31




Összes esemény

Új galéria


XIV. Háromországos Pannon Maraton
2017. július 23.
106 fotó van albumban

Összes album

Partnereink